Vendel
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Mesterséges sziget épül Felcsúton

2019.03.16. 10:04

Hétfőn lakossági fórumot tartanak Felcsúton, ahol a polgármester, Mészáros László a falu településrendezési eszközeinek változásairól fog beszélni. A módosítások kidolgozása már 2018-ban elkezdődött, az Mfor.hu szerint a mostani eseményen "a település déli határánál lévő záportározó és környezetének szabályozása" lesz a téma Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc falujában.

A portál szerint a tározónál szabadidő eltöltésére alkalmas környezetet fognak kialakítani, a helyszínen turisztikai szolgáltatások is meg fognak jelenni a Vál-völgyi kisvasút felcsúti megállójával szomszédos területen. A tervek szerint a tározót csónakázási lehetőséggel fogják bővíteni, valamint

"a tározóban egy kis mesterséges sziget is épül, melyet híd köt majd össze a 811. sz. főút melletti parkolóval, illetve ott felépítendő étteremmel, sportpályával"

- idézi a portál a lakossági fórumra készített dokumentáció alapján. A tervek szerint a tározó új funkciói szervesen kapcsolódnak a kisvasút megállójához, valamint "példaszerűen felújított állomásépülethez". 

A Magyarországon belül lassan önálló univerzummá váló Felcsút szigetépítéséről lazán kapcsolódóként ez a hír jutott eszünkbe.