Nándor
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Vánszorog a nyomozás a botrányos pécsi buszbeszerzés ügyében

2019.04.29. 09:49

Két és fél év alatt nem jutott a végére a rendőrség a korrupt pécsi buszbeszerzés ügyében való nyomozásnak – tudta meg a Népszava. A helyiek már nem bíznak benne, hogy felelősségre vonják valaha a szereplőket. 

A buszvásárlás ügyét vizsgáló Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság annyit közölt a lap érdeklődésére: különösen jelentős vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés és pénzmosás alapos gyanúja miatt folyik a nyomozás, és a gyanúsítottak száma továbbra is három. A nyomozás tényéről már két éve tudni, ezek szerint legalább ennyi idő nem volt elég, hogy valami kézzelfogható eredményre jusson a rendőrség az első ránézésre faék egyszerűségűnek tűnő korrupciógyanús ügyben.

Az eset röviden összefoglalva arról szól, hogy a pécsi önkormányzat tulajdonában álló Tüke Busz Zrt. összesen 3,5 milliárd forintért vásárolt 115 használt Volvo buszt 2015-ben. A Tüke által kiírt közbeszerzésen csak a holland Bus&Coach Trade BV indult egy nyolcéves Volvo-flottával, így a céget győztesnek hirdették ki, holott még 2014 decemberében a Volvo Hungária Kft. vezetője levélben tájékoztatta a Tükét, hogy Hollandiában eladásra vár egy nyolcéves Volvo-flotta. Végül ezt a flottát vették meg Pécsre 2015-ben, csakhogy nem a Volvo Hungária által ajánlott holland cégtől, hanem a közbeszerzés alapján a Bus&Coach közbeiktatásával, és a Népszabadság információi szerint 700 millió forinttal többért.

A vásárlásról és az ahhoz szükséges hitelfelvételről a fideszes többségű pécsi közgyűlés döntött. A helyi Fidesz vezetői korábban azzal magyarázták a drágább beszerzést, hogy a közbeszerzés miatt nem tudták volna a holland cég közbeiktatása nélkül megvenni a buszokat. A gyanú viszont az, hogy a holland cég a a pécsi városházától kapott információk alapján vette meg a buszflottát, a felárat pedig a magyar közvetítő cég tehette el.