Frigyes
15 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Sose ment még ilyen jól a magyar gazdaságnak?

chart
2019.04.29. 07:24
Matolcsy György MNB-elnök és Patai Mihály MNB-alelnök is elmondta nemrég, hogy 100 éve nem volt olyan jó állapotban a magyar gazdaság, mint mostanában. Persze vannak olyan szempontok, amik alapján tényleg kivételes az elmúlt pár év, csakhogy az ilyen nagy történelmi távlatokról szóló kijelentések esetében érdemes a kontextust is megnézni. Megnéztük, és találtunk bőven olyasmit, amit mi sem emeltünk volna ki, ha gazdaságpolitikusok lennénk.

Patai Mihály jelenlegi MNB-alelnök nemrég azt nyilatkozta,

az államháztartást fegyelmezetten menedzselik, a fizetési mérleg és a külkereskedelmi mérleg pozitív. Ez a három mérleg soha nem volt így kézben tartva az elmúlt száz évben.

Nemcsak a rendszerváltás óta, de az elmúlt száz évben sem volt olyan helyzetben a magyar gazdaság, mint amilyenbe az elmúlt hat-kilenc évben került, vagyis hogy úgy tud növekedni, hogy egyensúlyban marad, és főleg belső forrásokra támaszkodik – így dicsérte saját MNB-elnöki és gazdasági miniszteri teljesítményét Matolcsy György jegybankelnök az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.

Patai azt is mondta, hogy a mostani növekedési ciklus a magyar gazdaságtörténetbe óriási sikertörténetként fog bevonulni, és korábban minden válságba úgy ment bele az ország, hogy mérleg- és államháztartási deficitproblémákkal küszködött, de

most olyan helyzet állt elő, amire Trianon óta nem volt példa, ennél jobb állapotban még soha nem volt a magyar gazdaság, és Patai még azt a jóslatot is bevállalta, hogy a következő válságot a magyar gazdaság visszaesés nélkül fogja tudni megúszni.

A gazdaságpolitikusok persze nem gazdasági elemzők vagy akadémiai közgazdászok, így az ilyesfajta helyzetértékelésnél előszeretettel emelnek ki olyan adatokat, amik az általuk előadott narratívát erősítik, és feledkeznek meg olyan részletekről, amik gyengítenék a kijelentéseik valóságtartalmát.

Ebben a cikkben annak néztünk utána, hogy mi az igaz abból, amit Matolcsy és Patai állít, azonban mielőtt ebbe részletesebben belemennénk, lelőjük a poént, hogy a lusta olvasóink tartalomfogyasztási szokásaira is tekintettel legyünk. Röviden tehát:

  • A legtöbb emlegetett mutatóból az elmúlt 100 évre vonatkozóan egész egyszerűen nem áll rendelkezésre adat, vagy ha igen, akkor az csak becslés.
  • Ráadásul az elmúlt száz évben volt két világháború és több gazdasági világválság is, valamint nagyjából 45 éven keresztül tervgazdálkodás volt az országban, ami eléggé megnehezíti a maradék 55 évvel való összehasonlítást.
  • Két nagyon fontos dologról Matolcsy és Patai egyáltalán nem beszél: egyrészt arról, hogy mit ért volna el a magyar gazdaság egy 100 éves időtávon szintén kivételes nagyságú külföldi tőkeinjekció nélkül, amit az uniós támogatások jelentettek, másrészt pedig arról, hogy ugyanebben az időszakban a régió más gazdaságai ugyanabban a kedvező világgazdasági környezetben rendre erősebb teljesítményt tudtak felmutatni Magyarországnál.

Az elmúlt 100 év

De nézzük meg részletesebben, hogy mivel is hasonlítjuk össze az ábrán is látható 2013 és 2018 közötti növekedési periódust.

Az ábrán látható adatok kapcsán azt mindenképpen fontos megjegyezni, hogy a GDP fogalmát csak a negyvenes években alkották meg, tehát a század első felére vonatkozó számok becsléseken alapulnak, ami így ránézésre a 1900 és 1910 közötti időszak esetében eléggé feltűnő is (szinte végig 2,5 százalék volt a becslése alapján a növekedés). A Trianontól napjainkig tartó gazdaságtörténeti ciklusok értékelésében Tomka Béla, a Szegedi Tudományegyetem Történeti Intézetének egyetemi tanára segített.

Az I. világháborút követő Trianoni Békeszerződés a mai napig alapvetően meghatározza Magyarország gazdasági modelljét. Trianon előtt az ország a Monarchia egységes piacának része volt. A birodalom felbomlásával azonban Magyarország egyik pillanatról a másikra egy külkereskedelemre utalt gazdasággá vált.

Tomka ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar gazdaság fejlődési lehetőségeit a trianoni döntés nem befolyásolta jelentősen, sokkal inkább a háború következményei és a gazdasági nacionalizmusok (különösen a kereskedelmi korlátozások) két háború közti térhódítása csökkentette a növekedési ütemet és rontotta a pénzügyi helyzetet, nemcsak Magyarországon, hanem szerte Európában. Ennek megfelelően a magyarországi növekedési ütem csökkent a két világháború között, de nem jobban, mint a nyugat-európai átlag. Ráadásul a két világháború közötti magyar gazdaságpolitika úgy érte el ezt a teljesítményt, hogy a jövőt sem hanyagolta el: Klebersberg Kunó minisztersége alatt volt olyan év, amikor a költségvetés 10 százalékát fordították oktatásra. 

1920 és 1939 éves átlagban így 2,7 százalék volt a GDP növekedésének az átlaga, miközben 1890 és 1913 között átlagosan évi csak 1,6 százalék. Mindehhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy az 1920-as évek világgazdasági fellendülését az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság bankjainak hitelei fűtötték, és '31-től kezdve a pénzügyi felfordulás Magyarországra is begyűrűzött, ami elsősorban a külföldi hitelek egyre nagyobb arányú felmondásában fejtette ki a hatását, ez pedig több éves recesszióba taszította a magyar gazdaságot. Bár a válságból való kilábalás az egész régióban Magyarországon volt a legsikeresebb, '41-től kezdve jött a hadi gazdálkodás, a háborús költségek fedezéséhez szükséges féktelen jegybanki pénznyomtatás, miközben a termelés lényegében stagnált, 1943-tól kezdve pedig még vissza is esett.

A második világháborúban az ország jóval nagyobb károkat szenvedett el, mint az elsőben: az ipari kapacitás nagyjából fele, a járművek mintegy kétharmada megsemmisült vagy megsérült, az állatállománynak szintén mintegy fele és a lakásállománynak egyötöde veszett el. A bázis tehát nagyon alacsony volt, ami megmagyarázza a '48 és '51 közötti hatalmas növekedési adatokat.

Az ötvenes évektől a rendszerváltásig a magyar gazdaság tervutasításos rendszerben működött, bár a hatvanas évek végétől kezdve a magyar gazdaságban fokozatosan egyre nagyobb szerepet kaptak a piaci mechanizmusok is. Az 1945-től 1990-ig tartó időszak egy történelmi léptékben is hosszúnak számító békés időszak volt, aminek az első felében viszonylag nagy volt a gazdasági növekedés, viszont a hetvenes évek két olajválsága, illetve a gazdaság alkalmazkodóképességének hiánya miatt ennek a korszaknak az utolsó közel két évtizedét állandósuló válságjelenségek, mint eladósodás és alacsonyabb növekedési tempó jellemezte. 

Tomka Béla szerint ennek az időszaknak a gazdaságpolitikáját módszertani okok miatt sem lehet annyira egyértelműen összehasonlítani más korszakokkal. Egy tervutasításos gazdaságban például teljesen más a költségvetés funkciója, mint egy olyan gazdaságban, ahol a piacnak van domináns szerepe, de a rendszerváltás előtti időszakban a külkereskedelem is hosszú ideig állami monopóliumnak számított, így a külkereskedelmi mérleg menedzselésének összehasonlítása is nehézkes.

A rendszerváltás után jött egy történelmi léptékben is hatalmas visszaesés a transzformációs válság formájában, majd 1994 és 2006 között megint volt egy hosszabb növekedési ciklus, amit ugyanakkor részben szintén külföldi hitelek fűtöttek, és ami a 2008-as válsággal ért véget. 2013 óta pedig újabb növekedési ciklus kezdődött, ebben vagyunk most, és erről mondják az említett gazdaságpolitikusok, hogy saját erőre támaszkodik, és hogy egyensúlyban van.

A korszakok rövid összefoglalása alapján tehát látható, hogy 2013 óta tartó időszak mindenképpen eltér a korábbiaktól abban, hogy se háború, se válság nem nehezíti a magyar gazdaság helyzetét.

Az államháztartási hiány, a folyó fizetési- és a külkereskedelmi mérlegek összehasonlítása pedig azért nehézkes, mert ilyen adatok ilyen hosszú időtávon és ilyen részletességgel nem is állnak rendelkezésre. Tomka Béla még azt is megjegyezte, hogy könnyű olyan tényezőket kiválogatni, amik alapján egy adott korszak sikeresnek állítható be, azonban az egyes korszakok gazdasági teljesítményét a környékbeli országokéval összehasonlítva lehet valóban megítélni, mert a régió ugyanabban a makrogazdasági környezetben működik, és ezáltal jobban látszik a gazdaságpolitika teljesítménye.

Az alábbi ábrán az látszik, hogy ha 2008-hoz képest nézzük a régiós országok GDP-növekedését akkor Magyarország Csehországhoz képest ugyan csak kicsit lemaradva, de utolsó helyen végez, kicsit hosszabb időtávon, 1998-hoz képest pedig ugyanez a helyzet, csak így még nagyobb is a lemaradásunk Csehországhoz képest (Lengyelország mindkét bázison vezet, szintén látványos még Románia növekedési tempója saját magához képest.)

Az előző növekedési ciklussal összevetve látszik, hogy a mostani nem járt együtt eladósodással,

csakhogy a mostani ciklus történelmi léptékben abban is különleges, hogy valószínűleg soha nem nem volt még olyan időszak a magyar gazdaság történetében, amikor ilyen mértékben támaszkodott nem hiteljellegű külső forrásokra, amilyenek az uniós támogatások, és a külföldön dolgozó magyarok hazautalásai. 

Ha a jelenlegi ciklust hasonlítjuk össze a 2008 előttivel, Tomka szerint azt is érdemes megemlíteni, hogy 2010 előtt a GDP nagyjából évi 1,5 százalékát tette félre a lakosság magánnyugdíjcélokra, tehát abban az időszakban a költségvetésnek ennyivel kevesebb pénzből kellett gazdálkodnia. 2010 után ez a jövőt szolgáló takarékoskodás megszűnt, ráadásul a magánynyugdíjpénztárakban lévő 3000 milliárd forintot a kormány elköltötte (részben adósságcsökkentésre, de azért a pénz felhasználásának hatékonyságával bőven voltak problémák). Az előző ciklushoz képest az is könnyíti a 2010 utáni kormányok dolgát, hogy 2014 közepétől kezdve az olaj világpiaci ára a 2000-es évek eleje óta nem látott szintre csökkent, és olcsó is maradt, miközben a 2008-as csúcsot megelőzően a 2000-es évek elejétől kezdve folyamatosan drágult.

A 2013 óta tartó időszakban évente a teljes GDP 4-6 százalékának megfelelő uniós forrás érkezett az országba, miközben a GDP 3,4-3,5 százalékának megfelelő pénzt utaltak haza külföldön dolgozó magyarok. Ahogy az ábrán is látszik, ennek a két tényezőnek a teljes GDP-hez való hozzájárulása a 2010 előtti időszakban sokkal kisebb volt (bár 2014 óta csökken). Összességében 2010 és 2017 között évi 5-10 százalékos extra forrásból átlagosan két százalék körüli növekedés jött ki.

A 2007 és 2013 közötti európai uniós támogatási programok magyar GDP-növekedésre gyakorolt hatásairól két nagyobb kutatás is készült: a KPMG Tanácsadó Kft. és a GKI Gazdaságkutató Zrt. Miniszterelnökség felkérésére készített kutatás alapján uniós források nélkül a magyar GDP 2006 és 2015 között 1,8 százalékkal esett volna vissza (uniós pénzekkel 4,6 százalékot nőtt ebben az időszakban).

A másik kutatás szerint ennél kevésbé jelentős hatást gyakoroltak az uniós források a magyar gazdaság növekedésére: a Hétfa Kutatóintézet tanulmánya alapján az időszak végére a GDP szintje majd 2 százalékkal lett magasabb, mint a támogatások nélkül lett volna. A kutatás alapján az uniós források 2009 és 2014 között évente 0,3-2 százalékponttal növelték az éves GDP-növekedést. A legnagyobb mértékben 2014-ben, abban az évben uniós pénzek nélkül 2,2 százalék lett volna a növekedés, ekkor ráadásul átlagon felüli volt a hazautalások aránya is (bár itt azt is fontos megjegyezni, hogy a Világbank - aminek az adatait ábrázoltuk - más módszertan alapján számolja a külföldön dolgozók számát, mint a KSH vagy az MNB, tehát a hazaküldött pénz GDP-re gyakorolt hatásában is eltérhetnek a becslések).

Az uniós források magyar gazdaságra gyakorolt hatásai kapcsán persze abban is van valamennyi igazság, hogy az uniós pénz nem adomány, és - ahogy azt Günther Oettinger, a német európai uniós biztos is elismerte - a nyugati cégek is jól járnak vele (erről a témáról részletesebben itt írtunk), de az a tanulmányok alapján mégis az látszik, hogy az uniós pénz pozitív hatással volt a magyar növekedésre, valamint a költségvetési egyensúlyra.

A hazautalások kapcsán fel lehet hozni azt az érvet, hogy régiós összehasonlításban a Magyarországról kivándorolt népesség aránya nem kiugró, ugyanakkor a hazautalások és az uniós pénzek pozitív hatása a folyó fizetési mérlegre szintén olyan dolog, ami történelmi léptékben sem elhanyagolható. A saját teljesítményüket dicsérő gazdaságpolitikusaink ugyanakkor mégis kihagyják a helyzetértékelésikből, ahogy arról sem beszélnek gyakran, hogy a régió más országaihoz képest milyen volt a magyar gazdaságpolitika teljesítménye.

Most is egy ciklusban vagyunk

Ráadásul a gazdasági helyzet különlegességét hangsúlyozó helyzetértékelések mellett olyanok is vannak, akik az előző gazdasági ciklus és a mostani közötti hasonlóságokat emelik ki. Zsiday Viktor, a Citadella befektetési alap irányítója a blogján nemrég pont arról írt, hogy

a 2009-ben indult növekedési ciklus sok szempontból hasonlít az 1995-ben indult ciklusra.

1994-re és 2008-ra is komoly egyensúlytalanságok alakultak ki a magyar gazdaságban, mindkét esetben elszállt a költségvetés, és a folyó fizetési mérlegnek is hatalmasra nőtt a hiánya, tehát az ország jóval többet költött, mint amennyit megtermelt, és a különbséget hitelből fedezte. 1994-ben és 1995-ben aztán a mexikói válság, 2008-ban pedig a világválság járult hozzá a külső finanszírozás drágulásához, ami mindkét esetben beindította a válságot.

Az ábrán jól látszik, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya hogyan csökkent le 1994 és 1997, majd 2005 és 2010 között. A 2010 utáni időszak egyik nagy makrogazdasági fegyverténye volt, hogy az export beindulása miatt ez a mérleg pluszos volt, azonban az utóbbi időszakban főleg a fogyasztás és a termékimport felpörgése, valamint a beruházások importigénye miatt ez a többlet elkezdett elolvadni, és a jelenlegi trendek változatlansága esetén a Patai által emlegetett egyensúlyi feltétel rövid időn belül el fog tűnni.

Zsiday szerint ráadásul a válságok utáni fellendülés is nagyon hasonló, ezen az alábbi ábrán például a két ciklus GDP-növekedési adatait ábrázoltuk egymás mellett, de a reálbérek és a reállakásárak változása is nagyjából ugyanúgy nézett ki 1994 és 2004, illetve 2008 és 2018 között (ide kattintva nézheti meg ezeket az ábrákat).

A két ciklus abban is hasonlít egyébként, hogy a 2008 előtti fellendülést is prociklikus gazdaságpolitika fűtötte, tehát a kormány akkor ösztönözte költségvetési kiadásokkal a gazdaság növekedését, amikor egyébként is fellendülőben volt. A jelenlegi gazdaságpolitika szintén prociklikus, a lakáspiaci fellendüléshez például jelentősen hozzájárul a 2015-ben jelentősen kibővített családi otthonteremtési kedvezmény, miközben a lakáspiac éppen abban az időszakban már önmagában is éppen összeszedte magát a válságot követően.

Persze sok mindenben más most a helyzet a 2008 előtti ciklushoz képest, a lakosság és a jegybank is jóval elővigyázatosabbnak tűnik egyelőre a hitelfelvétellel, és sokkal kisebb az ország külső adóssága is. A belső fogyasztás felpörgése miatt viszont a Patai által is emlegetett folyó fizetési mérleg többlete már kezd eltűnni, miközben a Magyar Nemzeti Bank még az utóbbi pár évben is annyira laza kamatpolitikát folytatott, hogy már alig tudna hova kamatot csökkenteni, ha valami baj lenne.

Abban mindenesetre úgy tűnik, hogy a gazdaságpolitikusok és az elemzők is egyetértenek, hogy egy kisebb válságot talán megúszhatunk mérsékelt visszaeséssel vagy lassulással. Hogy miért? Ha elemzőt kérdezünk, akkor az uniós pénzek és a világgazdasági helyzet miatt, ha gazdaságpolitikust, akkor azért, mert 100 éve nem volt ilyen gazdaságpolitikai teljesítmény az országban.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)