Vajna Tímea lett a Vajna-örökséget kezelő cég egyik vezetője

2019.04.10. 14:57

Március elsejével Vajna Tímea lett az AV Investments Kft. társügyvezetője, azé a cégé, amely egybefogja a január végén elhunyt Andy Vajna magyarországi érdekeltségeit – írja a G7.hu. A portál szerint a producer-üzletember özvegyének új posztját még nem jegyezték be, de a szükséges iratok már a cégbíróságon vannak. A társügyvezetői pozíciójáért

Vajna Tímea havi 12 500 euró, vagyis kicsit több mint 4 millió forint díjazást kap az év végéig. 

Andy Vajna özvegye viszont, ahogy a pozíciójának elnevezése is jelzi, nem egyedül dönt a férje érdekeltségeinek dolgaiban, rajta kívül még két ügyvezető van: Kovács Andrea és Samuel Russell Falconello. A G7 azt írja, Vajna Tímea csak Falconellóval közösen jogosult képviselni a céget. 

A portál szerint a cégcsoport irányítása szűk két hónappal azután állt véglegesen össze, hogy Andy Vajna meghalt. Az AV Investment Kft. a filmügyi biztos halála előtt 42,2 milliárd forintot ért egy könyvvizsgáló szerint. Ehhez a céghez tartoznak például azok a kaszinók, amelyek – az állami koncesszióknak hála – gyakorlatilag konkurencia nélkül működhetnek az országban, és amelyek 2017-ben 7,3 milliárd forint profitot hoztak. 

Hogy pontosan mi lesz a Vajna-örökség sorsa, azt nem tudni egyelőre, ez egy akár évekig elhúzódó hagyatéki eljárás után derül majd ki. A TV2 felett mindenesetre a G7 szerint Mészáros Lőrinchez köthető körök kezdték el átvenni az irányítást, az AV Investment Kft. Est Media vállalatban lévő tulajdonrészét pedig  a Vajnához számos szálon kötődő Tremmel Zoltán vásárolta meg.