688 milliós veszteséggel került a fideszes médiaholdingba a Ripost

2019.05.29. 17:22

Május 31-ig, vagyis péntekig kellene leadnia minden magyarországi cégnek a nyilvános éves beszámolóját, így lassan el lehet kezdeni turkálni a vállalatok pénzügyeiben. Az egyik érdekes terület például a jobboldali, kormányközeli sajtó, amely egy nagyon érdekes átalakuláson ment át tavaly, hiszen a legtöbb fideszes médiaorgánumot egy alapítványba csomagolták azok tulajdonosai, amelyet a kormány gyorsan nemzetstratégiai jelentőségűvé is minősített , nehogy a Gazdasági Versenyhivatal elkezdjen kekeckedni a jelentős piaci erőt egy kézben összpontosító alapítvánnyal. 

A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz, vagyis Kesmához kerül médiumok közül még viszonylag kevesen adták le a beszámolójukat eddig, de már így is látszik pér érdekes dolog. Például az, hogy 

JELENTŐSEN VISSZAESETT TAVALY A RIPOST KIADÓJÁNAK BEVÉTELE, A CÉG PEDIG 688 MILLIÓ FORINTOS VESZTESÉGGEL KERÜLT AZ ALAPÍTVÁNYBA. 

Az Ómolnár Miklós nevével fémjelzett, de Habony Árpádhoz is köthető,  a kormány lejárató kampányaiban aktívan részt vevő bulvárlap 2018-as beszámolója a január és október közötti időszakra vonatkozik, ebben az időben 1 245 693 000 forint bevétele volt. 2017-ben ehhez képest több mint 3 milliárd forint bevétele volt a lapkiadónak, abban az évben 208 millió forintos adózott eredménnyel zárt.

Nyilván itt lemaradt két hónap tavaly, de nem valószínű, hogy november-decemberben még duplázta volna bevételeit a cég.  A lapkiadó tőkéje is igencsak megcsappant tavaly, 2017-ben még 309 millió forint saját tőke volt a cégben, ez 2018-ra 379 milliós mínuszba csapott át. 

Hogy mi történhetett, pont egy választási évben a lappal, amelyet, ahogy korábban részletesen megírtuk, elég rendesen kitömött az állam hirdetési pénzekkel, az egy kérdés. Mindenesetre ez most már nem a Riport Média Kft. problémája.