Tekla
11 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Kiegyezésről volt szó, ehelyett csúnyán eldurvult az amerikai-kínai háború

2019-05-10T063621Z 672815964 RC161A7EF840 RTRMADP 3 USA-TRADE-CH
2019.05.12. 08:11
Május elején még arról volt szó, lassan megegyezik tavaly január óta folyó kereskedelmi háborúja lezárásáról az Egyesült Államok és Kína, és kötnek egy szerződést a gazdasági viszonyaik rendezéséről. Ehelyett a Donald Trump amerikai elnök csütörtökön súlyos gazdasági büntetőintézkedéseket jelentett be Kínával szemben, miután állítása szerint Peking felmondta egy csomó korábbi ígéretét. Az egyre kiszámíthatatlanabb huzavona folytatódik, a mélyebb érdekellentéteket pedig még egy kereskedelmi paktum sem oldaná meg. Amivel mindenki rosszul jár.

A múlt héten még úgy tűnt, hogy lassan pont kerülhet az amerikai-kínai kereskedelmi háború végére, amelyben Washington arra akarja rákényszeríteni Pekinget, hogy nyissa meg a piacait, vegyen több amerikai árut, és hagyjon fel egy sor olyan gazdaságpolitikai intézkedésével, amelyek eddig Kína fejlődésének alapját képezték. 

A mély érdekellentétek dacára május elején arról szóltak a hírek, közel a megállapodás. Aztán pár nappal azelőtt, hogy Kína kereskedelmi főtárgyalója Washingtonba érkezett volna elvarrni a szálakat, az amerikai elnök először a Twitteren küldte el melegebb éghajlatra Pekinget, majd csütörtökön 25 százalékos büntetővámot vetett ki az Egyesült Államok kínai importjának nagyjából felére. 

Ez súlyos eszkalációt jelent a második éve tartó, de eddig relatíve alacsony hőfokon izzó amerikai-kínai kereskedelmi háborúban, aminek hatásait még megbecsülni is nehéz. 

Bár sok helyen úgy kommentálták a dolgot, hogy Trump egy szokásos dührohamáról van szó, amerikai források szerint valójában a kínaiak borították az asztalt, amikor az utolsó pillanatban a legtöbb korábbi ígéretüktől visszatáncoltak. Trump vámemelési bejelentése után pedig ismét azt ígérték, visszalőnek. 

A nagy hadakozás közben azonban a tárgyalások folytatódnak, a piacok pedig csak mérsékelten pánikoltak, tehát a jelek szerint ez az egész a tárgyalási taktikázás része. Egyúttal viszont a történtek azt is jelzik, hogy az amerikai-kínai játszma annak összetettségéből fakadóan egyre nehezebben kiszámítható:

  • az amerikai és kínai gazdaság aktuális állapota,
  • Trump temperamentuma,
  • tanácsadók és gazdasági érdekcsoportok viaskodása,
  • a kínai nagyhatalmi ambíciók,
  • és végső soron a két ország geopolitikai küzdelme

is nehezíti a megegyezést. Az elhúzódó háborúskodás viszont az egész világgazdaság állapotát, és így az európai és magyar gazdaság külső környezetét illetően sem jön jól.

200 milliárd

Hogy a csütörtöki vámemelés milyen drasztikus, azt jelzi, hogy az Egyesült Államok teljes importjára vetítve a (súlyozott átlagos) vámteher 1,7 százalék, a kínai importra vetítve 2,9 százalék volt 2016-ban, azaz Trump megválasztásakor. Még a legjobban megvámolt kategóriában, a fogyasztói cikkek terén is 5,5 százalék volt az érték, ehhez képest hatalmas emelés a 25 százalék.

A csütörtöki lépés több korábbi vámemelést követ.

  • A Trump-kormány tavaly januárban kezdett el védővámokat kivetni a mosógépekre és napelemekre,
  • majd tavasszal az acélimportra sújtott le, nyárra pedig egy sor újabb szektort vett célba.
  • Először 34 milliárd dollár, majd további 16 milliárd dollár értékű importra vetett ki 25 százalékos védővámot.
  • Aztán szeptemberben további 5700 termékcsoportnak a vámját növelte 10 százalékra, ez mintegy 200 milliárd dollár értékű kínai importot érintett.
  • Kína válaszként 110 milliárd dollár értékű amerikai áru vámját emelte meg, ami az Egyesült Államok kínai exportjának több mint 90 százaléka.

Tavaly decemberben végül Trump (eredetileg 90 napos, de nyílt végűvé vált) tűzszünetet hirdetett, és élénk tárgyalások indultak Washington és Peking között a nézeteltérések áthidalására. Az utóbbi hetekben már arról szóltak a hírek, hogy lassan kész a megállapodás; ám a Reuters amerikai forrásai szerint Peking a múlt hét pénteken egy diplomáciai üzenetben gyakorlatilag kihúzta több korábbi fontos vállalását a paktum tervezett szövegéből. 

Lopnak, csalnak, állítólag

Erre Donald Trump először dühödt tweetekkel reagált, majd bejelentette, hogy a korábban 10 százalékos különvámmal sújtott 5700 termékkategória vámját tovább növeli, 25 százalékra. Ezzel péntektől az 540 milliárd dollárnyi kínai export kicsivel kevesebb mint a felét érinti a 25 százalékos extravám (a lépés sürgősségét jelzi, hogy a már hajóra pakolt és június elsejéig partot érő árukra nem vonatkozik). Trump közben azt is belengette, hogy ha nincs áttörés a tárgyalásokon, akkor a maradék kínai exportra is kiveti a 25 százalékos vámot.

Ezekre a lépésekre a Trump-kormány szerint azért van szükség, mert Kína élősködik az amerikai gazdaságon: az olcsó kínai import tönkreteszi az amerikai ipart, az állami pénzen felpumpált kínai cégek már a fejlett piacokon is a nyugatiak vetélytársaivá kezdenek válni, szemérmetlenül lopják az amerikai technológiát, miközben a nyugati cégeket egy csomó szektorban még mindig nem, vagy csak nagyon szűkre szabott feltételek mellett engedik bizniszelni Kínában. Erre hivatkozva Washington azt akarja elérni, hogy Peking

  • biztosítson nagyobb hozzáférést a kínai piachoz az amerikai cégeknek,
  • ne részesítse kedvezőbb elbírálásban és állami támogatásokban a kínai nagyvállalatokat,
  • fejezze be az amerikai technológiák és egyéb szellemi tulajdonok lopkodását,
  • valamint egyensúlyozza ki a két ország kereskedelmi mérlegét, amely hatalmas kínai többletet mutat.

Ahogy korábban részletesen is írtunk róla, ebből az első három nem légből kapott dolog, és e tekintetben nincs radikális különbség az Egyesült Államok és az Európai Unió álláspontja és Pekinggel szembeni követelései között. Amiben nagy különbség van, az a nyomásgyakorlás eszköztára és agresszivitása. Trump és háborúpárti tanácsadói úgy gondolják, hogy a kínai import megdrágításával csapást mérhetnek a kínai gazdaságra: ha magasabb a vám, drágább lesz a kínai áru, ami helyzetbe hozza a hazai termelőket, és rontja a kínaiak helyzetét. 

Hosszú meccs

Ezzel szemben közgazdásztársadalom döntő többsége arra figyelmeztet, hogy manapság a világkereskedelem nem ilyen egyszerű dolog: egy csomó amerikai és más nyugati cég termel Kínában, egy csomó amerikai gyár használ kínai alkatrészeket, az amerikai fogyasztók pedig nagyrészt a kínai kereskedelemnek köszönhetően tudnak olcsóbb termékeket vásárolni. A vámok árát tehát nem a kínaiak fizetik meg, hanem az amerikai importőrök, és végső soron az amerikai fogyasztók. 

Sok esetben pedig azok az amerikai cégek a lépés elszenvedői, amelyek kiterjedt, évtizedeken át kiépített kelet-ázsiai és kínai beszállítóhálózattal rendelkeznek. Ma egy átlagos fejlettebb termékben, például egy iPhone-ban féltucatnyi vagy tucatnyi ország gyárainak alkatrészei megtalálhatók, ezeknek a termelési láncoknak pedig a legtöbb esetben nehezen kihagyható része Kína. 

Ennek lenyomata az is, hogy hiába tart már több mint egy éve Trump háborúja, az amerikai kereskedelmi deficit nemhogy csökkent volna, újabb rekordokat döntött.  Ettől függetlenül márciusban havi szinten azért elapadt az amerikai hiány, és a mostani emelés hatása méretéből fakadóan vélhetően nagyobb lesz, mint a korábbiaké. 

A legnagyobb csapást a hálózati eszközökre mérte Trump, amelyekből Kína 20 milliárd dollárt exportált tavaly Amerikába, de a 12 milliárdos értékű nyomtatottáramkör-kereskedelmet is érinti a vámemelés. A megsarcolt termékcsoportok között vannak a bútorok, lámpák, autóalkatrészek, porszívók és építőipari alapanyagok is. Ezekben a szektorokban nem valószínű, hogy hirtelen elkezd mindenki amerikait venni a kínai helyett, valószínűbb kimenetel az árak emelkedése. De a másik oldalon megszenvedte a dolgot a Trump választói bázisának jelentős részét adó agrárszektor is, miután Kína ellenlépésként korábban berekesztette az amerikai szójabab felvásárlását. Az amerikai exportőrök eddig 9 milliárd dollárt buktak a kínai viszontválaszon.

Héja tanácsadók

Ám dacára annak, hogy kutatások szerint az Egyesült Államok sem jár jól a dologgal, és a hazai cégek egy jelentős része is ellenzi a vámháborút, a Trump-kormány nem tervez leállni. Ennek egyik oka, hogy az amerikai gazdaság még így is elég szépen elmuzsikál, a hadakozás tágabb gazdasági hatásai egyelőre marginálisak (még ha negatívak is). A másik oka, hogy hiába lázong a közgazdászszakma, a Fehér Házban a keményebb fellépés hívei vannak többségben.

Az elnök két kereskedelmi jobbkeze, Robert Lighthizer kereskedelmi megbízott és a merőben unortodox nézeteket valló Peter Navarro közgazdász a jelek szerint arra játszanak: a játszma hosszabb távon jobban árt a külföldi technológiára és a külföldi piacokra jobban ráutalt Kínának, mint az Egyesült Államoknak. 

A vámok nem gyengítik, SOKKAL ERŐSEBBÉ teszik Országunkat. Csak dőljenek hátra, és nézzék!

– tweetelte Trump.

Ebben annyi igazság van, hogy a háború hatásai jobban érezhetők az amúgy is egy nehézkes gazdasági ciklusváltással küzdő Kínában, ahol Trump keménykedése mellett a pénzügyi rendszer gondjai és a növekedés menedzselt, de mégis érezhető lassulása  bonyolítja a gazdasági helyzetet .

A háború pedig messze nem csak a vámokkal folyik: az Egyesült Államok az egyik legfőbb kínai technológiai cég, a Huawei szárnyait is próbálja letörni, hogy ezzel visszafogja Kína infokommunikációs térnyerését, miközben egy sor nem vámjellegű akadállyal, például a befektetésekre és technológiaexportra vonatkozó szabályok módosításával próbálja megnehezíteni, hogy a kínai cégek amerikai technológiához jussanak.

Nem lesznek gyarmat

Ennek jele volt a decemberi tűzszünet is: a tavalyi év végén a kínai gazdaság láthatóan kifulladt, a kínai kormány pedig elkezdett kompromisszumkészebb lenni. És vélhetően a kínai gazdaság állapotával van összefüggésben a mostani csörte is: 2019 elején a kormányzati élénkítésnek köszönhetően erőre kapott a kínai növekedés, ezért Pekingben úgy érezhetik, nem olyan sürgős az alku.

A kínai álláspont szerint eleve árnyaltabb a történet, mint ahogy Trumpék előadják: Washington azt követeli, hogy a megállapodásban tett vállalásait Kína foglalja törvénybe, tehát ne csak tét nélkül ígérgessen, hanem azonnali és kézzelfogható hatása legyen az alkunak. Peking viszont azt hangoztatja:

Amerika nagyjából azt akarja, hogy egyik napról a másikra teremtsenek nyugatias üzleti jogi szabályozást Kínában, például szüntessék meg az állami vállalatok támogatását, ami nem reális. Ahogy az a követelés sem, hogy washington kérésére írják át a terrorellenes törvény és a kiberbiztonsági törvény egyes passzusait.

A kínai fél azt is kiemelte, Trump fenyegetései ellenére a kínai kereskedelmi főtárgyaló elutazott Washingtonba, és pénteken is folytatta az egyeztetéseket, tehát ők nyitottak a megállapodásra. Ebben az is benne van, hogy az Egyesült Államok által követelt lépések egy része, például a zártabb szektorok megnyitása vagy az exportfüggőség csökkentése kínai közgazdászok szerint kifejezetten jót tenne a kínai gazdaságnak. Ahogy például a fősodorbeli közgazdasági elméletek szerint a szellemi tulajdonjogok jobb védelme és általában véve az üzleti szabályozás javítása is alapvető feltétele a technológiai fejlődésnek.

Az amerikai követelések más részei viszont szögesen ellentétesek a kínai gazdaságpolitikával: a hazai cégek támogatása vagy a külföldi technológiák megszerzése Peking stratégiájának alapvető részei. Míg tehát Washingtonban abban bíznak, hogy hosszabb távon Kína bukik nagyobbat a háborún, Pekingben abban, hogy hosszabb távon ők folytatnak bölcsebb és jobb gazdaságpolitikát. Ebből fakadóan nem meglepő, hogy a kötélhúzás ilyen hosszan és különösebb eredmény nélkül folyik.

Keménynek kell látszani

Egyes értékelések szerint Trump csak taktikázik és az Észak-Korea esetében is bevetett sajátos tárgyalási stílusát villogtatja a vámemeléssel. Mások szerint Kína becsülte alul a Trump-kormány eltökéltségét, amikor azt hitte, hirtelen visszavonhatja ígéreteit. A hadakozásban pedig belpolitika szempontok is szerepet játszanak:

Trump lassan a 2020-as választásra készül, úgyhogy erőt és eredményeket akar mutatni; míg Pekingben Hszi Csin-ping elnök és pártfőtitkár imázsának és legitimációjának alapeleme, hogy Kína nagyságát és nemzetközi erejét hirdeti, amibe nem fér bele, hogy lefeküdjön az Egyesült Államoknak.

Ugyanakkor Hszi legitimációjának másik fontos eleme a stabil növekedés, tehát a féktelen háborúzás sem áll érdekében. Ahogy amerikai és kínai szakértők fogalmaztak, a kínai elnök kénytelen egyensúlyozni belpolitikai imázsa, világpolitikai ambíciói és a gazdasági realitások között. (A New York Times kínai forrásokra hivatkozva azt írta, a múlt hét pénteki változtatások vélhetően azután történtek, hogy Hszi átolvasta a megállapodástervezetet.) Trump mindenesetre legutóbb azt tweetelte, hogy neki nem sürgős a megállapodás; miközben Kínában a pártállami sajtó a harc folytatásáról beszélt, és elítélte azokat, akik amellett érvelnek, hogy el kell fogadni az amerikai követeléseket.

Az, hogy folytatódik a huzavona, Európának annyiban jó, hogy amíg a Trump-kormány Kínával van elfoglalva, legalább nem másik kedvenc kereskedelmi bűnbakját, a németeket támadja. Hosszabb távon viszont az amerikai-kínai feszültségekkel mindenki veszít: a vámháború aláásta a nemzetközi gazdasági rendszer egyes évtizedes szabályait (például rögtön az egyoldalú védővámok tilalmát), üzleti bizonytalanságot szült, és egy sor nemzetközi nagyvállalatot beszerzési és termelési láncainak átalakítására sarkallt.

Bár az eddigi vámok hatása mérsékelt volt, 25 százalékra emelésük sokat ronthat a helyzeten: a Nemzetközi Valutaalap szerint az amerikai GDP-t 0,3–0,6 százalékkal, a kínait 0,5–1,5 százalékkal vetheti vissza a viaskodás. A lépés hatása ennél is súlyosabb lehet azokban az országokban, amelyek sokat exportálnak a kínai és amerikai piacokra.

Nem lesz vége

Ám ahogy az Economist is kiemeli, a két ország közti nézeteltérések a kereskedelmi megállapodás technikai részleteinél jóval mélyebbre hatolnak.

Az egyik fő probléma, hogy az amerikai és a kínai gazdaság szerkezete, illetve a helyes gazdaságpolitikáról vallott elképzeléseik teljesen inkompatibilisek: miközben Washington gyakorlatilag azt akarja, hogy Kína váljon liberális piacgazdasággá, Pekingnek esze ágában sincs felhagynia az államkapitalista rendszerrel és a pártállam gazdasági primátusának fenntartásával.

A másik probléma, hogy a dolog nemcsak a gazdasági ügyekről szól: az utóbbi években a két ország geopolitikai rivalizálása is egyre nyíltabb. Ahogy az Eurasia Group tanácsadócég egy szakértője fogalmazott: még ha születik is megállapodás, az legfeljebb csak átmenetileg tudja majd mérsékelni a feszültségeket az Amerika és Kína közti hatalmi harcban.

Mindez pedig nem átmeneti, és nem csak annak lenyomata, hogy a szokásostól meglehetősen eltérően kormányzó Donald Trump áll az Egyesült Államok élén. Az elnök ellenzéke, a Demokrata Párt egy jelentős része nem konstruktívabb, hanem még keményebb fellépést ígér és vár Kínával szemben.

(Borítókép: Hszi Csin-Ping és Donald Trump Pekingben 2017. november 9-én. Fotó: Damir Sagolj / Reuters)