Sámuel, Hajna
19 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Kaphat-e Nobel-békedíjat a moldáv maffia?

GettyImages-1126830205
2019.06.02. 23:27
A Románia, Oroszország, Ukrajna és a szakadár Transznisztria közé ékelődő kicsi Moldova nagy és pozitív gazdasági és politikai változások elé néz. Ami még akkor is örömteli, ha a változások mozgatói Vlagyimir Plahotniuc, egy gyanús moldáv oligarcha, a Sheriff, egy mindent átszövő, „állam az államban” jellegű transznisztriai vállalkozás és Ilan Sor, egy izraeli – moldáv „bankár”, aki ellopta Moldova pénzének egynyolcadát.

Nobel-békedíjat olyan politikusok szoktak kapni, akik sikerrel megoldanak konfliktusokat, például egyesítenek két, korábban évtizedekig egymással harcoló, ellenségeskedő országrészt. Moldova és a belőle 1992-ben kivált szakadár Transznisztria esetében most ez történhet. Kisimulhatnak az ellentétek, és bár ezt a folyamatot sokkal inkább rossz hírű oligarchák gazdasági érdekei vezérlik, a nagy kibékülésnek azért tényleg az egész világ örülne.

Gura Bîcului-Bîcioc híd
Gura Bîcului-Bîcioc híd
Fotó: mfa-pmr.org

Az elmúlt két-három évben már érezhető és az utóbbi időszakban felgyorsuló közeledés legfontosabb pozitívumai között említhető, hogy

  • a két országrész között fontos közlekedési útvonalat jelentő, de 1992-ben felrobbantott, Gura Bîcului-Bîcioc híd újra járható (a híd hamar újjáépült, de 2017-ig egyáltalán nem használhatta a közönség),
  • az unió és Moldova között megkötött szabadkereskedelmi megállapodást nagy csendben Transznisztriára is kiterjesztették (miközben az unió hivatalosan nem vesz tudomást erről a szakadár államról),
  • Moldova és Transznisztria megállapodott egymás egyetemi végzettségeinek elismeréséről,
  • a gépjármű-nyilvántartások egységesítéséről,
  • de még a távközlési hálózatok összekötéséről is.

Történelmi viharok

A jelen nagy változásainak bemutatását, alighanem csakis a történelmi előzményektől indulva lehet megérteni. A 3,5 milliós Moldova, esetleg Moldávia, vagy Besszarábia vadregényes terület a Duna deltája és a Dnyeszter folyó vidéke körül. Mindig is viharos történelme volt az oroszok, az ukránok, a románok, a törökök és a nyugati szlávok közé ékelődve, és bár Hunyadi Mátyás királyunk kortársa, Stefan cel Mare moldvai fejedelem idején, azaz 650 éve Moldva már önálló és erős államisággal rendelkezett, utána rendre elnyomták a közeli nagyobb államok.

A Szovjetunió összeomlása aztán elhozta a várva várt szabadságot, a függetlenséget, de a széthúzást, a háborút is, ráadásul ebben a régióban különösen nehezen engedték el a népek magát a kommunizmust.

Transnistria-map-hu.png
Fotó: Wikipédia

A hirtelen feltámadó túlzott moldáv öntudattól, a Romániával való egyesülés, vagyis a Nagy-Románia lehetőségétől megrettentek a helyi szlávok, és egy gyors, pár híd felrobbantásával és 800 áldozattal járó háború után az iparosodottabb és katonailag is fejlettebb Dnyeszteren túli terület, vagyis Transznisztria levált.

Ebben a 300 ezres kis államszerűségben egy fontos orosz katonai bázis működött, a területen ma is vannak orosz katonák, és a rosszindulatú lesajnálások szerint errefelé elég sok „vátnyik” él (orosz nyelvterületen így csúfolják azokat az együgyűnek tartott választókat, akinek minden autoriter rendszer jó, csak legyen elég, vodka, krumpli és uborka).

Ez persze pejoratív, de az tény, hogy

Transznisztriában sokáig megállt az idő, az egykori pártfőtitkár kommunista világa tovább élt.

A szakadár térségben amúgy ugyanolyan népességgel vannak jelen a moldávok, az oroszok és az ukránok. Moldovának semmi beleszólása nincsen a terület életébe, és bár az államot nem ismeri el a nemzetközi világ, de Moszkva hathatós segítségével azért itt is kialakult egy kvázifüggetlen országocska.

Moldovában sokáig minden a nagy politikai tervekről szólt, nyugatbarátság, Nagy-Románia, oroszbarátság, ilyen és hasonló jelszavak hangoztak el, minden eszmének volt helyi politikai képviselete, amely külföldről, vagyis az EU-ból, Romániából, illetve Oroszországból remélt szellemi és anyagi támogatást.

A kis állam vezető politikusai tudták, hogy immunitás, hatalom és pénz szempontjából is sokkal jobb számukra egy kisebb szemétdombon kakasnak lenni, mint egy nagyobb világban alattvalónak, de egy ideig elhitették a szponzoraikkal, hogy ők nagyobb szövetségekben gondolkodnak.

Emiatt aztán Oroszország, Románia és a Nyugat is kissé elfelejtette a szegény országot,

ugyanakkor a két kis állam politikai vezetőinek, illetve mindent bekebelező korrupt oligarcháinak gazdasági érdekei akár segíthetnek is az egyesítésben. Ebben három folyamat segített, részben az, hogy Transznisztriát „privatizálták”, részben az, hogy Moldovában is egy oligarcha kebelezte be a hatalmat, de azért a kelet-ukrajnai események is beláttatták a felekkel, hogy jobb lenne a közeledés.. Kezdjük a változások bemutatását Tiraszpolban!

Transznisztriát privatizálták

Tiraszpol, vagyis Transznisztria fővárosa és politikai központja az utóbbi időben szép csendben átalakult. A korábbi erős ember, az őskommunista orosz Igor Szmirnov helyett, 2011 és 2016 között az ukrán Jevgenyij Sevcsuk volt a vezér. Arra, hogy mennyire mesterséges a két országrész közötti ellentét, jó példa volt, hogy amikor Sevcsuknak távoznia kellett, éppen Kisinyovba menekült. Azóta egy orosz katonacsalád sarja, Vagyim Krasznoszelszkij lett a transznisztriai vezető, akit a sajtó nagyon egyszerűen egyetlen cég, a Sheriff emberének tart.

Hivatalosan egyik vezető sem híve a Moldovával való egyesülésnek, korábban inkább Moszkva, esetleg Kijev felé közeledtek volna (a transznisztriaiak döntő többsége az oroszokkal való egyesülés híve), de amennyiben

Moldova és Románia egyesülése lekerül a napirendről,

úgy Transznisztria számára elfogadhatóbb Moldova, és ez a természetes közeledés új erőre kaphat.

Egy ilyen kísérlet volt már, Putyin legfontosabb politikusainak az egyike, a „déli helytartó” Dimitrij Kozak kifejlesztett egy egyesülési tervet, de a Kisinyovban csak „orosz tervnek” nevezett megállapodást Molodova végül elutasította, mert azt aránytalanul kedvezőnek ítélte Transznisztria számára. Nagy-Romániának mindenesetre ma már jóval kevesebb híve van Moldovában, de Romániában sem népszerű az ötlet. Az integráció ellen szól az is, hogy azt a gazdag testvér, vagyis Bukarest is tudja, hogy a térség országhatárainak megbolygatásával mind Bulgária (Dobrudzsa), mind Magyarország (Erdély) ellen elveszne a határok sérthetetlensége mellett szóló román érv.

A moldáv nem román

Ráadásul a helyi öntudat alapján a moldáv nem is ugyanaz, mint a román. Bár aki beszéli ezeket a nyelveket, azt mondja, hogy a különbség legfeljebb annyi, mint két nyelvjárás között, vagyis kevesebb az eltérés, mint a cseh és a szlovák nyelv között, de a helyieknek ez fontos. Érdekes, hogy például az Ukrajnában élő 800 ezer „román” nyelvű közül is 400-400 ezer ember vallja magát románnak, illetve moldávnak.

Mi változott?

A Moldovával kapcsolatos, és az Egyesült Államokkal, illetve Oroszországgal szemben szkeptikus értékelés szerint, Moldovának, ellentétben Ukrajnával, Afganisztánnal, Irakkal és Szíriával az lehet a szerencséje, hogy lekerült a nagyhatalmak politikai ütközőzónáinak térképéről. A két nagy ország valójában kevesebb konfliktust szeretne. A helyi erőknek pedig elsősorban gazdasági szempontból érdeke lehet a béke, a határok könnyebb átjárhatósága. Transznisztria korábban őskommunista ország volt, de menet közben „privatizálták”.

A mindent vivő vállalatot Sheriffnek hívják és övé a legfontosabb helyi benzinkút-hálózat, a mobilszolgáltatás, az élelmiszer-kereskedelem, a média, az építőipar, a Mercedes-kereskedelem, pénzügyi szolgáltatások zöme. Nagyjából minden.

Annyira jól megy neki, hogy egész Moldova leggazdagabb klubját, a Sheriff Tiraszpolt is felfejleszthette. A foci fontosságára jellemző, hogy miközben Moldova és Transznisztria szinte semmiben nem működik együtt, a focibajnokságuk közös maradt, ezt pedig a Sheriff szokta nyerni. 2001 óta mindig első és a koldusszegény többi klub mellett, ő a világ élvonalából hozza a legkülönfélébb nációjú játékosokat, a jelenlegi keretben is van több brazil, de akad dán, kameruni és spanyol focista is.

Választás után

A másik fél, Moldova közben teljesen egy oligarcha Vlagyimir Plahotniuc kezére jutott. Az ország nemrég választott, de egyelőre patthelyzet alakult ki a felek között, Magát a választást, amely a korábbiakkal ellentétben sokkal inkább a közvetlen, egyfordulós körzeti választások irányába lépett el, a Velencei Bizottság is kritizálta.

Igaz elég kellemetlen érvvel, azt írták, hogy Moldova még nem volt „érett” erre a választási szisztémára, ami akár igaz is lehet, de elég furcsa, amikor egy nemzetközi szervezet egyes államok lakosságát „leéretlenezi”.

A választás során mindenesetre végül négy csoportosulás jutott be a 101 fős parlamentbe. Mint említettük, a világ ezen táján elsősorban az szokott lenni a fő vízválasztó, hogy ki mennyire orosz, vagy mennyire nyugatbarát és mekkora vagyona van fenntartani valamilyen politikai közösséget.

Dodon és Plaha

A választást egy baloldali, oroszbarát formáció nyerte, amelynek kulcsfigurája az államelnök, az ex-kommunista Igor Dodon. Ő nagy játékos, a fő ellenfele, az eddigi kormányzatot adó párt valójában a politikai szövetségese is. Dodon nyilvánosan nem fogott össze, de nagyon is jól megvolt Moldova igazi erős emberével, a legfontosabb erőközponttal.

Ő, vagyis a nyugatbarát, Vlagyimir Plahotniuc nevű oligarcha, a második helyen végzett erő elnöke. Becenevén Plaha hivatalosan bankár, médiatulajdonos, olajipari vállalkozó, de a nyugati sajtó, vagy az Al-Jazeera tévén bemutatott friss portré szerint alapvetően ő a „moldáv fehér hús exportból”, vagyis prostituáltak Nyugatra juttatásából gazdagodott meg.

Az oligarcha és a lányok

Később azzal is meggyanúsították, hogy amikor jobban ment neki és szaunát, szállodát tulajdonolt, akkor felvételeket készített politikustársai és kiskorú lányok együttléteiről, amelyeket később politikai ellenfelei befolyásolására használt. Nyomoztak ellene pénzmosás és gyilkosságban való részvétel miatt is, de hivatalosan ő nem egy bűnöző, hanem egy vagyonos és filantróp moldáv üzletember.

300 millió dollárra becsült vagyona arra is elegendő, hogy olykor meggyőzzön képviselőket, hogy üljenek át hozzá. Nem is keveset, volt arra példa, hogy az átülésekkel egy kicsi pártból, többségi erőt varázsolt.

A harmadik erő (magyarul Most) egy pártszövetség, ők az igazi ellenzék, egy szintén nyugatbarát, de a fenti két erővel egyáltalán nem szimpatizáló protestformáció.

Végül a negyedik erő is rettentő furcsa, egy Ilan Sor nevű izraeli születésű, de moldáv „bankár” saját magáról elnevezett pártja. Az ő politikai sikere annyiban végképp meglepő, hogy a világ egyik legnagyobb pénzügyi csalása, egy 1 milliárd dolláros (Moldova GDP-jének 12 százalékát kitevő) sikkasztás fűződik a nevéhez. Egy sor több kisebb bankban is befolyást szerzett, amelyek aztán kihelyeztek egy rakás rossz hitelt.

Házi őrizetből a nagypolitikába

Ilan Sor egyelőre házi őrizetben van, de így is megnyert már egy polgármesteri választást is, és a parlamentbe is bejutott. Ügyes ember, az elsikkasztott pénzből mindenféle népszerű programot, szociálisan érzékeny témát finanszíroz, így hősként is feltűnik. Esetében is alighanem Plahotniuc mozgatja a szálakat, aki, akárcsak a korábbi miniszterelnök, Vlad Filat vaskosan benne lehettek a nagy lenyúlásban. Filatot 9 év börtönre ítélték, a többiek megúszták.

A választás után a fenti négy erő között tökéletes patthelyzet alakult ki, senki, senkivel nem tudott megállapodni, pedig az első háromból kettőnek össze kell állnia ahhoz, hogy többség alakuljon ki.

Ám, ha az üzlet az úr, akkor egészen jól megérthetik egymást a korábban politikai alapon széttartó moldáv, de még a transznisztriai vezetők is.

Az energia a fő üzlet

Mivel mindkét államban olajoligarchák vannak hatalmon, ráadásul mindkettejüknek fontos a Moldovát, Oroszországgal összekötő transznisztriai vezeték- és finomítói kapacitás, a felek a jobb kapcsolatokban, akár az egyesítésben is érdekeltek lehetnek.

A Sheriffet régóta támadják ezzel Transznisztriában, amit ő ugyan mindig tagad, de a visszatérő gyanú szerint a bivalyerős vállalat számára Moldova lenne a természetes növekedési irány.

Az egyesülést pedig valójában a globális nagypolitika is támogatja. Na, nem hivatalosan, hiszen az Európai Unió például nem is vesz tudomást Transznisztriáról, de szép halkan, a fű alatt, ő is megállapodott a térséggel, mert a Moldovával aláírt úgynevezett DCFTA szabadkereskedelmi megállapodást Deep and Comprehensive Free Trade Area kiterjesztette Transznisztriára. Nagy hírverés nem volt, senki nem szeretett volna túlzott reményeket kelteni egy három évtizedes krízis megoldásával kapcsolatban. De valójában úgy tűnik, hogy közel van a megállapodás.

Bécsben is újra indultak az úgynevezett 5 + 2 tárgyalások, vagyis Moldova, Transznisztria, valamint az EBESZ, Oroszország és Ukrajna egyeztetése, amelybe az EU és az Egyesült Államok megfigyelőként folyik bele. A folyamat lassú lesz, a külföld segítsége nélkül nem fog menni, ám mivel most mindkét országrésznek az egyesülés az érdeke, akár sikeres is lehet.

(Borítókép: Moldáv katona az Eternitate emlékműnél Chișinău-ban

Fotós: Pierre Crom / Ügynökség: Getty Images )