Klaudia
0 °C
12 °C

A lebombázott zalai olajfalu, amiből világváros lett

DSC 6399
2019.03.04. 11:30
Nem sok olyan magyar falu volt, amit célzottan bombáztak a második világháborúban, de a Zala megyei Bázakerettyét alaposan megszórták. A magyar olajipar bölcsőjének is tekinthető községnek sűrű történelme volt, néhány éven belül amerikaiak, németek és oroszok kezére is került. Az olajnak köszönhetően pillanatok alatt egyedülálló település és gazdagság, pezsgő élet jött létre, amire mindenki nosztalgikusan emlékszik vissza.

„Kerettye világváros volt, nem akart innen senki elmenni” – mondta Csordásné Láng Éva, aki az 1950-es, 60-as években gyerekeskedett a településen. A falut még akkor is viszonylag szabad szellem hatotta át, városias életforma alakult ki, a gyerekek tegeződtek a szüleikkel, ami sok falusinak furcsa volt akkoriban.

Az olajiparban negyven évet lehúzó Hofstädter József is a városias létformát emelte ki. „Minden megvolt, iskola, óvoda, gyógyszersztár, strand, mozi, futballpálya, kultúrház, ennél többet senki sem kívánhatott.”

Bázakerettye az 1930-as évek közepéig egy jelentéktelen, alig pár házból álló falu volt, de az olaj megtalálása után gyorsan kinőtte magát. (A falu olajos történetét a Mi Vidékünk projekt keretében tártuk fel.)

Magyarországon már a huszadik század elején megindult a kőolajkutatás, de nem volt túl sok felmutatható eredmény a trianoni határokon belül. Az állam nem is nagyon akart kockázatot vállalni a költséges kutatásban, ezért koncessziós szerződéseket kötött külföldi vállalatokkal, így próbálkozott többek között az Angol-Perzsa Olajtársaság, majd később az EUROGASCO is. 1923-ban már találtak szénhidrogénnyomokat a Bázakerettyéhez tartozó Budafapusztán, de akkor nem látták biztosítottnak a kitermelést.

Az 1930-as években új lendületet kaptak a kutatások, közel egy időben több helyen is megindultak a próbafúrások, a Sopron megyei Mihályiban, a Somogy megyei Görgetegen és Inkén is, de 1938-ban mégis Kerettyén indult meg először az olajkitermelés. „Amikor behozták a világ akkor legkorszerűbb, gőzmeghajtású rotary fúrógépét, akkor megosztották az inkei csapatot. Az egyik fele átjött Budafára, a lispei faluvéghez közel kezdtek fúrni. Csak nyomokat találtak, nehéz helyzetbe kerültek, de egy kis furfanggal sikerült kicsikarni a folytatáshoz pénzt az amerikai vállalkozótól. Ez lett a szerencséjük, mert a Budafa-2 meghozta a sikert” – idézte fel Hofstädter, akinek az édesapja 1935 decemberében lépett be az EUROGASCO-hoz.

Az olaj kitermeléséhez szakképzett munkaerőre volt szükség, amit nem volt könnyű hirtelen megszerezni, hiszen az olajipar még teljesen új volt. Lakatosokat, gépszerelőket próbáltak meg kiképezni az amerikai fúrómesterek, ha valaki mérnökként érkezett, annak is kötelező volt fél évig a kutaknál fizikai munkát végezni. Zalából, de messzi vidékekről is érkeztek munkások. Nagyon sokszínűvé vált a település az évek során, úgy tartják, hogy két azonos nevet viselő családot nehéz volt találni.

Az olajcég, ami 1938-tól MAORT (Magyar-amerikai Olajipari Rt.) szívta magába a munkásokat, de a lakhatási problémák miatt nem volt egyszerű a letelepedés. Hofstädter egy könyvben azt találta, csak 13 ház volt a településen, amikor elindult az olajipar. „Az emberek ezeknél a házaknál próbáltak lakni, de a környező településeken is szinte minden fészert ki tudtak adni.”

A lakásgondokat pár év alatt némileg orvosolták, két lakótelepet is felhúztak, típusházak épültek a mérnököknek, amelyek egyszerre viselték magukon az amerikai stílust és a göcseji építészet hagyományait. Bázakerettye egy része ma is úgy néz ki, mint egy amerikai kertváros. A legszebb részt a dombon ma is sokan csak campnek nevezik.

A házak között mintha csak egy nagy parkban lennének szétszórva, kerítések nincsenek. Egészen a legutóbbi időkig nem is volt ezért divat baromfit tartani a házaknál. A sétány egyik végén szuper panorámájú strand, a másikon teniszpálya áll, az ember inkább üdülő-, mint munkástelepen érzi magát.

A praktikus beosztású lakásokat, amelyek kuriózumként már akkor hideg-meleg vizes fürdőszobákat és angolvécét tartalmaztak, szolgálati lakásként adták ki. Kezdetben még fizetni sem kellett értük, de az 1960-as években sem volt magas bérleti díj, 30 forintot kértek érte havonta. Ma már persze a legtöbbet eladták, hétvégi házként szolgálnak. Az olaj miatt a falu több mint kétezer fősre duzzadt, de továbbra is vonzotta a munkásokat. Az 1960-as években már a nyugdíjas korúakat is győzködték, hogy költözzenek el Lovásziba, hogy a helyükre érkezhessenek a fiatalok.

A vállalatot amerikai üzletemberek és mérnökök vezették, nagyjából tucatnyian voltak Kerettyén, az ő ízlésükből és világképükből is itt maradt egy darab még évtizedekig. „Mindent ők hoztak magukkal, új munkakultúrát honosítottak meg, Magyarországon először ők vezették be a háromszor nyolcórás műszakokat. Óriási változások voltak, messze környéken magas fizetést adtak” – mondta Hoferstädt, aki negyven évig dolgozott a gázszolgáltató helyi kirendeltségén.

Az amerikaiak nem voltak itt túl sokáig, a második világháborús hadba lépés után elkergették őket, a vállalat állami kincstárba került. Az olajkutak később a német hadsereg számára termeltek, de ennek éppen az amerikaiak vetettek véget. 1944. július 30-án Dél-Olaszország felől érkezve három hullámban bombázta Bázakerettyét az amerikai légierő. Hétszáz bomba hullott a településre, tucatnyian meghaltak, de a fő célpont a gazolintelep volt. Hofstädter szerint könnyű dolguk volt az amerikaiaknak, minden részletet ismerhettek, még azt is tudták, melyik házban lakik a helyi nyilasok vezetője. Azt a házat is találat érte. Úgy véli, az sem volt véletlen, hogy vasárnapra időzítették a támadást, nem akartak sok emberáldozatot.

A bombázás után viszonylag hamar újraindult a termelés, majd a világháború után az amerikaiak is visszatértek. 1948-ig, a kommunista hatalomátvételig itt is voltak, de ezután megint távozniuk kellett. A MAORT-ot államosították, az egyik vezetőjét, Papp Simon geológust koncepciós perben elítélték, azzal vádolták, hogy visszafogta a termelést, és szándékosan kárt okozott ezzel a magyar államnak. A per miatt még propagandafilmet is forgattak Gyarmat a föld alatt címmel, amiben a kor ismert színészei is játszottak.

A zalai olajmezőkön aztán az oroszok is megjelentek, akik háborús jóvátételként tekintettek az olajra, csúcsra is járatták a termelést, ami a mező idő előtti kimerüléséhez is vezetett végül. A 12 négyzet kilométernyi kiterjedésű mezőn az idők során összesen 514 kutat mélyítettek le, és több mint 200 kilométernyi távvezetéket építettek ki.

A tulajdonviszonyok változtak ugyan, de az olajhoz kapcsolódó jólét megmaradt az 1960-as években is, a falu továbbra is egyedülálló lehetőségeket teremtett. „Amatőr színjátszókör működött, bálokat szerveztek, a legnevesebb fővárosi színészek, Latabár Kálmán, Salamon Béla jártak le. Hetente kétszer volt mozi, vasárnap matiné is. Kanizsáról zongoratanárnők jártak ki, működött egy vállalati zenekar is, nemrég egy találkozón az is kiderült, hogy sokan balettórákat is vettek. Én meg például azt tudtam meg később, hogy a matematika-fizika tanárom korábban az Operaház betanító karmestere volt. Messze földön nem volt máshol ilyen strand, mint a miénk” – emlékezett Hofstädter a pezsgő kulturális életre. Az 1940-es években még a nagyvárosokban sem nagyon működtek strandok, Kerettye ebben is az élen járt, országos szintű úszóversenyeket is rendeztek ott.

Csordásné Láng Éva úgy véli, hogy a lélekszámhoz képes magas arányban lévő értelmiség segítette a település fejlődését. „A mérnökök alakították az életet, nevelő szerepük is volt,  városias szellem uralkodott. Talán nem túlzok, de Kerettye a megye legfejlettebb települése volt, életminőségben felvette a versenyt Nagykanizsával."

Az oktatás is magas szinten állt – a MAORT építettet iskolát is – , míg más falvakban életkortól függetlenül, osztatlan csoportban folyt a tanítás, addig Kerettyén évfolyamonként két osztályt indítottak. Csordásné felidézte, míg általában oroszt máshol itt ragadt katonatisztek tanítottak, őket már akkor szaktanárok oktatták.

A kerettyei gyerekek hatéves korukra már tudtak úszni és korcsolyázni, a domboldalakon síelni is megtanultak, más falvakban ez sem volt általános. Ahogy az sem, hogy már az ötvenes években minden utca aszfaltos volt.

A városias életformát az is elősegítette, hogy a campen nem voltak kerítések a házak között, így állatot senki sem tarthatott, zöldséget sem nagyon termesztettek a portákon. A húsért és minden egyébért is a boltba kellett járni, aminek elég széles kínálata volt. Például már az 1960-as évek elején lehetett rágót kapni, vagy Őzike szeletet és Balaton kockát, amihez falvakban nem is lehetett hozzájutni, az étteremben rendes kávét főztek, ahogy őrölt kávéhoz is hozzá lehetett jutni, nem azt pótló cikoriához, idézte fel Csordásné.

Az embernek néha az az érzése, hogy ez a vállalat még mindig létezik, és az itteniek egy időgépbe ragadtak bele.

„Lelkesen szeretjük ezt az olajos múltat, az egész gyerekkoromtól kezdve sokat mesélt erről nekem édesapám, aztán csoda volt ez az egészet megélni. Élhetnék máshol is, de nem akarok. Aki itt élt, az mindig ragaszkodik ehhez a helyhez. Két éve zászlót bontottam, és kutatom is a történeteket, 70 évesen is lubickolok ezekben. Szeretném, ha fenn maradna sok emlék” – mondta Hofstädter.

Kerettye csúcskorszaka negyven-ötven évvel ezelőtt lehetett, akkortól egy kisebb elvándorlás indult meg, az algyői olaj- és gázmezőkre mentek sokan dolgozni, de valaki csak azért költözött el, mert nem hitte, hogy valaha is övé lehet a szolgálati lakás, ha nyugdíjba vonul.

A kerettyei lelőhelyeken fokozatosan csökkent a kitermelés mennyisége, de egy úgynevezett harmadlagos mezőnek köszönhetően egészen az 1990-es évek közepéig még működött a bányászat, persze ekkor már a Molhoz került minden. Az olajtermelés leállásával a falu is leszállóágba került, elszegényedett és elnéptelenedett, még húsz év is kétezer fő feletti lélekszám mára hatszáz alá csökkent, iskolás korú gyereket már alig találni

Kitörési lehetőség azért van, a fellendülő turizmusban bízhatnak, az ingatlanok olcsók, sokan már most is vásárolnak itt hétvégi házakat. A víztárolónak indult strand is vonzerővel bír, egyedülálló a panorámája, és a nagy összefüggő erdőterületek is árasztják a nyugalmat. A falu nagy munkaadója pedig a több száz fős pszichiátria, az egészségturizmus felé is nyithat akár.

Van még némi remény arra is, hogy folytatódik az olajos sztori, Kerettye szomszédjában, Kistolmácson próbálkozik a Mol egy új mező nyitásával.

„Fiatalság már nincs itt, mert oda mennek, ahol van munkahely. Remélem, hogy Kistolmácson szép életük lehet, de úgy hiszem, hogy olyan szép fiatalságuk, mint nekünk volt, már nem lesz” – mondta Hofstädter.

Önnek is van témája a saját megyéjéből?
Küldje el nekünk!

(Borítókép: Bődey János / Index) 

Ezt az anyagot az Index olvasóinak támogatásából készítettük.