Pocsék éve volt a kínai milliárdosoknak

2019.02.26. 20:13
2018 tőzsdei zuhanása nem hagyta nyom nélkül a kínai milliárdosok vagyonát. Egyetlen év alatt 819-ről 658-ra apadt a kínai dollármilliárdosok száma. A top 10 milliárdos közül egyedül Jack Ma, az Alibaba alapítója zárt jó évet, ő 39 milliárd dolláros vagyonával már a globális listán is a 22-ik.

Ami az Egyesült Államokban a Forbes, az Kínában a Hurun, vagyis a legbefolyásosabb ázsiai vagyonos lista. A legfrissebb, gyakorlatilag a 2018-as naptári év történéseit feldolgozó lista alapján a pocsék tőkepiaci év alaposan megtépázta a kínai üzletemberek vagyonát.

Amíg 2018 elején még 819 Greater China régióból származó, azaz szélesebb értelemben vett kínai (vagyis a Kínai Népköztársaságban, Makaón, Tajvanon, vagy Hongkongban élő) üzletember mondhatta el magáról, hogy dollármilliárdos, addig az év végére annyit estek a részvényeik értékei, hogy már csak 658-en maradtak az elitklubban.

Sanghaj nagyot koppant

ASouth China Morning Postösszefoglalója kiemeli, hogy a Sanghaji Értéktőzsde indexe két Hurun-lista között 25,7 százalékkal apadt, vagyis zuhant, mint az óvatlanul szelfiző. Ezzel Kína volt a fejlett tőzsdék közül a leggyengébben teljesítő piac, mert a befektetők úgy ítélték meg, hogy a kereskedelmi háború negatívan hathat a cégek megítélésére. A 25,7 százalékos eséssel huss, 1900 milliárd dollár érték lett oda.

A kínai tőzsdei esés mellett a kínai jüan 6 százalékos gyengülése is rontotta a kínai milliárdosok összehasonlítható vagyoni helyzetét"

- mondta Rupert Hoogewerf, a Hurun-jelentés fő kutatója.

Egy, csak egy legény maradt talpon e vidéken

A leggazdagabb kínai ismét jack Ma, az Alibaba alapítója lett, a maga 39 milliárd dolláros vagyonával. Ő az egyetlen az élbolyban, aki 2018-ban is képes volt dollárban gazdagodni, ezzel ma már 22-ik a globális gazdaglistán.

Érdekes, hogy bár a többiek, mind rontottak a pozíciójukon, de azért nagyon így sincsenek lemaradva Ma mögött. A Tencent fő részvényese, az egykoron a Senzeni Egyetemen végzett játékfejlesztő informatikus, Pony Ma Huateng most csak a 24-ik lett, nemrég még ő volt a leggazdagabb kínai, de Xu Jiajin, a China Evergrande ingatlancég egykoron rizstermesztő paraszt főrészvényese a 26-ik a világlistán.

Lemaradás

A legnagyobbat a Wanda Group vegyes portfóliójú holdingcég részvényeinek értéke esett, a tulajdonos család egyetlen év alatt elégették vagyona 39 százalékát.

Az elmúlt évtized folyamatosan arról szólt, hogy a kínai gazdagok teret nyertek ezeken a listákon. Kínában először 2016-ban volt több dollármilliárdos, mint az Egyesült Államokban, 2018 volt az az év, amikor a fagyi visszanyalt, az amerikai dollármilliárdosok sokkal jobb évet zártak ugyanis.