Jusztin
22 °C
34 °C
Index - In English In English Eng

Bige László tíz napot vár a bíróságra, utána bezárja a szolnoki vegyigyárat

D  MJ20121115008
2019.06.12. 08:00 Módosítva: 2019.06.12. 16:08

Bige László milliárdos vállalkozó négy napja az RTL Híradójának nyilatkozva azt mondta, személyes bosszúhadjáratot folytatnak ellene. Azt állította, hogy szándékosan akarják tönkretenni, pontosan tudja, hogy ki áll a háttérben, és kinek a magánérdeke miatt indult el ellene az összes hatóság.

Az üzletember szerdára már nyilvánvalóvá tette, hogy

egyesek hatósági segédlettel, ingyen szeretnék megszerezni a vagyonát, de nem alkuszik, inkább bezárja nagy múltú szolnoki vegyigyárát.

Bige a Népszavának azt mondta, hogy a végkielégítések kifizetésével napokon belül megkezdik a szolnoki Bige Holding – az egykori szolnoki Tiszamenti Vegyiművek – dolgozói elbocsátását. A kiváltó ok a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság május 31-i határozata, amiben bizonyos, a kénsavgyárukban tapasztalt rendellenességekre hivatkozva megtiltották az üzem működését. Bige László a határozat megállapításait egészében szabálytalannak és végrehajthatatlannak tartja.

A határozat többek között az úgynevezett óleumtorony szigetelése és betonszarkofágja sérüléseinek megszüntetését, bizonyos tartályok műszaki hibáinak feltárását és kijavítását, a tárolt veszélyes anyag mennyiségének a megengedett szint negyede alá csökkentését és minderről biztonsági jelentés készítését írja elő. A Bige Holding azonban úgy véli, hogy a felsorolt hiányosságok elhárítása szintén veszélyes üzem, amit ugyanakkor a határozat tilt. A veszélyes anyagok szintcsökkentése nemcsak hogy ellehetetlenítené a termelést, de a tilalom miatt egyenesen bűncselekmény, az erre utasítás pedig felbujtás.

Mindezért a vállalkozó nem lát más kiutat, mint a nyereséges gyár mielőbbi bezárását, az összes – dolgozói, beszállítói, banki – tartozás azonnali kifizetését. Ugyanakkor maga és vezetőtársai is értetlenül állnak a kialakult helyzet előtt, és elsősorban az állandó alvállalkozóikkal együtt 250 dolgozó, valamint a magyar ipar szempontjából rendkívül sajnálják, hogy ilyen lépésekre kényszerülnek.

Sőt, bár Bige továbbra sem nevezi meg, hogy ki vagy mely körök akarják megszerezni ingyen a vagyonát, azt feltételezi, hogy nem a Bige Holding lesz az egyetlen támadási felület ellene. A lapnak azt mondta, hasonló hatósági támadásokra a jövőben is számít. A következő célpont a kisebb szolnoki egység mellett központi műtrágyagyára, egyszersmind legértékesebb vagyoneleme, a pétfürdői Nitrogénművek lehet.

10 napot vár, mielőtt bezárja az üzemet

Szerda délután az is kiderült, hogy először bírósághoz fordul Bige, és tíz napot ad a testületnek, hogy hatályon kívül helyezzék a szolnoki gyárat ellehetetlenítő határozatot, utána viszont kirúgja az összes dolgozóját, és bezárja az üzemet.

"A közigazgatási bíróságokon ezt még meg lehet támadni. Meg fogjuk fellebbezni. A közigazgatási bíróság nagy valószínűséggel hatályon kívül fogja helyezni ezt a határozatot." Bige szerint az eljárás eredménye tíz napon belül kiderül" – mondja a milliárdos a Trend FM rádiónak adott interjújában.

- Ha ez így alakul, akkor harcot vagy háborút nyer?

- Akkor háborút. Mert a gyár működhet tovább.

A riporter a pétfürdői, szintén Bige-tulajdonban lévő Nitrogénművekre is rákérdezett.

- Az ön szavaival élve, az a légértékesebb vagyontárgya...

- A legértékesebb vagyontárgy Magyarországon!

- Támadják itt is?

- Itt csak finoman. Szimatolnak még.

- Tehát most szimatolnak, holnap támadnak?

- Valószínűnek tartom.

Bige László szolnoki gyárát először tavaly novemberben szállta meg több száz rendőr és katasztrófavédő. A rendőrség akkor azt közölte: a hulladékgazdálkodási törvény megsértése és más bűncselekmények miatt nyomoznak. Azóta is folyamatosan vizsgálták a céget. A rendőrök 9-szer, a katasztrófavédők 12-szer voltak kint fél év alatt. Bige László május végén két napot  őrizetben is töltött

A milliárdos kanosszájáról itt írtunk hosszabb, elemző cikket:

(Borítókép: A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei egy gyakorlaton Szolnokon a Bige Holding területén 2012. november 15-én. Fotó: Mészáros János / MTI)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!