Laura, Alida
18 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

A magyarok harmada nem tervez idén nyaralást

2019.05.21. 10:47

Az idén a magyarok 62 százaléka tervez nyaralást, a legtöbben (35 százalék) július második, valamint augusztus első felében (22 százalék), miközben 11 százalék azok aránya, akik sosem utaznak el kikapcsolódni egy kutatás szerint.

A hévízi NaturMed Hotel Carbona megbízásából a 18-59 éves korosztály körében végzett országos reprezentatív kutatás, az MTI-vel kedden közölt eredményei alapján: a legtöbben (39 százalék) évente egyszer mennek pihenni, de csaknem ugyanennyien (38 százalék) évente többször is. A válaszadók közel 6 százaléka négy-öt évente vagy ennél ritkábban üdül.

Az idei tervezett üdülés helyszínére vonatkozó kérdésre 32 százalék kizárólag belföldi célpontot, 26 százalék pedig csak külföldi úti célt jelölt meg, 4 százalék mindkettőt. 

Magyarországon a legkedveltebb régió a Balaton környéke 21 százalékkal, ezt követi Közép-Dunántúl, Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl.

A felmérés kitért a belföldi szállodaválasztás fontos szempontjaira is. Ezek közül a válaszadók 51 százaléka a kirándulási lehetőségeket jelölte meg. A barátságos kiszolgálást a válaszadók 50 százaléka, a bőséges és egészséges ételkínálatot 41 százaléka sorolta ide, míg a többgenerációs programlehetőséget 36,4 százalék, a minőségi wellness szolgáltatást 30,6 százalék és a szabadtéri élményfürdőt 26,8 százalék említette.

A KSH A háztartások életszínvonala című kiadványának vonatkozó adatai szerint 2017-ben a népesség 43 százaléka élt olyan háztartásban, amelyben nem engedhette meg magának a háztartás minden tagja az évi egyhetes üdülést. Ez tehát jóval több, mint ahány ember a NaturMed Hotel Carbona megbízásából készült kutatásban így nyilatkozott. A KSH-s kutatásról ebben a cikkben írtunk részletesebben.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!