Arnold, Levente
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Porcelánlopás a vád a Zsolnay volt cégvezetője ellen, börtönt kaphat

2019.04.05. 09:39 Módosítva: 2019.04.05. 17:02

A Szekszárdi Járási Ügyészség jelentős értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a Zsolnay Pocelánmanufaktúra Zrt. cégvezetője ellen – közölte a Tolna megyei Főügyészség.

A vádlott 2014. márciusa óta látta el a cégvezetői tisztséget. Cégvezetőként ellenőrzés nélkül tudott az üzembe bemenni és onnan elmenni, valamint volt kulcsa a kapukhoz és a raktárakhoz is. Ezt kihasználva a 2016. április 26-ig tartó időszakban

összesen több, mint 11 millió forint értékű porcelán terméket lopott el.

Az eltulajdonított porcelánok egy részét a vádlott a gyár különböző részein önkényesen vette magához, majd onnan ellenőrizetlen módon kijuttatta. Ezeket a nyomozó hatóság a vádlott lakóhelyén lefoglalta. A többi áruhoz úgy jutott hozzá, hogy valótlan tartalmú selejtezési jegyzőkönyveket írt alá, majd a rajtuk szereplő termékeket egy olyan raktárba vitette, amihez kulcsa volt, onnan pedig egy kocsiba pakolva az üzem területéről kivitte.

Ezek mellett a vádlott egy budapesti épület tetőrekonstrukciójával kapcsolatban a zrt.-től megrendelt mázas tetőcserepek illetve kerámiatermékek minőségét tanúsító teljesítmény nyilatkozatot valótlan tartalommal adta ki.

A vádlottal szemben az ügyészség halmazati büntetésül börtön fokozatú szabadságvesztés büntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását, a közügyek gyakorlásától eltiltását, továbbá a gazdálkodó szervezetek vezetésére kiterjedően a foglalkozástól határozott időre eltiltását és vagyonelkobzást szorgalmaz a Pécsi Járásbíróságnál.

A Zsolnay szerint hamisak a vádak

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. péntek délután sajtóközleményt adott ki, amit változtatás nélkül közlünk:

"A mai napon a cégvezetőnket érintő vádemelés tényéről a sajtóból értesülve, megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy az ügyészség előbb értesíti a sajtót a vádirat tartalmáról, mint hogy az állítólagos bűncselekmény terheltje vagy sértettje a vádiratot készhez vette volna. A társaság nyilvántartásai szerint olyan leltárhiány nem keletkezett az említett időszakban, ami bármilyen bűncselekménnyel összefüggésbe hozható lenne. Az állítólagos sikkasztás sértettje, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. nem tud polgári jogi igényt előterjeszteni, mivel a hiányt alátámasztani nem tudja.

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. cégvezetője iránti bizalmunk továbbra is töretlen, a büntetőeljárást pedig a pécsi önkormányzat által grundolt cég körüli eseményekről - NAV végrehajtás, emberek végkielégítés nélküli elbocsátása, felszámolás, közel 200 dolgos család anyagi ellehetetlenítése- való figyelemelterelés eszközeként értékeljük. Szeretnénk kiemelni, hogy a cégvezetőt és többségi tulajdonost érintő feljelentések sokasága érkezett a különböző hatóságokhoz az elmúlt 3 évben, melyek jelentős sajtónyilvánosságot kaptak, majd az évek folyamán bűncselekmény hiányában csendben megszűntek, az érintettek pedig minden esetben hamis vád elkövetése miatt feljelentést tettek. Korábbi tapasztalatainkra alapozva bízunk a független és pártatlan bíróság döntésében."

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!