Ervin
12 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Teljes őrület, mennyibe került felépíteni a Notre-Dame-ot

GettyImages-173450082
2019.04.16. 14:31 Módosítva: 2019.04.17. 11:07

Egyelőre lehetetlen pontosan megmondani, mennyibe fog kerülni a Notre-Dame újjáépítése a hétfő esti pusztító tűz után, de valószínűleg eurómilliárdos nagyságrendű tétel lesz. (Ha valaki esetleg aggódna, hogyan fogja ezt kiköhögni Párizs vagy a francia állam, az ne tegye: már kedd reggelre több százmillió euró gyűlt össze a célra milliárdosok, egyházak és átlagemberek adományaiból.)

Az viszont biztos, hogy a brutális várható költségek eltörpülnek amellett, amennyi pénzt és energiát a korabeli viszonyok között, az akkori GDP arányában a katedrális építésére fordítottak.

Az egyház mindenekfölött

Hogy megértsük ennek az erőfeszítésnek a mögöttes okait, látnunk kell, hogy az első gótikus templomok építésének idején (az 1100-as évek közepétől) az építtető katolikus egyház, illetve katolikus egyházi főméltóságok befolyása nagyobb volt, mint arányosan bármilyen szereplőnek a mai korban. (Ha úgy vesszük, a katolikus egyház volt minden idők legnagyobb, bonyolult belső hierarchiával és szervezettel rendelkező multija, ami mögött az összes kortárs konteóban szereplő háttérhatalom elbújhatna.)

Az egyházi építészetben pedig kifejeződött ez az óriási hatalom, a templomok ugyanis az adott egyházi vezető tisztségét, vagyonát és befolyását is szimbolizálták. Konkrétan a katedrálisokat a pápa alatt elhelyezkedő püspökök számára építették, így értelemszerűen ezek lettek a legdíszesebbek és grandiózusabbak.

A történelem legnagyobb monopolcége 

Kik és miből építkeztek?

A templomok építése többnyire közösségi erőfeszítés volt, és a munkaerő jó részét nem profik, hanem egyszerű városi, falusi emberek adták. A motivációjuk a részvételre az volt, hogy az egyház a 12. századtól kezdődően azt kommunikálta a híveknek, hogy ezzel a munkával is lehet bűnbocsánatot nyerni (korábban ezt a keresztes hadjáratokban való részvételről állították, aminél – lássuk be – egy kis segédmunka még mindig jobb opció).

Részben ez magyarázza azt is, hogy az építkezések évtizedekig vagy akár évszázadokig elhúzódtak. Az európai városok ebben az időszakban relatíve kicsik voltak, kevés lakossal, és ahhoz, hogy ilyen nagyszabású épületeket gyorsabban lehessen bennük építeni, kívülről kellett volna munkaerőt hozni. Ez minden szinten megnövelte volna a költségeket és bonyodalmakat, például el kellett volna szállásolni az építőket, amire nem volt kapacitás, és messzi földről kellett volna felhajtani profi építészeket, szobrászokat, kőfaragókat.

Ehelyett a középkori egyház inkább a lassú építkezés útját választotta, ami azért is kényelmesebb volt, mert maga az anyagi forrás is apránként gyűlt össze. Saját források felhasználása mellett a templomépítések finanszírozására aktív adománygyűjtés folyt, amelynek népszerű módja volt az egyházi relikviák utaztatása a környéken: a gyülekezetektől arra kértek pénzt, hogy segítsék, hogy a szent tárgy méltó helyre kerülhessen végre az új templomban.

Az elhúzódó építkezések kiszámítható pillérei volt a helyi gazdaságnak, a városok hosszú időn keresztül profitálhattak a munkafolyamatok melléktermékeiből. 

Az adott kor viszonyai mellett finoman szólva is túlzónak mondható erőfeszítést fordított az egyház totális befolyása alatt álló társadalom a templomépítésekre: becslések szerint a felnőtt férfi lakosság 9 százalékát foglalkoztatták ezeken az építkezéseken Franciaországban 1100 és 1400 között.

Ez azt eredményezte, hogy csak a Párizsi-medencében a francia gótika korai időszakában (1100–1250) 1472 katolikus templom épült.

Közgazdászok úgy magyarázzák ezt a rendkívüli „túltermelést”, hogy az egyházat egy nagy cégnek tekintik, ami Nyugat-Európában az adott időszakban monopolhelyzetben volt a túlvilág piacán, és folyamatosan ennek a pozíciónak a fenntartására törekedett (ez sikerült is neki a reformáció térhódításáig).

Ebből a szemszögből a díszes és hatalmas templomok egyfajta kiszorító árazás eszközei voltak, amelyek nehezítették más szereplők számára a belépést (vagyis hívek szerzését), egyúttal az egyház hitelességét is garantálták. A templomtúltermeléssel tehát a katolikus egyház földrajzi és gazdasági akadályt gördített a potenciális riválisok (pl. gnosztikusok, muszlimok) elé, hogy belépjenek a „túlvilágpiacra”.

A Notre-Dame-nál drágábbak is vannak

De mekkora is volt pontosan az építkezések összköltsége? A pénzbeli ráfordítást önmagában még úgy sem adja ki a teljes képet, ha indexáljuk a mai árakra, ugyanis az emberek nem bérmunkában dolgoztak, így a munkaerőköltségre nem lennének adataink. A közgazdászok ezt a problémát úgy oldják fel, hogy a munka alternatív költségét próbálják megbecsülni, vagyis azt, hogy az építési munka mekkora elvonással járt más produktív területekről; nem nehéz belátni, hogy a rendszeresen éhínségek, háborúk és pestis sújtotta Európában lett volna – világi szemszögből – értelmesebb felhasználása a férfi munkaerő közel tizedének és a magas színvonalú építészeti szakértelemnek, mint hogy katedrálisokat építsenek. 

A becslés inflációs korrekciót is tartalmaz, a katedrálisok ugyanis gyakran évszázadokon át, az adományok és egyházi források lassú csordogálásának ütemében épültek (a Notre-Dame alapkőletétele és befejezése között is 200 év telt el). A végeredményhez azt is ki kellett számolni, nagyjából mennyi volt egy egységnyi „templomár” az egyes templomtípusoknál, és hogy hány ilyen egységből áll egy-egy templom. (További részletekkel nem fárasztjuk az olvasókat; akit érdekel a pontos módszertan, az elolvashatja a cikk alapjául szolgáló tanulmányban: Amy Denning: How Much did the Gothic Churches Cost? An Estimate of Ecclesiastical Building Costs in the Paris Basin between 1100-1250)

Konkrét összegben kifejezve az 1997-ben készült számítás adatai alapján az jön ki, hogy

a párizsi Notre-Dame katedrális építési összköltsége mai pénzben kifejezve 90 milliárd forint lenne, ami még a gazdaság mai mérete mellett is hatalmas összeg.

(A 2012-es tanulmány 2011-es  dollárárfolyamban adta meg az összegeket, ezt az inflációval korrigáltuk, és úgy váltottuk át). És ez csak az 5. legdrágább a Párizsi-medence templomai közül, az első helyen álló, grandiózus chartres-i katedrális 173 milliárd forintra jönne ki. (Az összes vizsgált székesegyház bekerülési költsége 2011-es dollárárfolyamon elérhető itt a 30. oldaltól kezdődően.) 

Évszázadok múlva mégis megtérülhet

Ez így önmagában még nem olyan sokatmondó, ahhoz, hogy lássuk, mekkora társadalmi ráfordítást igényelt ezeknek az építményeknek a felhúzása,  az egészet hozzá mell mérni a korabeli becsült GDP-hez.

A végkövetkeztetés szerint a Párizsi-medencében 1100 és 1250 között a regionális össztermék 21,5 százalékát fordították templomépítésre,

amiből 1,5 százalékot tett ki a munkaerő alternatív költsége. Ez azt jelenti, hogy Európa közepén, amúgy is nehéz időkben a munkába állítható erőforrások több mint ötödét egy olyan terület szívta el, amelynek nincs semmiféle „gyakorlati haszna” – a tanulmány meg is jegyzi, hogy ez a mai szemmel észszerűtlen erőforrás-felhasználás valószínűleg pár száz évvel elnyújtotta a „sötét középkorként” ismert időszakot. 

A gigantikus ráfordítás a maga korában nyilván esélytelen volt, hogy bármilyen formában megtérüljön – hacsak nem a katolikus egyház monopolérdekeinek szemszögéből –, de az elmúlt száz évben a turizmus felívelésének köszönhetően a katedrálisok elkezdtek gazdasági értéket termelni a városaiknak.

GettyImages-3089344
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

Nem is csoda: a minden tevékenységet leuraló gazdasági racionalitás korszakában elképesztő érzés belépni egy olyan épületbe, amelynek kivitelezésében semmilyen szinten nem játszott szerepet a praktikus funkció, és mégis időt, pénzt, energiát nem kímélve évszázadokig tökéletesítették őket emberek pusztán azért, mert hittek valamiben. 

(A borítókép nem a párizsi, hanem a reimsi székesegyházat ábrázolja székesegyházat ábrázolja XV. Lajos koronázásának napján.)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!