Japán meglengette a pénztárcáját, Orbán Kínát választotta

Ahogy részletesen is írtunk róla, Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter a múlt hét végén Pekingben tettek hitet a kínai-magyar együttműködés mellett és méltatták Peking legfőbb külpolitikai-külgazdasági stratégiáját, az Egy övezet, egy út névre keresztelt, kontinenseken átívelő infrastruktúra-fejlesztési programot.

Mindazonáltal az Egy övezet, egy út kezdeményezést reklámozó összejövetellel egy időben egy jóval kisebb, bár jóval közelebbi találkozót is rendeztek: Pozsonyban a visegrádi négyek a kínai külpolitikai elképzelésekkel sok téren rivalizáló Japánnal tartottak csúcsot. 

Ez az esemény a hagyományosan jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező, általában a japán politikai és üzleti élet álláspontját képviselő Nikkei gazdasági lap szerint azt a célt szolgálta, hogy

Magyarul Abe Sinzó japán kormányfő arról akarta meggyőzni az őt vendégül látó visegrádi országokat, hogy az Egy övezet, egy út, tévút, és inkább a japán beruházók kegyeit keressék, mint a kínaiakét. A pozsonyi találkozón részt vett a cseh, a lengyel és a szlovák miniszterelnök is, magyar részről viszont sem Orbán Viktor, sem Szijjártó Péter nem jelent meg, miután ők (a Nikkei szerint Kína növekvő régiós befolyásának jeleként) inkább Pekingbe utaztak. A magyar kormányt Varga Mihály pénzügyminiszter képviselte. 

Szurkálódnak

Bár a hivatalos napirend nem volt különösen izgalmas, a Nikkei szerint a japán miniszterelnök arról beszélt, hogy “jó minőségű infrastrukturális beruházásokra” van szükség a régióban. Ez egyértelmű utalás az Egy övezet, egy úttal kapcsolatban felmerült kritikákra, amelyek szerint a kínai projektek drágák és értelmetlenek. Ez utóbbi párosítás merült fel a legfőbb kínai-magyar projekt, a Budapest-Belgrád vasút kapcsán is.

A japán lap kiemelte, hogy Abe legutóbb októberben találkozott a V4-es vezetőkkel, tehát szokatlanul hamar került sor az újabb csúcsra, ami jelzi, hogy “Tokió le akarja lassítani a régió Kína felé sodródását”. Megjegyzik azt is, Japán (az Egyesült Államokhoz hasonlóan) aggódik amiatt is, hogy a kínai Huawei szerepet játszhat a térségbeli ötödik generációs mobilinfrastruktúra kiépítésében is. 

A dolog érdekessége, hogy a magyar kormány legfőbb deklarált külpolitikai célja az új befektetések felhajtása, és a hivatalos adatok alapján Japán nagyobb befektető a térségben és Magyarországon is, mint Kína. A magyar diplomácia ettől függetlenül a hivatalos adatoktól jelentősen eltérő számokat szokott emlegetni, Kína esetében Orbán Viktor a múlt héten 4,5 milliárd dollárnyi befektetésről beszélt, Szijjártó Péter 2017-ben Japán kapcsán 4,4 milliárdról. 

Egyébként a visegrádi négyek másik három országa is csatlakozott már a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezéshez, tehát nem arról van szó, hogy Magyarország különutas lenne e tekintetben, bár az jelzésértékű, hogy ők a pekingi csúcs helyett a pozsonyin vettek részt. Bár az utóbbi időben folydogált a kínai pénz a térségbe, ez a közelmúltban Csehországban nem várt problémákat okozott, a szomszédos Lengyelországban se hozta el a Kánaánt, Szlovákiába meg szinte egyáltalán nem jutott belőle. Tehát a jelek szerint Magyarország a V4-ek egyetlen tagja, amely még mindig a pekingi kapcsolattól reméli a gazdasági fellendülést, dacára hogy az adatok alapján ez nem akar eljönni.

Ellensúlyoznának

Japán főleg a két ország közötti szigetvita 2012-es kiújulása, illetve a konzervatív Abe hatalomra jutása óta próbálkozik valamiféle ellensúlyként fellépni Kína nemzetközi politikai-gazdasági törekvéseivel szemben, nemrég például Afrikában is elkezdték a saját befektetéseiket ajánlani a kínai lehetőségekkel szemben, Ázsiában saját infrastruktúra-fejlesztési programot hoztak létre (Partnerség a Minőségi Infrastruktúráért néven), miközben az amerikaiakkal összhangban (kevés kivételtől eltekintve) Peking ázsiai kezdeményezéseiből is kimaradnak.

De nemcsak az infrastrukturális fronton aktív a japán diplomácia. A közelmúltban az egyébként Peking által nacionalizmusa, hazájában nem kifejezetten makulátlanul demokratikus kormányzása miatt ekézett Abe a demokráciák összetartását és a szabad világgazdasági rend támogatását hirdető megszólalásai és belföldi reformtervei kapcsán egyesek már arról beszélnek, hogy Japán Európa legnyugatibb szövetségesévé vált.

Ez utóbbi felvetés mindazonáltal egyelőre túlzásnak tűnik, már csak azért is, mert hiába van a világ legnagyobb befektetői között, Japán világgazdasági és világpolitikai súlya nem azonos Kínáéval. Ezt azt is jelzi, hogy az erős amerikai szövetség és a nemzetközi rivalizálás ellenére azért az is egyértelmű, hogy Japán is nehezen tud nemet mondani a kínai gazdasági lehetőségekre (Kína pedig olykor hajlandó lehetőségeket kínálni, hátha ezzel meg tudja gyengíteni az amerikai-japán szövetséget), és nemrég ímmel-ámmal, de az Egy övezet, egy út egyes projektjeibe is beszállt.

Az sem feltétlenül egyértelmű a japán hírekből, hogy Abe mit ajánlana Kelet-Közép-Európának: a kínai nyomulás ellenére az infrastruktúra-befektetéseket nagyrészt nyugat-európai cégek végzik a térségben, az ötödik generációs mobilinfrastruktúra terén sincs japán kihívója a kínaiaknak, az egyéb szektorokban meg amúgy is jellemzően piaci ösztönzők, nem pedig politikai elképzelések mozgatják a japán befektetéseket.