Megvolt a figyelmeztető sztrájk a Hankooknál

2019.03.06. 08:20

Sikeres volt a VDSZ által szervezett kétórás figyelmeztető sztrájk a Hankook dunaújvárosi gumigyárában. Hajnali 5 és 7 között több mint ezer ember nem dolgozott, elsötétültek a képernyők, nem folyt érdemi termelés. Kudarcot vallott a gyárvezetés szándéka, semmilyen presszióval nem tudták rábeszélni az embereket a munkavégzésre - írta közleményében a VDSZ (Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége).

Székely Tamás VDSZ-elnök elmondta: nagyon reméli, hogy a figyelmeztető sztrájk sikere ráébresztette a gyár vezetését arra, hogy vegyék komolyan a munkavállalók 2019-re vonatkozó bérkövetelését.

A presszióról egy olvasónk azt írta, hogy egyes munkatársak azt a feladatot kapták a cégtől, hogy akadályozzák meg a sztrájkot, illetve írják össze, kik vesznek részt benne.

A figyelmeztető sztrájk mellett azután döntött a szakszervezet, hogy nem sikerült megállapodni a Hankookkal a 18 százalékos béremelési követelésükről. A VDSZ szerint a cég semmilyen megegyezést nem mutatott és ellenajánlattal sem állt elő.

A VDSZ közleménye szerint több mint ezer ember nem dolgozott a gyárban, nem folyt érdemi termelés. A sztrájkkal kapcsolatban Székely Tamás elmondta: "egy kezemen meg tudtam számolni, mennyien dolgoztak 5 és 7 óra között". "Szerintem nagyon meglepődtek, mekkora támogatottsága van a szakszervezetnek a gyárban, ami javíthatja a tárgyalási pozícióinkat" - fogalmazott hozzátéve: szerda délután tárgyalnak a cégvezetéssel.

Székely Tamás felsorolta követeléseiket is: a 18 százalékos alapbérfejlesztésen túl javasolják a besorolási rendszer és a hűségbónusz rendszer átalakítását, a jubileumi kifizetést, a 13. havi bónuszt, továbbá a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók számára 5 százalékos pótlékot kívánnak elérni.

A Hankook Tire Magyarország Kft. nem kívánt nyilatkozni a sztrájkról. Az MTI megkeresésére annyit közöltek, hogy a Hankook elkötelezett a munkavállalói elégedettség növelése mellett, ezért felgyorsította a 2019-es béremeléssel kapcsolatos egyeztetéseket, és annak mértékéről hamarosan döntés várható.