Vendel
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

A szegényeket akarták vele segíteni, aztán a szegények ellen fordult

D  VG20120229066
2019.06.05. 15:58 Módosítva: 2019.06.16. 20:08

Képzeljük el, hogy egy olyan világban élünk, ahol minden a túrórudi árához van kötve. Egy liter benzin a túrórudi 300 százalékába kerülne, a papír zsebkendő a 80 százalékába, a sportcipőket pedig a túrórudi értékének százötvenkétszereséért árulnák.

Elég fura lenne, nem?

Márpedig a szociális juttatások és bizonyos családtámogatásoknál ehhez hasonló a helyzet, annyi különbséggel, hogy nem a túrórudihoz vannak ezek kötve, hanem a nyugdíjminimumhoz, aminek az értéke  – a túrórudival ellentétben – 2008 óta változatlan.

A nyugdíjminimum – vagy más néven minimálnyugdíj, jogi szövegekben pedig az „öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege” – az az összeg, ami mindenkinek jár, aki betöltötte a nyugdíjkorhatárt, és fizetett munkával vagy más jogosultságszerző tevékenységgel (például gyereknevelés) ledolgozott 20 évet. Alapvetően arra találták ki, hogy ha valaki ebben a két, ledolgozott évtizedben rosszul fizető munkákat végzett, az is kapjon havonta annyi pénzt, amiből már így-úgy meg tud élni. Az így-úgyot azért kell hozzátenni, mert mindössze 28 500 forintról van szó.

Ekkora nyugdíjat a Pénzcentrum tavaly januári adatai alapján összesen 69 ember kap. Ebben semmi furcsa nincs, a magyarázata, hogy a nyugdíj nagysága a nyugdíj előtti munkaévek havi nettó átlagkeresetétől függ, ami általában elég magas ahhoz, hogy a minimálnyugdíjnál több pénzt járjon a nyugdíjasoknak.

A nyugdíjminimum valódi jelentőségét nem is ez, hanem az adja, hogy az értékéhez van kötve több gyermekvédelmi vagy szociális juttatás.

A farmerral összevarrt búvárruha

A magyar jóléti ellátásokat alapvetően két jogszabály, a '93-as szociális és a '97-es gyermekvédelmi törvény szabályozza. Mindkettőre igaz, hogy egy többször szétbontott és összerakott, toldozott-foldozott tákolmány. Ennek az az oka, hogy rendszerváltást megelőző elemek és a rendszerváltás utáni ellátási formák is keverednek bennük, plusz az elmúlt 30 évben a különböző világnézetű kormányok is sokszor beletettek, kivettek, átírtak bennük ezt-azt.

Emiatt a szabályozási katyvasz miatt nem tudott igazán kiszámítható lenni a rendszerváltás utáni magyar szociálpolitika, és végeredményében nem lett eredményes az ellátórendszer. Persze, használható, működik, de úgy érdemes elképzelni, mintha egy farmerből, egy széldzsekiből és egy búvárruhából varrnánk össze egy ruhát: az is használható végül is, bele lehet bújni, eltakar, és valamennyit melegít, de hogy kényelmetlen lesz hordani, az biztos. A nyugdíjminimumhoz való görcsös ragaszkodás ennek jó példája.

néhány juttatás kiszámolásához egészen véletlenszerűnek tűnő számokkal kell felszorozni a nyugdíjminimumot, hogy abból valami olyan összeg jöjjön ki, amit valamikor, valamelyik párt politikusai megfelelőnek taLÁLtak.

Erre jó példa a nevelőotthonból kikerülő fiatal felnőtteknek adott otthonteremtési támogatás, ami csak annak jár, akinek a vagyona kevesebb, mint a nyugdíjminimum hatvanhétszerese, az összege pedig a nyugdíjminimum negyvenhét, ötvenhét vagy hatvanhétszerese. Ahelyett, hogy beleírták volna a törvénybe, hogy 1,9 millió forint az otthonteremtési támogatás, és kész.

Vagy ott van a közgyógyellátás – ami gyakorlatilag ingyenes orvosi ellátást jelent az erre rászoruló tartós betegeknek –, amire az jogosult, akinek a rendszeres gyógykezelési költségei nyugdíjminimum 10 százalékát meghaladják, de csak akkor, ha a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el a nyugdíjminimumot, vagy ha egyedül él, akkor a  nyugdíjminimum 150 százalékát.

De ez csak két példa volt, hosszú a lista a nyugdíjminimum szerepéről.

  • Könnyűvel kezdem: a gyes (gyermekgondozást segítő ellátás) és a gyet (gyermeknevelési támogatás) összege megegyezik a nyugdíjminimum összegével.
  • Az anyasági támogatás az öregségi nyugdíjminimum 225 százaléka, ikergyermek esetén 300 százaléka.
  • A foglalkozást helyettesítő támogatás (fht) a nyugdíjminimum 80 százaléka.
  • Az időskorúak járadéka (rászorultságtól, életkortól és családi helyzettől függően) a nyugdíjminimum 85, 100, illetve 135 százaléka.
  • Az önkormányzatoknál igényelhető települési támogatás meghatározása is a nyugdíjminimumhoz kötött.
  • A személyes szolgáltatást nyújtó intézményekben (például nevelőotthon) a költőpénz van a nyugdíjminimumhoz kötve.
  • A nevelőszülők nevelési díja a nyugdíjminimum 120, 140 vagy 150 százaléka.
  • A cselekvőképtelennek nyilvánított emberek hivatásos gondnokainak gondnokoltanként legalább a nyugdíjminimum tizede jár fizetésként.
  • Más juttatásoknál a jogosultság megállapításánál van szerepe a nyugdíjminimumnak, ilyen az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, a szociális alapú egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság, az utógondozói ellátás és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény (rgyk). Például az rgyk – azaz az ingyenes iskolai étkeztetés és tanszervásárlási Erzsébet-utalvány – annak jár, aki olyan családban nevel gyereket, ahol az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a nyugdíjminimum 145 százalékát.

És ez a bűvös szám, ami családpolitikától segélyezésig ennyi mindent meghatároz, már tíz éve változatlan.

A nyugdíjminimumot a családi pótlékkal együtt fagyasztották be 2009-ben, és ahogy a pótlék inflálódása, a nyugdíjminimumhoz rögzített segélyek értékromlása is a legszegényebbeket érintette.

A 2010 utáni Orbán-kormányok a gazdasági fellendülés után sem foglalkoztak a nyugdíjminimummal, akkor sem, amikor hozzányúltak a nyugdíjplafonhoz. Utóbbit 2012-ben eltörölték, azóta nincs felső összeghatára a nyugdíjaknak, hamar meg is ugrottak a nyugdíjrendszeren belüli egyenlőtlenségek, már megjelentek a kétmillió forint feletti havi jövedelmet kapó nyugdíjasok.

Itt meg kell jegyezni, hogy a szociális szakmában dolgozók szerint egy ellátás akkor hatékony, ha kiszámítható és viszonylag bőkezű, vagyis a reálértéke megfelelő és tartós. Tausz Katalin segélyezési szakértő a Ferge Zsuzsa által szerkesztett Magyar társadalom- és a szociálpolitika 1990–2015 című kötetben ezt írta:

A segélyezési rendszer részeként működő időskorúak járadéka, valamint a nyugdíjminimum intézménye változatlanul megmaradt, összegei 2009 óta nem változtak és semmi esetre sem elegendőek az időskori szegénység elleni védelemre. (...) A segélyek nyugdíjminimumhoz kötése a segélyezettek tömegei számára igazi tragédiát jelent.

Miért lett a nyugdíjminimum ennyire meghatározó?

Az, hogy ennyi különböző juttatást egy másik juttatáshoz kötnek, egyébként egy szociálpolitikai hungarikum. "Más országokban inkább a megélhetési és gyermeknevelési költségekhez, vagy a szegénységi küszöbhöz, létminimumhoz kötik a juttatásokat" – árulta el az Index kérdésére Kőnig Éva, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium korábbi főosztályvezetője, aki személyesen dolgozott a szociális törvényen. Elmondta, 2008-ig a nyugdíjminimum vásárlóerejét szemmel tartották, többször megemelték az összeget, épp úgy, ahogy a minimálisnál magasabb nyugdíjakat is indexálják:

Azt akartuk, hogy a szociális juttatások megtartsák az értéküket, ezért logikus volt, hogy ezeket a nyugdíjminimumhoz rögzítsük. Ebben láttuk a garanciát.

Arra nem számítottak, hogy kialakulhat egy olyan helyzet, mint a mostani, amikor a nyugdíjakat rendszeresen emelik az inflációtól függően, kivéve a nyugdíjak legkisebb összegét. A döntés, ami évekig biztosította a támogatások reálértékének megtartását, a 2009-es befagyasztás után éppen az eredeti céljával ellentétesen kezdett hatni. Itt érdemes megemlíteni, hogy mind a nyugdíjminimum, mind a családi pótlék a 2009-es, „válságkezelési” célú befagyasztását rövid távú intézkedésnek szánták, azzal senki sem számolt, hogy a szociális juttatások értékromlása azután is folytatódik, hogy a magyar gazdaság talpra állt.

Egyébként a magyar szociális ellátórendszer rejtélyes kiszámíthatatlanságát jelzi az is, hogy a közelmúltban az egyik juttatás összegét elvágták a nyugdíjminimumtól, a fogyatékossági támogatás 2014 óta fix összegben van meghatározva. Azóta az inflációt követve, évről évre emelkedik is az összege.

Több mint a negyede elveszett

Az elmúlt évtizedben a nyugdíjminimum a vásárlóerejének több, mint a negyedét elvesztette. Ami 2008-ban 28 500 forint volt, az mai árszínvonalon, 28 százalékos inflációval számolva 36 780 forint lenne. Ez az Index-olvasók többségének valószínűleg nem nagy összeg, de ha figyelembe vesszük, hogy a nyugdíjminimumhoz kötött juttatások a legelesettebb, rossz szociális helyzetű embereknek, valamint a gyerekszülés miatt a munkaerőpiacról kikerülő nőknek járnak, a 8300 forintos nyugdíjminimum-emelés sok háztartásnak komoly segítség lenne.

Utánajártunk annak is, mennyire terhelné meg a költségvetést, ha a nyugdíjminimum reálértékét legalább a 2008-as szintre emelnék, azaz utólag indexálnák.

Vannak ellátások, amikről rendszeres, érthető adatsorokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal, ezek pluszköltségeit könnyű kiszámolni. Ilyenek a családtámogatások, amelyek közül a gyes, a gyet és az anyasági támogatás van a nyugdíjminimumhoz kötve, de kiszámolható a foglalkoztatást helyettesítő támogatás (fht) emelésének költségvetési vonzata is. Az fht 100 ezer embert érint, a nyugdíjminimumhoz kötött családtámogatások meg együttesen 200 ezer embert. Az infláció mértékével emelt nyugdíjminimum ezeknek az ellátásoknak a költségét havonta összesen 2,32 milliárddal emelné meg, ahogy ez a lenti ábrán is látható.

Tehát Éves szinten ennek a négy juttatásnak az emelése 28 milliárd forintba kerülne az államnak.

Ez kevesebb, mint a magyar GDP 0,1 százaléka. Vagy, ha így érthetőbb: a magyar kormány a 2017-es év végén két nap alatt majdnem nyolcszor ennyit, 220 milliárd forintot szórt szét – Kisvárda is ekkor kapott 2,2 milliárd forintot termálvizes lórehabilitációs központ építésére! –, de a 2018-as decemberi pénzosztás sem állt meg 72 milliárd forint alatt, a közmédiára pedig évente már 100 milliárd forintot költünk.

Egy tényleges emelés azonban ennél a 28 milliárdnál valamivel drágább lenne, mivel nem csak az itt felsorolt négy juttatást érintené, de a többiről nincsenek megfelelő nyilvános adatok.

A 6600 embernek járó időskorúak járadékáról csak ömlesztett információkat közölt a KSH, ebből nem tudjuk kiolvasni, hogy az ellátottak mekkora része kapja a nyugdíjminimum 85 százalékát, és mekkora része a 135 százalékát, ezért ennek a nyugdíjminimum-emelés utáni költségét nem tudjuk kiszámolni. Sajnos az az adat sem elérhető, hogy hányan kapnak az indexált nyugdíjminimumnál, 36 780 forintnál kisebb öregségi nyugdíjat, és ez összesen mennyibe kerül, ezért az emelés rájuk vonatkozó költségeit sem tudjuk kiszámolni. Ráadásul azt sem tudjuk, hogy mennyivel emelkedne az igénybe vevők száma azoknál az ellátásoknál, ahol a nyugdíjminimumnak a jogosultsági feltételeknél van szerepe. Próbáltunk részletes adatokat szerezni az államtól, de kérdéseinkre pont ugyanazt válaszolta a Pénzügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Államkincstár is: semmit.

Mindenesetre az biztos, hogy könnyedén kigazdálkodható költségvetési kiadással járna a nyugdíjminimum inflációkövető emelése. Azonban ez politikai akarat hiányában nem fog megtörténni, márpedig az Orbán-kormány legutóbb tavaly év végén jelezte, hogy nem nyúl hozzá a nyugdíjminimumhoz, és az emelése a jövőbeni tervek között sem szerepel. Rétvári Bence az LMP 50 ezer forintos nyugdíjminimumról szóló törvényjavaslatát azzal utasította el, hogy nagyon kevés nyugdíjas kapja az öregségi nyugdíj legkisebb összegét, ami tényszerűen igaz, viszont az furcsa, hogy az Emmi államtitkára megfeledkezett arról, hogy mekkora szerepe van a nyugdíjminimumnak a magyar szociálpolitikában.

(Borítókép: Postás kézbesíti egy férfi nyugdíját 2012-ben. Fotó: Varga György / MTI)