Mészáros Lőrinc cége építhet mini aquaparkot Révfülöpön

2019.03.14. 09:35

Azzal már korábban is foglalkoztunk, hogy lassan a fél Balaton Mészáros Lőrinchez köthető cégeké, a terjeszkedés viszont nem áll meg, sőt: a 24.hu most arról ír, hogy az északi part egyik legértékesebb területét kapta meg bérbe 10 évre évi 9 millió forint plusz áfáért. Ez a Semsey-Major, egy 15 760 négyzetméteres terület közvetlenül a parton, a révfülöpi kemping mellett, amivel az évek során számtalan terve volt az önkormányzatnak, vitorláskikötő építésétől odáig, hogy felhúzzák ide Shakespeare Globe színházának replikáját. Végül tavaly év végén inkább ezt is Mészáros Lőrinc kempingcégének adták.

A révfülöpi kempinget már eddig is a Balatontourist bérelte, de ezt most kiegészítheti ezzel partszakasszal is, ráadásul egy elég érdekes pályázati folyamat végén. Az önkormányzat november 8-án kiírta a pályázatot a területre, amelyben öt nappal később egy két órás idősávot adott meg, amikor meg lehetett tekinteni a területet. Ezután november 28-án kellett leadni a pályázatokat, amit csak a Balatontourist tett meg. Egy januári képviselői ülésen pedig az is kiderült, hogy az önkormányzat összevonja a kemping területét a major telkével. 

És hogy mi lesz itt? Kondor Géza, Révfülöp független polgármestere szerint már idén nyáron kemping lesz a területen, ahová a bérlő mobilházakat telepít majd. Hosszabb távon viszont mini aquaparkot tervez a területre a Balatontourist. A 24 szerint viszont az önkormányzat még azelőtt engedélyezte a területek összevonását, hogy nem is tudta pontosan, mit is tervez a területtel Mészáros cége. 

Egy másik Mészáros-kemping viszont bezár a Balaton partján, szintén a 24.hu cikke szerint ugyanis idén nyáron már nem nyit ki a keszthelyi Zala kemping. A Balatontourist oldalán látható közleményben csak annyi szerepel, hogy a kemping megszűnt. A portál úgy tudja, hogy cég üzemeltetési szerződése lejárt, a tulajdonos pedig a terület felújítására készül. A telek egy Standful Property nevű cégé, amelynek két tulajdonosa, Szikszai Zoltán és Hegyháti Gábor olyan  vállalatokhoz köthető, mint a Paár Attila cégcsoportjához tartozó Magyar Építő Zrt. vagy a Mészáros Lőrinc tulajdonából szintén Paár Attila közelébe került CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft.