Voltak súrlódások, de a szakítást csak reggel tudtam meg

Január 15-én váratlanul felmentették államtitkári megbízatása alól. Eddig nem mesélt arról, hogyan élte meg a döntést.

Nem is szeretném a témával végigroadshow-zni a sajtót, de úgy érzem, miután négy és fél évnyi munkáról van szó, egyetlen exkluzív beszélgetésben érdemes mérleget vonni. Továbbra is meggyőződésem, hogy Magyarországnak szüksége van a Paks 2 projektre, így tudjuk biztosítani, hogy az évszázad végéig az áramtermelésünkben benne maradjon az atomenergia. Szakmai meggyőződésem, hogy tisztán megújuló energiával nem lehet biztosítani Magyarország villamosenergia-ellátását.

Az én munkám 2014-ben kezdődött, amikor a szakmai és finanszírozási államközi szerződések már megszülettek. A mi feladatunk az volt, hogy a konkrét megvalósítási szerződéseket hozzuk tető alá, megfeleljünk az európai vizsgálatoknak, elmerüljünk az engedélyezési feladatokban. Ez nemcsak mérnöki, de jogi, közgazdasági és környezetvédelmi munka is volt. Nekem nagy megtiszteltetés és fontos tapasztalatszerzés volt Európa egyik legkomplexebb projektjében ilyen szinten részt venni. Büszke vagyok rá, hogy a hazai és a nemzetközi eljárást követően megszereztük a Paks 2 környezetvédelmi engedélyét, lebonyolítottuk a telephelyvizsgálatot és megszereztük a telephelyengedélyt, és sikerrel vettük az EU-s akadályokat is.

Miért lett vége, mi kapott gellert?

Több technikai és projektmenedzsment kérdést is máshogy látok, mint Süli János szakminiszter. Ez nem titok, jelentek már meg a sajtóban is erről részletek.

Most nyilván csalódott vagyok, hogy a miniszter megvált tőlem,

ugyanakkor az azóta tett nyilatkozatában elismerte a munkámat. Mindenesetre számos kérdésben máshogyan gondoltuk a továbblépést, és ezt a véleménykülönbséget ő így rendezte le.

Hivatalosan azt olvashattuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Áder János köztársasági elnök mentette fel, de akkor, ha jól értem, ezt a szakminiszter kezdeményezte?

Igen, úgy tudom, hogy a felmentésemet a miniszter kezdeményezte, de közvetlenül csak a miniszterelnök fordulhat a köztársasági elnökhöz.

Önnek mikor derült ki, hogy távoznia kell? Voltak erről előzetesen egyeztetések?

Nem tudom, hogy maga a döntés mikor született meg, én csak január 15-én reggel szembesültem vele.

Természetesen azt az ember érzékeli, ha nincsen meg a harmónia: tartalmi és más kérdésekben is másképpen gondolkodtunk. Nyílt ember vagyok, a nézetkülönbségeket egyértelművé tettem, a súrlódás nem volt új, de az, hogy ez szakításhoz vezet, csak aznap vált világossá.

Természetesen érdekelne, hogy melyek voltak ezek a nézetkülönbségek. Azt hallottam, hogy volt egyfajta generációs vita is önök között. Süli János inkább idősebb szakemberekben, ön inkább a fiatalokban bízott.

Paks 2 egy hosszú és bonyolult projekt, a korábbi tapasztalatok hasznosítása mellett fontos lenne a kontinuitás biztosítása is. Ezt a folytonosságot azok tudják garantálni, akik a projektet az elejétől a végéig el tudják vinni. Márpedig a hatvan pluszos generáció koránál fogva a projektnek csak az első éveiben tud részt venni, hiszen a tervezés, engedélyezés, kivitelezés, üzembe helyezés teljes folyamata megközelítőleg tíz évet vesz igénybe.

Egyetemi környezetből jövök, sok tehetséges fiatal vesz körül, ahhoz vagyok szokva, hogy nemzetközi porondon mozgó, nyelveket beszélő emberekkel dolgozzak.

Egyébként meg kell jegyeznem, hogy az orosz partner is komoly erőfeszítéseket tett, tesz azért, hogy angolul jól beszélő szakemberek is részt vegyenek a munkában. A nemzetközi projektekben ez szerintem nagyon fontos.

Kívülről úgy tűnt, hogy bár nincsen kimondva, hogy az eredeti költség és határidő már nem reális, de a szakmabeliek számára evidencia, hogy sokat csúszik minden. Nem az történt, hogy valakinek el kellett vinnie a balhét?

Mi kulcsrakész projektre kötöttünk fix áras szerződést. Ha a tervezésre, engedélyeztetésre a fővállalkozónak több időre van szüksége, az nem indokolja, hogy drágább is legyen a projekt.

Az orosz partner tehát az esetleges pótlólagos feladatok felmerülése ellenére ugyanazt az összeget fogja kapni? A hazai nagy projektek, a 4-es metró, a vizes vb vagy a stadionépítések tapasztalatai alapján Paks 2 legnagyobb kockázatának eddig számomra a költségtúllépés tűnt.

Ha nem kérünk mást, mint ami a szerződésben szerepel, akkor a megvalósítási kockázat a Roszatomé. Én eddig sosem láttam olyan tételt, amit úgy azonosítottam volna, hogy az többletköltséget jelentsen, legyen szó a Dunáról vagy a telephelyről. Mindkét félnek nyilvánvalóak voltak előzetesen a projekt jellemzői, ebben nem volt változás, minden ellenkező híresztelés ellenére a szerződéses rendszer jó és robusztus. Magyarország nem atomerőmű-építő ország, nagy tapasztalatunk van ugyan a jelenlegi blokkok üzemeltetésében, de az atomerőmű tervezéséhez és építéséhez szükséges kompetenciákkal, nehézipari gyártókapacitással nem rendelkezünk. A szállító feladata és felelőssége a műszaki megoldás: aki ilyet gyárt, az ért ehhez. A szerződésekben megvannak a szükséges garanciák. Az Európai Bizottság is megismerte ezeket a szerződéseket, azokat alaposan megvizsgálta, a bennük foglalt feltételekkel fogadta el a projektet és annak finanszírozását.

Nincsen tehát költségtúllépés. És a menetrend? Még mindig reális a 2026-os indulás? Én egyetlen energiaipari szakemberrel sem beszéltem, aki ezt így gondolná.

Az európai uniós vizsgálatok alatt, 2015 novemberétől 16 hónapon át úgynevezett standstill állapot volt érvényben, amikor a fővállalkozói szerződés megvalósítása gyakorlatilag fel volt függesztve. Ebben az időszakban nem is fizettünk az orosz félnek. Az európai előírásoknak való megfelelés érdekében egy speciális beszerzési rezsimet kellett kialakítani, aminek szintén időigénye van. Ezek az európai uniós aktusok tehát egyértelműen késedelmet okoztak, ennek mértéke megközelíti a két évet, de ez sem a megrendelőnek, sem a fővállalkozónak nem róható fel.

Ezen túl látható késedelem a tervezés-engedélyezés folyamatában. Aki figyelte a napokban az Országos Atomenergia Hivatal éves sajtótájékoztatóját, tudhatja, hogy a Paks 2 projekttársaság tájékoztatása alapján a hatóság nem számít arra, hogy idén megkapja a létesítési engedélykérelmet, pedig az EU-s folyamatok okozta csúszást is figyelembe véve ennek 2018 nyara óta a hatóság asztalán kellene lennie. Ebből könnyű kiszámolni, hogy

a tervezési-engedélyezési folyamatban valóban van egy egy évnél nagyobb késedelem.

Mindezeket figyelembe véve azonban nem voltak megalapozottak azok a sajtóhírek, amelyek 2032-re taksálták a blokkok indulását, ez a dátum nem tőlünk származott, én nem láttam olyan ütemtervet, amiben ilyen dátum szerepelt volna. Süli János miniszter úr a napokban egy sajtóeseményen arra kérte az újságírókat, hogy ne kérjenek tőle egyelőre pontos időpontot, a biztonság a legfontosabb, ezt én sem szeretném felülírni.

Ugorjunk vissza még január 15-re! Hogy zajlik egy ilyen felmentés, e-mailt kap, vagy a miniszter, esetleg a miniszterelnök felhívja?

Nem biztos, hogy ebbe nagyon bele szeretnék menni, de ez egy rövid személyes megbeszélés volt, a miniszter közölte, hogy nem akar velem dolgozni, a jövőt mással képzeli el.

Megmondta, hogy kivel?

Nem mondta meg.

Ha a szerepvállalása elejére lépünk vissza, 2014-ben az ön szakmai hátterével, a vonatkozó műegyetemi szak vezetőjeként biztos lehetett, hogy amennyiben indul magyar atomberuházás, abban önnek helye lesz. De mégis érdekelne, hogy amikor 2014-ben kormánybiztos lett, nem félt a politikai kockázattól? Egyáltalán ki kereste meg?

Azt gondoltam, hogy az ország felé van elszámolnivalóm. Ha már ezt tanultam, ezzel foglalkoztam, akkor örömmel veszek részt ebben az óriási projektben. Konkrétan Lázár János keresett meg, de Orbán Viktor miniszterelnök úrral is egyeztettem. Így kezdődött el a közös munka. Sosem akartam közben politikussá válni, mert egy ilyen építkezés kormányokon és generációkon átívelő projekt, a szaktudásomra volt szükség.

Mennyire csalódott menet közben? A szakmaiságot meg lehetett tartani, vagy olykor a politikai kérések ezt felülírták? Legyen szó akár időzítésről, szakmai partnerekről, személyekről, bármiről?

Ez egy sikamlós pálya, óvatos egyensúlyozás, sok szereplő között. Ne csak kormányzati szereplőkre gondoljon, hanem a fővállalkozó különböző szintjeire, mérnökökre, jogászokra, egyéb szakmák képviselőire, de ezen túl számos megkeresést kaptam diplomatáktól, parlamenti képviselőktől, bizottságoktól és persze újságíróktól is, akikkel beszélni, egyeztetni kellett.

Az ön szerepe valahol a kormányzat és a Paks 2 projekttársaság között értelmezhető?

Igen, eleinte az ellenzék próbált vihart kavarni, hogy 40 fős titkárságom lehet, de végül 10-15 profi szakemberrel vittük végig ezt az időszakot a kormánybiztosságon, majd az államtitkárságomon. A munkánk zöme valóban egy hídszerep volt. A projekttársaság tulajdonosa az állam, de a cég és a tulajdonos között is kell gondolatokat közvetíteni, hiszen az érdekek eltérőek lehetnek. Emellett nagy feladatot adott, hogy uniós szabályozási környezetben még nem építettünk atomerőművet, sok munkát, sok egyeztetést igényelt, hogy feltárjuk és megszüntessük a hazai törvények, rendeletek esetegesen blokkoló elemeit.

Az egyik kulcselem, amiben másképpen láttuk a helyzetet Süli Jánossal, hogy szerintem a kormánynak igenis rá kell látnia arra, hogy a Paks 2 projektcégben pontosan mi történik.

Innen hogyan folytatódik a személyes sorsa? Megy vissza a Műegyetemre, vagy maradt még Paks 2-vel feladata?

Visszatértem az egyetemre, mindig is szerettem tanítani és kutatni.

Államtitkárként is tanított?

Igen, nagyon fontosnak tartottam a fiatalokkal a kapcsolattartást. Ezen a fronton még erősíteni is kéne. Anno a Paks 1 blokkjait is fiatalok építették fel, zömükben 20-as, 30-as éveikben járó emberek, akik aztán sokszor az egész életüket összekötötték Pakssal. Most is nagyon hosszú az időtáv, nagyon sok fiatal kell a rendszerbe.

És van egy másik aspektus is: mire Paks 2 elindul, a mai középiskolások lesznek a véleményformálók. Óriási hiba lenne, ha ezzel a korosztállyal nem foglalkoznánk. Velük már most szót kell érteni az atomenergia jövőjével kapcsolatban.

A fiatalok tanítása is az atomenergia társadalmi megértéséről szól, ahogy gondolom, az is, hogy ön az elmúlt négy évben sokat vitatkozott, érvelt, válaszolt a megkeresésekre. Ezt hogyan fogadta a kormányzás, mert az aktív dialógus szerintem erősen kilóg a jelenlegi kormányzati gyakorlatból?

Nem kaptam közvetlen kritikát, de azért éreztem, hogy ebben a kérdésben nem feltétlenül ért velem mindenki egyet, de én ilyen vagyok.

Nem tiltották le?

Inkább csak azt éreztem, hogy az utóbbi időben kevesebb figyelmet kaptunk.

A mélyebb szakmai kérdések felé lépve, több, nem kifejezetten atomellenes energetikai szakemberrel beszéltem az elmúlt napokban Paks 2-ről, és az egyik fő kritikájuk a hosszú távú technológiai röghöz kötöttség volt. Ha negyven-hatvan évre leragadunk egy villamosenergia-termelési technológiánál, akkor nem tudjuk bevezetni az ebben az időszakban kifejlesztett, sokkal gazdaságosabb áram-előállítási módokat.

Az Európai Unió szintjén nincsen összerakva a matek. Az egyszerű energiapolitikai diszkussziókban a megújulót szokták az atommal szembe állítani, ráadásul a megújuló alatt a szél- és a napenergiát értik, ami tovább torzítja a valóságot. De az atomerőmű és az időjárásfüggő megújulók által előállított villamos energia nem ugyanaz a termék. Az atomenergia folyamatosan, zsinórban termel, a nap és a szél időszakosan.

A fejlett társadalmakban azt szoktuk meg, hogy ha hazamegyünk, és felkapcsoljuk a lámpát, az ég; ha bedugjuk a telefont, akkor azonnal tudjuk tölteni. Vagyis nem kell a termelés kényszereihez illesztenünk a fogyasztásunkat. Ez biztosan nem fog megváltozni, senki nem akarja, hogy este ne legyen áram. Ez nagy kényszer. Ahogy nagy kényszer a klímaváltozás is, Európában a nagy erőművek 25 százaléka öreg szénerőmű, Kelet-Európában ez az arány 40 százalék. A következő 15 évben ezek kifutnak, mert erősen környezetszennyezőek, az élettartamuk is lejár, és a klímavédelmi célkitűzéseket sem lehetne teljesíteni, ha üzemben maradnának. Tehát nagyon sok jelenleg működő hagyományos erőmű le fog állni, és ezek hiányoznak majd a rendszerből. Szükség van folyamatosan termelő, új kapacitásokra. A magyar villamosenergia-termelésben majd 40 százalékot adhat Paks 2, és ha lenne esetleg egy technológiai robbanás, például a napenergia jobban hasznosítható lenne valamilyen nagyon jó új tárolási technológia miatt, akkor a hiányzó 60 százalékot biztosíthatjuk azzal. Igaza van, van egy csekély technológiai kockázat, de abban is lenne kockázat, mégpedig szerintem sokkal nagyobb, ha nem csinálnánk semmit.

A rendszer rugalmassága biztosan nagyon fontos marad. Azt is értem, hogy a nap és a szél napon belül és évszakok között is ingadozik, de erre biztosan az atom a válasz? Ha van egy 40 százalékos folyamatos alaperőművünk, és mellette az a rengeteg napprojekt, ami most épül, akkor ugyanúgy kell majd valami kiegyenlítő forrás, vélhetően földgáz-tüzelésű erőművek. Nem lehet, hogy fordítva ülünk a lovon? A német rendszerről hallottam, hogy nem azt mondják, hogy 40 százalék alaperőmű, a többit meg találjuk ki, hanem ott a megújuló erőforrások a kiindulási alap, és amit nem fednek le, arra kell megoldás.

Jogosak a felvetések, de vegyük sorra a kérdéseket! A Paks 2 szerződésben mi éppen ezért egy részletes követelményrendszert rögzítettünk. Az egyik fontos eleme a követelményeknek az, hogy a blokkoknak rugalmasnak kell lenniük. A jelenlegi paksi blokkokat is egy kicsit vissza lehet terhelni, de nem szerencsés. Franciaországban, ahol 75 százalék az atom részesedése, muszáj a nukleáris blokkokkal is rugalmasan menetrendet tartani.

Mi a Paks 2 szerződésében a műszaki követelmények között előírtuk, hogy az új blokkok 50 és 100 százalék között legyenek képesek a gyors teljesítményváltoztatásra, hogy részt tudjanak venni a menetrendtartásban. A magyar villamosenergia-rendszer minimumterhelése 3000-3500 megawatt és a csúcsterhelése körülbelül 7000 megawatt. Gondolja meg, a két paksi blokk 2400 megawattot fog adni, vagyis ez a kapacitás minden időszakban befér a rendszerünkbe, és kell majd melléjük más is. És az is fontos, hogy az időjárásfüggő napenergiának nem csak napon belül, de az évszakok között is nagy az ingadozása. Az északi féltekén télen egyszerűen nincs annyi nap, januárban, februárban ötödannyi áramot nyerünk a napelemekből, mint júliusban. Kell stabil áramtermelő télre is.

De ha a magyar rendszerben Paks 2 lesz és egy rakás naperőmű, akkor a kérdés nincs megoldva, akkor is kellenek kiegyenlítő gáztüzelésű erőművek.

Kellenek, és ez nagyon fontos. Sokan ezt nem mondják ki, de a kiegyenlítést a szénkorszakot követően valójában tényleg csak földgázzal lehet megoldani. A vízenergia és a biomassza tudna még szerepet játszani, de önmagukban a problémát nem képesek megoldani. A németek kivezetik a szenet és kivezetik az atomot, de közben építik az Északi Áramlat 2-t. A földgáz elégetése is jár szén-dioxid-kibocsátással, de fajlagosan kevesebbel, mint a szén elégetése. A gázimport jobban növeli a külföldi kitettséget, mint az atomenergia, hiszen a nukleáris üzemanyag könnyen és olcsón készletezhető, és amikor mi majd átvesszük az új paksi blokkok üzemeltetését, akkor csak az üzemanyag-beszerzés tekintetében leszünk kitéve az orosz szállítónak. Az oroszok pedig a legnagyobb felfordulás mellett is mindig szállítottak, ráadásul a nukleáris üzemanyag beszerzése diverzifikálható.

Oroszországnak szinte csak a nyersanyag az exportképes terméke, természetesen vigyáznak a szerződéses kapcsolataikra, és valóban Európa középső felén mindenki üzletel is velük. De azért 2013 végéhez képest, amikor Paks 2 eldőlt, most sokkal rosszabb az orosz képlet, lásd Krím, Kelet-Ukrajna, szankciók, szír háború. Nem lett túl nagy teher ez az oroszbarátság?

Az oroszokkal együtt kell működni, szerintem jó, ha vannak gazdasági együttműködéseink, mert egy partnerség jobb kiinduló helyzet, mint a konfrontáció, vagy a hallgatás.

Ez alatt az öt év alatt sokat jártam ott, sokkal jobban értem az orosz lelket, nagyon sok barátot szereztem.

Gondolom, jó sok vodka kellett hozzá...

Én még kényszer alatt is moderált, visszafogott fogyasztó vagyok, de tényleg remek szakembereket és kellemes embereket ismertem meg Oroszországban. De persze ez nem elég, mindenkivel pragmatikus kapcsolatra kell törekedni, az érdekek mentén, a közös nevezőt keresve.

Az orosz kapcsolatok másik kiemelt pontja a hitel, amit egy magasabb kamatkörnyezetben, drágábban vettünk fel. Azóta lejjebb jött a kamatszint, és leginkább azon megy a vita, hogy mennyire költséges a hitel előfinanszírozása. Hogy látja az orosz hitel kérdését? Szükség van rá, vagy ez csak egy kolonc, mert úgyis mindig előfinanszírozzuk?

Egy ekkora projekthez kell egy biztos finanszírozás, még nemzetközi bankkonzorciumoktól sem lehet ilyen futamidőre, ekkora hitelt szerezni. A magyar–orosz finanszírozási államközi szerződés által biztosított hitelkeret egy biztonsági védőháló, amely a projekt teljes időtartamára ad finanszírozást. És a kollégák 2013-ban nagyon előrelátóak voltak, mert valóban beépítették az előtörlesztést. Az államközi hitelszerződés törvényként ki lett hirdetve, nyilvános, bárki elolvashatja, eszerint jogunk van további költség nélkül előtörleszteni, csak ezt jelezni kell 90 nappal előre. Ha van kedvező finanszírozás, az orosz hitelt kiválthatjuk, ezt már ki is próbáltuk tavaly, működik, de igen, valóban van valamekkora rendelkezésre tartási díj is, de csak mindig arra az összegre, amelyiket a következő évre jelzünk és mégsem használunk fel, nem a teljes hitelkeretre.

Szintén hírlik, hogy a Roszatom nagyon túlvállalta magát, rengeteg blokkot épít világszerte, nincsen ennyi csapata, és a szabványoknak való megfelelés sem zökkenőmentes?

A kapacitáskérdés releváns. Az orosz elnöki adminisztráció nagyon hatékonyan támogatja az új projektek értékesítését, nemrégiben kötöttek államközi szerződést például Üzbegisztánnal, Szerbiával, és tényleg sok atomerőmű építési projektjük van, például Egyiptomban, Törökországban, Kínában, Bangladesben, Indiában, Fehéroroszországban.

Az unióban is?

Ott jelenleg csak mi vagyunk és a finnek, akik egy évvel előttünk szerződtek. A kulcselem, hogy a Roszatom hogyan mozgósít többlet mérnöki kapacitásokat.

Mi vagyunk a faltörő kos, vagy fordítva, van olyan mintaprojekt, amit a Paks 2 követhet?

A magyar és a finn projektben a műszaki megoldások eléggé hasonlóak, a biztonsági előírások is szinte azonosak, de szerintem nincs ilyen, hogy ki a faltörő kos, ezek a projektek párhuzamosan mennek. Nagyon fontos, hogy a terveket és a kapcsolódó számításokat, elemzéseket az EU területén az itteni előírásoknak megfelelően kell dokumentálni, és természetesen be kell tartani az EU nukleáris biztonsági irányelvből származó követelményeket, valamint a helyi szabályozásból származó előírásokat.

Pár műszaki kérdésbe szívesen belemennék még részletesebben is. Tavaly nyáron rekordalacsony dunai vízállást láthattunk, mennyire kellett újragondolni a hűtővíz kérdését? Gondolom, ezt eléggé meghatározza, hogy egyáltalán miként lesz párhuzamos működés, vagyis milyen mértékben lapolja át egymást Paks 1, illetve Paks 2 élettartama?

A mostani és az új blokkok biztosan fognak párhuzamosan is működni. A mostaniak 2032 és 2037 között állnak le, és szerintem az újak már évekkel 2032 előtt el fognak indulni. Vagyis arra kell készülni, hogy lesz párhuzamos üzem. A nyár tapasztalatait valóban meg kell beszélni. A természet idén nyáron tényleg olyat mutatott, amit korábban nem. Ilyen alacsony vízállásokat nem láttunk soha, ráadásul augusztustól, egészen októberig volt alacsony a vízállás, és a különböző mércék egyaránt minimumokat mutattak. Az alacsony vízállás mellett augusztusban még magas volt a víz hőmérséklete is, ezzel így együtt valóban foglalkozni kell. A környezetvédelmi engedély szempontjából nincs gond, hiszen az a hatályos jogszabályokkal összhangban áll, de műszaki kérdés a felhúzandó létesítmény szintjén jelentkezik. Az erőmű tervezése most zajlik, most kell jól megtervezni és jól megépíteni. Itt én is jeleztem, hogy még egyszer meg kell gondolnunk, hogy a biztonságos áramelőállítás szempontjából minden aspektusra kiterjedt-e a korábbi vizsgálat. Nem tagadom, erről vitatkoztunk.

Új beruházásokról van szó?

A szabályok nem változtak, a Duna nem lehet 30 foknál melegebb, nem engedhetünk vissza 33 foknál melegebb vizet, és az új blokkok hőcsóvája találkozni fog a régi blokkok hőcsóvájával. Az ehhez alkalmazott műszaki megoldást alaposan meg kell gondolni.

Mi merült fel?

Az atomerőmű hűtését mindig a telephelyi adottságokhoz kell igazítani: van, ahol tengervíz áll rendelkezésre, máshol hűtőtornyot vagy hűtőtavat alkalmaznak. Nekünk frissvízhűtésű megoldásunk lesz.

A rekordalacsony vízállás oka elsősorban az volt, hogy a Duna medre mélyül. Ennek hatásai ellen az új létesítményt úgy kell megvédeni, hogy a szivattyúkat kellően mélyre kell telepíteni. A vízhozam szempontjából el kell mondani, hogy a Dunán még a szűkös augusztusi időszakban is 850-900 köbméter víz érkezett másodpercenként, a mostani blokkokhoz összesen körülbelül 100, az új blokkok hűtéséhez 130 köbméter/szekundum mennyiségű víz szükséges. A Duna tehát tud kellő mennyiségű hűtővizet adni, de kiegészítő hűtés a meleg nyári időszakokban kellhet, például olyan hűtőcellák, olyan hűtési megoldások, amelyek a hő egy részét a levegőbe viszik, és csak a maradékot a Dunába.

Erről eddig nem hallottam, ez sem pótköltség?

Nem, mert ez is az ismert telephelyi adottságok egyike, a fővállalkozónak meg kell felelnie ezeknek az adottságoknak. Hűtőcellák alkalmazásának lehetősége a környezeti hatásvizsgálat során is szerepelt a vizsgálati körben.

Arról is hallottam, hogy a ma is működő negyedik és az épülő ötödik blokk közé kell majd egy nagyon mély, hatalmas résfalat építeni.

A műszaki feladat létezik, tartalmilag arról van szó, hogy ha egy építkezéshez olyan mélységű munkagödröt kell ásni, aminek a fenékszintje az aktuális talajvíz szintje alatti, oda beavatkozás nélkül a talajvíz befolyik, tehát a munkafeltételek biztosításához a talajvizet el kell távolítani. Hazánkban a Duna mentén számos olyan terület van, ahol a talaj felső rétege kavicsos, amiben a talajvíz nagyon könnyen mozog, így ha csak egyszerűen kiszivattyúznánk a vizet a munkagödörből, az gyorsan pótolódna, tehát nagy mennyiségű víz mozgatását igényelné, valamint az a környezetben a talajvíz szintjének jelentős csökkenéséhez vezetne. Az ilyen esetekben gyakorta alkalmaznak valamilyen vízzárási technológiát, ilyen a résfal építése is, ami töredékére tudja csökkenteni a munkagödörbe beszivárgó víz mennyiségét. A paksi telephely sajátossága, hogy nagy vízáteresztő képességű, kavicsos rétegek találhatóak a talaj felső, mintegy 30 méteres részében, így a munkagödör elhatárolására, a vízzárásra akkor is szükség lenne, ha nem lennének ott a szomszédban a működő blokkok. A földbe tehát építeni kell egy speciális betonfalat, ami az ötös-hatos blokk munkagödrét elhatárolja a környezetétől.

Van erre a ritka nehéz feladatra megfelelő cég?

Ilyen vízzáró falakat budapesti építkezéseknél is lehet látni, tehát nem valami egyedi, hazánkban sosem látott technológiáról van szó. Időbe és pénzbe kerül, de a kulcsrakész erőműnek ez is a része, hiszen szükséges a megépítéséhez.

Sarkalatos kérdés a magyar beszállítói hányad. Sok vita van róla, mennyi lehet a magyar arány, beleszámítanak-e ebbe például a Roszatom hazai cégei. Mostanában azt hallom, hogy 10-15 százalék a reális mérték.

Nem igaz, mindenképpen nagyobb lesz a hazai beszállítói arány, mint 10-15 százalék. Az államközi szerződés azt tűzte ki, hogy a lokalizációs szint 40 százalék legyen, ez a 40 százalék komoly erőfeszítésekkel, de elérhető. A magyar nehézipar nincs ott, mint a 70-es, 80-as években, de készültek programok arra, hogy a magyar beszállítói hányadot növeljük. És igen, természetesen ebbe beleszámít, ha orosz, amerikai, francia tulajdonos magyarországi cége szállít be a projektbe. Például ha a GE magyar gyára készít egy turbinarészegységet, az magyar beszállítás, hiszen Magyarországon, magyar munkaerővel, magyar adóbefizetés mellett történik a munka.

Minden kérdésben nagy lelkesedéssel érvel a projekt mellett. Nagyon csalódott, hogy már nem dolgozik rajta? Visszatérhet még a frontvonalra?

Aki az atomenergetikában dolgozik Magyarországon, annak Paks 2 a kiemelt projekt, örömmel dolgoztam rajta, és ha a későbbiekben szükség lesz a szakértelmemre, akkor, természetesen az adott élethelyzetem függvényében, de biztosan szívesen csatlakozom újra.

Őszintén remélem, hogy nem kell a szakterületemet, a projektet vagy az országot elhagynom.