Több mint 2,1 milliárd forinttal tartozik a NAV legnagyobb adósa

2019.04.16. 22:58

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 85 adózónál tárt fel jelentős összegű adóhiányt 2019 első negyedévében, közülük 52 társaság, 33 magánszemély, írja az MTI a NAV honlapján közzétett adatok alapján.

A NAV negyedévente teszi közzé azok listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyeknél 10 millió, más adózóknál 100 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg.

A listán szereplő legnagyobb adós a budapesti székhelyű Universum Hús Kft. mintegy 2,161 milliárd forint tartozással, amelyből 693 millió forint adóhiány, 1,468 milliárd forint bírság. 

A mostani lista második helyezettje a szintén budapesti székhelyű "Bittó" Kft., amelytől 2,035 milliárd forintot követel az adóhatóság – ebből 695 millió forint adóhiány, 1,340 milliárd forint bírság. A harmadik legnagyobb adós 1,732 milliárd forinttal az ugyancsak budapesti székhelyű Bus Investment Kft. – itt 1,095 milliárd forint adóhiányhoz 637 millió forint bírság társul.

A fentiek mellett három másik adózónak van még egymilliárd forint feletti tartozása: a biatorbágyi Jor-Line Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek (1,133 milliárd forint), a győri Sunnyoil Kereskedelmi Kft.-nek (1,082 milliárd forint), valamint a budapesti Barole-Commerce Ltd Magyarországi Fióktelepének (1,022 milliárd forint).

A felsoroltakkal együtt 16 adózónak van a jogkövetkezményekkel együtt 500 millió forint feletti tartozása, közülük egy magánszemély, a többi cég. A NAV oldalán közzétett információk szerint március végén 2820 magánszemély és egyéni vállalkozó tartozott az adóhatóságnak egyenként több mint 10 millió forinttal, illetve 1463 társaság és szervezet egyenként több mint 100 millió forinttal 180 napon keresztül, folyamatosan.

A magánszemélyek és egyéni vállalkozók a 10 milliós küszöbértékkel számolva mintegy 28,2 milliárd forinttal, a szervezetek pedig a 100 milliós küszöbbel számítva 146,3 milliárd forinttal tartoztak március végén, együttes minimális tartozásuk 174,5 milliárd forintra rúgott. A valóságos tartozás azonban ennél nagyobb, hiszen vannak milliárdos tartozású cégek és olyan magánszemélyek is, akikkel szemben több száz milliós - egyes esetekben milliárdos - követelése van az adóhatóságnak.

A 10 millió feletti tartozással rendelkezők közül 2071 magánszemély, 726 egyéni vállalkozó, 23 lakcím nélküli. A tartósan nagy összeggel tartozó nem magánszemély adózók közül 335 működik, illetve csődeljárás alatt áll, 385 kényszertörlés alatt, 720 felszámolás alatt, 23 pedig végelszámolás alatt van.

2017-ben az Index kamerával eredt a rekorder adótartozók nyomába – nem sok sikerrel.