Négyszer többet költ a kormány az egyházi iskolában tanulókra, mint az állami diákokra

• Egyre több gyerek jár Magyarországon egyházi iskolába.
• Oktatási szakértők szerint ebben nagy szerepe van annak, hogy a kormány közel négyszer több támogatást ad az egyházi iskolában tanuló diákok után, mint az állami iskolások után.
• Ráadásul a rugalmasabb szabályozási környezet miatt nagyobb szabadságot kapnak az egyházi intézményekben tanító pedagógusok, nincsenek kötelező állami tankönyvek.

• Emiatt az egyházi iskola kezdi átvenni a magániskolák szerepét, főleg vidéken: a középosztály ide menekíti a gyerekeit a forráshiányos állami intézményekből.
• Mivel az egyházi iskoláknak arra is lehetőségük van, hogy felvételivel szűrjék a gyerekeket, úgy tűnik, kialakult egy államilag finanszírozott, magasabb színvonalú egyházi oktatási rendszer, ahová nem jutnak be a hátrányos helyzetű gyerekek.

Évről évre nőtt a távolság az egyházi iskolába járó diákok és az állami iskolába járók támogatása között, a 2017/2018-as tanévben már majdnem négyszeres volt a különbség. Miközben egy egyházi iskolába járó diák után 200 ezer forint, működési költségekre fordítható támogatás jutott, az állami iskolák tanulóinak ennek csak a 27 százaléka, 55 ezer forint járt fejenként.

Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősség Intézet Budapest ügyvezetője 2015-ben és 2017–ben is írt elemzést arról, hogy mennyivel több támogatást jár az egyházi diákok után. Ezt Romhányi a Magyar Államkincstár Kincstár havi beszámolói alapján számolta ki, ami minden központi költségvetési szervről tartalmaz információkat, köztük mind az 57 tankerületről is.

Megkérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, hogy valóban négyszer jobban támogatják az egyházi diákokat, de nem válaszoltak a kérdésünkre. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia viszont igen, de tagadták a különbséget:

Az egy gyermekre jutó támogatás összege nem függ attól, hogy a gyermek állami, vagy egyházi fenntartásban működő intézményben tanul-e. Tehát, egy gyermekre vetítve ugyanannyi támogatásban részesül az állami iskola fenntartója, mint az egyházi iskola fenntartója.

Ez azért különös, mert ellentmond a szakértők állításainak. Az „Én vétkem. Helyzetkép az oktatási szegregációról” című tanulmánykötetben több szerző is arról ír, hogy a többszörös egyházi támogatás létezik, sőt, súlyos következményekkel jár a magyar oktatási rendszerre nézve, nagy szerepe van az oktatási szelekció erősödésében.

Kende Ágnes, oktatáskutató is arról írt a Qubiton megjelent cikkében, hogy az egyházi iskolába járó gyerekekre eső támogatás többszöröse az állami diákokénak. Aki oktatáskutatással foglalkozik, gyakorlatilag tényként kezeli az egyházi iskolák többlettámogatását.

A vitás helyzetet az okozza, hogy a költségvetésből nem lehet könnyen kiolvasni, hogy az oktatási rendszerre fordított pénzek hova, hogyan, milyen célra, mekkora arányban mennek el. Publikus, állami számítások nincsenek. Marad az, hogy a kutatók utánajárnak, és megpróbálják a lehető legpontosabban kiszámolni ezeket az összegeket. Ezekre az elemzésekre viszont könnyen mondhatja azt a kormány vagy az egyház, hogy hibásak. Ha az oktatásfinanszírozási rendszer átlátható lenne, erre már nem lenne lehetőség.

Az biztos, hogy a 2019-es költségvetési törvény 7. mellékletében az egyházi iskoláknak tanulónként kifizetett állami normatíva maradt a tavalyi szinten, évi 200 ezer forint. Ez a pénz dologi kiadásokra van, azaz elég szabadon, bármilyen működéshez szükséges dologra el lehet költeni, az épületfelújítástól a beszámlázós tanárok bérén át mindenfélére. A probléma ott kezdődik, hogy az állami iskolák egy egészen más rendszerben kapnak pénzt, a normatív finanszírozás helyett feladatfinanszírozás van, ezért csak úgy lehet összehasonlítani az egyházi diákok után kapott forrásokat, ha az állami diákokra elköltött, különböző jogcímeken kifizetett összegeket összeadjuk, elosztjuk a diákok számával, és az egészet korrigáljuk a sajátos nevelésű igényű (SNI) diákok létszámával, akik után az intézmények a fogyatékosság mértékétől függően kétszeres vagy háromszoros forrásokra jogosultak, Romhányi ezt számolta ki az államkincstári beszámolók alapján.

Habár az Emmi nem reagált az Index kérdéseire, úgy tudjuk, az oktatásért felelős tárca az Európai Bizottság vizsgálócsoportjával korábban szintén azt közölte, hogy az egyházi iskolák és az állami iskolák támogatása között nincs különbség.

A gyerekek elkülönítése nem EU-konform

Ez a vizsgálócsoport azért tárgyalt a kormánnyal, mert Európai Unió 2015-ben kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a roma gyerekek iskolai elkülönítése miatt. Az EU figyelmét elsősorban az a per keltette fel, amit az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) indított egy főleg romákat oktató nyíregyházi, a görögkatolikus egyház által fenntartott iskola ellen. Az első jogerős ítéletek megállapították a szegregáció tényét, a Kúria végül mégis elutasította a keresetet azon az alapon, hogy az elkülönítés a gyerekek vallásgyakorlásának szabadsága miatt indokolt. A perben az akkori oktatásügyekért felelős miniszter, Balog Zoltán is tanúskodott, egyértelműen a szegregáció mellett kiállva. Balog ekkor nevezte „szeretetteljes felzárkóztató oktatásnak” azt, hogy elkülönítve tanítják a cigányokat.

Így tehát érthető, hogy nagyon kínos lenne a kormánynak, ha kiderülne, hogy többszörös támogatást adnak az egyházi iskoláknak, miközben épp folyamatban van egy egyházi iskola szegregációs gyakorlata miatt elindított uniós kötelezettségszegési eljárás, és több kutató szerint a szegregáció erősödésében nagy szerepük van az egyházi intézményeknek.

Igaz, ez pont nem úgy történik, ahogy az a nyíregyházi iskolában történt, ahol az egyházi iskola a cigányok iskolája lett. Az országos adatokból az látszik, hogy az egyházi iskolák a jobb szociális helyzetű diákoknak nyújtanak jobb minőségű képzést, miközben a sajátos nevelési igényű és roma gyerekeket kisebb arányban veszik fel.

Az egyik helyen kereszt van a falon, a másikon vakolat sincs

Ercse Kriszta „Az állam által ösztönzött, egyházasszisztált szegregáció mechanizmusa” című tanulmányában részletesen bemutatja, hogy mennyivel rugalmasabb szabályozási környezetben működnek az egyházi iskolák. Fontos különbség, hogy míg az állami iskolák csak a központilag meghatározott tankönyveket használhatják, az egyházi intézmények abból tanítanak, amiből akarnak. A sajtóban sokszor jelentek meg cikkek arról, hogy az állami tankönyvekkel gondok vannak, a Magyar Tudományos Akadémia szerint például a megbízható szakmai kontroll hiánya miatt silányabbak az állami könyvek. Ezekkel a problémákkal az egyházi oktatásban dolgozó pedagógusok nem találkoznak.

A kisebb kormányzati kontroll már önmagában az állami intézmények fölé emeli az egyházi iskolákat, erre jön még rá a szakértők szerint a gyerekenkénti négyszeres költségtámogatás, plusz az egyházak finanszírozási helyzetét az évente több alkalommal megítélt nagy összegű eseti oktatási célú támogatások is javítják, melyekkel az egyházak lényegében szabadon gazdálkodhatnak, és ott van még egyházi kasszából érkező pénzek is – utóbbiakról azonban nem tudunk pontos számokat.

„Az egyházak oktatási feladatai ellátásához nyújtott pluszforrások felhasználása az egyes egyházak belső forrásfelhasználásáról semmilyen nyilvános információ nem elérhető, ezért az egyházak gazdálkodása pont olyan átláthatatlan, mint a tankerületi központoké” – írja Radó Péter és Ercse Kriszta az Iskolakultúra folyóiratban nyáron megjelenő, közoktatási privatizációról szóló tanulmányban.

A különböző támogatásokból a nem állami iskolák fizethetnek plusz juttatásokat a pedagógusaiknak, az alapbéren túl. Amikor a 2012 után az önkormányzatoktól átvette az állam az iskolák többségét, a tanárok új szerződése megszüntetett minden, korábban az önkormányzatok által biztosított béren kívüli kiegészítő juttatást, ami sok tanárnál jelentős mértékű jövedelemcsökkenést eredményezett. A magániskolák azonban a rugalmasabb szabályozási környezetük miatt ezeket a pluszjuttatásokat megtarthatták. Pontos adatok hiányában azonban a kutatók nem tudják megállapítani, hogy átlagosan mennyivel lehetnek magasabbak a bérek az egyházi iskolákban, illetve mekkora problémát okozhat a bérfeszültség a szektoron belül.

Ha egy szülő választhat, hogy egy több pénzzel gazdálkodó, emiatt jobb állapotú épületben működő egyházi iskolába íratja a gyerekét, ahol a tanárok a magánkiadók jobb minőségű tankönyveiből tanulhatnak, míg a másik oldalon egy omladozó vakolatú, központosított rendszerben működő állami iskola van, hát, akkor valószínűleg – függetlenül attól, hogy vallásos családról van-e szó, vagy sem – nem az állami iskolát választja.

Szegényebb településen van, és pont a szegényeket nem veszik fel

És itt kell megemlíteni még egy fontos különbséget: az egyházi iskoláknak joguk van felvételi beszélgetés alapján szűrni a gyerekeket, ami a gyakorlatban azt eredményezi, hogy az alacsonyabb jövedelemmel és iskolai végzettséggel rendelkező szülők gyerekei jellemzően nem kerülnek be a jobb, egyházi iskolákba.

A Pew Research 2017-es felmérése alapján egyébként a magyar válaszadók erős kétharmadának az az álláspontja, hogy a vallást külön kell választani a kormányzati politikától, és csupán 28 százalékuk véleménye az, hogy a kormányzati politika segítse a vallási értékek és a hit terjesztését. Azzal, hogy a kormány anyagilag támogassa az egyházat, a nem vallásosak 19 százaléka, és a katolikusoknak is mindössze a fele ért egyet.

Ezzel szemben az egyházi iskolák térnyerése elég látványos a közoktatásban. A 2000-es évek elején a közoktatásban az egyházi fenntartású iskolák aránya 5-6 százalék volt. Ez az arány 2010-ig 23 százalékkal növekedett, utána azonban ez felgyorsult, 2010 és 2014 között 68 százalékkal ugrott meg.

Míg korábban inkább magániskolákba menekítették a gyerekeiket a magasabb iskolai végzettséggel és jövedelemmel rendelkező szülők, a második Orbán-kormány idején kialakított szabályozási és finanszírozási környezet azt eredményezte, hogy a középosztály nem annyira az alapítványi, magán, hanem inkább az egyházi iskolába szökik át az államiból. Ráadásul a korábbi 2010 után beinduló egyházi privatizáció állami támogatással történik: míg korábban az volt az általános, hogy a közép- és felső középosztálybeli szülőknek fizetniük kellett, ha magasabb színvonalú oktatáshoz akarták juttatni a gyereküket, már megfinanszírozza nekik ezt az állam.

Jóval nagyobb mértékben nőtt az egyházi iskolában tanulók létszáma, mint amennyire a magániskolás diákok létszáma csökkent – csökkenő gyerekszám mellett. 2001 és 2011 között 60, majd 2014-ig újabb 47 százalékkal nőtt a létszám. 2010-ben még egészen kiegyenlített volt a nem állami iskolák között a verseny, 110 ezer egyházi tanuló volt és 90 ezer alapítványi és magániskolás. 2016-ban már az egyházi iskolába járó diákok száma majdnem elérte a 200 ezret, miközben a más magániskolában tanulók száma 60 ezer alá esett.

Az egyházi iskolában tanulók aránya (az összes tanulóhoz képest) a 2001-es 4,9 százalékról 2014-re 13,8 százalékra nőtt. Ez akkora növekedés, ami arra utal, hogy a 2010 utáni oktatási rendszerben az egyházi iskolák nem kizárólag a magániskoláktól szívták el a gyerekeket, hanem az állami rendszerből is.

A Tárki 2016-os Társadalmi Riportja szerint a 2010 után növekedés elsősorban az általános iskolákban és a szakképzést folytató középfokú oktatásban, a szegényebb régiókban és a kisebb településeken volt megfigyelhető. „Az egyházi iskolákban az általános iskolai programokban a halmozottan hátrányos, a hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű tanulók kisebb arányban tanulnak, vagyis úgy tűnik, hogy az egyházi iskolák a szegény régiókban és a kisebb településeken is elsődlegesen a kedvezőbb családi hátterű szülők gyerekeinek tanítását tekintik céljuknak az általános iskolai oktatásban” – írta Hermann Zoltán és Varga Júlia a tanulmányban.

Az egyházi iskolák szegregáló hatását támasztja alá az Országos Kompetenciamérés során felvett adatokból készített „családi háttérindex” is, amit a diákok szüleinek iskolázottsága, munkaerőpiaci és anyagi helyzete alapján számolnak ki. Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársa szerint az állami iskolákban a diákok átlagos családi háttérindexe rosszabb, mint az egyházi intézményekben. Papp adatai szerint az állami iskolákban a roma tanulók aránya átlagosan 15,16 százalék, miközben az egyháziban ez az arány 10,17 százalék.

(Borítókép: Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi görögkatolikus fõegyházmegye érsek metropolitája megszenteli a felújított Szent Mihály görögkatolikus általános iskola egyik osztálytermét Nyíradonyban 2018. február 1-jén. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI.)