Ilona
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Kiszámolták, mennyibe kerülne megmenteni a szociális ellátórendszert, de van, aki hagyná meghalni

2019.06.14. 16:59 Módosítva: 2019.06.14. 21:49
  • Sok civil és szakpolitikus követeli évről évre, hogy bővíteni kellene a szociális ellátórendszert, mert az jelenleg nem tudja ellátni a feladatait, magyarok tömegei maradnak ellátás nélkül.
  • Gyakori kritika az ilyen kampányokkal szemben, hogy az aktivisták nem tudják megmondani, pontosan mennyibe is kerülne ez az adófizetőknek.
  • A TASZ megrendelésére most a  Budapest Intézet közgazdászai kiszámolták, hogy mennyire lenne drága az intézmények alapszolgáltatásainak bővítése, a kutatásukat az ELTE Társadalomtudományi Karán mutatták be, meghívott szakértők előtt.
  • A tanulmányt mindenki megköszönte. Aztán a szociálpolitikusok összevitatkoztak azon, hogy van-e értelme bővíteni a jelenlegi állami ellátórendszert.

Talán már el is felejtették az emberek, hogy ideális esetben úgy születnének szakpolitikai döntések, hogy a kormány minden jelentősebb törvénymódosítás előtt megfinanszírozna pár hatástanulmányt, ezeket feltennék az internetre, és az érintett szakmában dolgozók elmondhatnák, hogy jó ötlet-e az, amit a kormány akar, vagy sem. A kritikákat meghallgatnák, aztán vagy beépítenék a törvénybe, vagy nem, utána már mehetne minden úgy, ahogy a politikában szokott, a különböző érdekcsoportok lobbizhatnának, a pártok beállhatnának egyik-másik kritika mögé, attól függően, hogy milyen világnézetűek. Képzeljük el, a végén annyi értelmes, valódi téttel bíró vita lenne, hogy a végén egy politikusnak se lenne ideje arra, hogy két patkányozás között O1G-t graffitizzen a sorosozó kormányplakátra!

Ez így összeírva a mai Magyarországról nézve egészen sci-finek hangzik, de a TASZ és a Budapest Intézet most kicsit megmutatta, hogy lehetne máshogy csinálni. Kiszámolták, hogy mennyibe kerülne a szociális alapszolgáltatások bővítése, és a családtagjukat otthon ápolók közül hányan tudnának visszatérni a munkaerőpiacra. A kutatás publikálása után pedig szerveztek egy nyilvános bemutatót, ahová több szakértőt is elhívtak vitatkozni.

A kormány engedett, de még mindig nagy a baj

A dolog előzménye, hogy tavaly az aktuális közpolitikai helyzethez képest óriási sikert ért el a szociális szakma, a civilek és az ellenzék közösen, miután petíciókkal, tüntetésekkel, médiakampánnyal, és a Fidesz által bojkottált parlamenti vitával elérték, hogy 100 ezer forintra emeljék az otthongondozási díját azoknak, akik a gyereküket ápolják. Komoly eredmény ez, azonban az otthonápolóknak csak a harmadát érinti az emelés, mivel a legtöbben nem a gyereküket, hanem az idős rokonaikat, jellemzően szüleiket ápolják, ami gyakorlatilag egy 24 órás munka, alacsony állami támogatással. Számukra a kormány csupán 15 százalékos emelést jelentett be.

Szakpolitikusok azt is jelezték, hogy nem biztos, hogy elégséges az ápolási díj emelése, lehet, hogy jobb lenne állami szociális munkásokkal kezelni a problémát, hogy a rokonukat az otthonukban ápolók vissza tudjanak térni a munkaerőpiacra.

Ennek költségeiről írt háttértanulmányt Greskovics Bori és Scharle Ágota, amit az ELTE Társadalomtudományi Karán mutattak be. A három alapvető ellátási formát vizsgálták.

  1. A támogató szolgálat a súlyosan fogyatékos személyeknek szól, az ő szállításukban, és otthonaikban való ápolási feladatokban segít, plusz információkat ad, ügyeket intéz, munkakeresésben is segít az érintetteknek.
  2. A nappali ellátást hajléktalanok vehetik igénybe, vagy lakhatással rendelkező, de mentális és szociális helyzetük miatt rászorulók, jellemzően idős, magányos emberek, és három évnél idősebb fogyatékkal élők. Jellemzően ez annyit jelent,hogy biztosít különböző intézményekben nappali étkezést, lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, tévézésre, fürdésre, mosásra.
  3. A házi segítségnyújtás pedig az, amikor a gondozók kimennek a rászoruló idősek otthonába és alkalmi jelleggel elvégeznek, vagy segítenek elvégezni bizonyos feladatokat.

Az összes egészségügyi állapota miatt akadályozott személynek (azaz közel másfél millió embernek, amelynek része a 400 ezer fogyatékossággal élő) csak kis része vette igénybe a szociális alapszolgáltatásokat 2016- ban: támogató szolgálatot 7 százalék, nappali ellátást 2,4 százalék, házi segítségnyújtást 3,3 százalék. Jelentős részük úgy nyilatkozott, hogy nincs is szüksége rájuk, de közöttük feltételezhetően sokan vannak olyanok, akiknek lenne rá szüksége, ha nem végezné el az ápolási feladatokat valamelyik családtagjuk. Emellett fontos figyelembe venni, hogy

azoknak egy része sem vette igénybe a szolgáltatást, akiknek szüksége lenne rá, aminek részben az az oka, hogy nem tudtak a szolgáltatás létezéséről.

A támogató szolgálat jelenleg évi 20 milliárd forintos ráfordítást sem igényel. A jelenlegi igényeket 21 milliárd forintból lehetne kielégíteni heti 3 alkalmas szolgáltatásgyakoriság mellett, abban az esetben, ha a potenciális munkába állók mindegyike el tud helyezkedni teljes állásban.

A nappali ellátás becsült költségei jelentősen alacsonyabbak, amiatt, hogy a nappali ellátásban dolgozók nem egyénekkel, hanem csoportokkal dolgoznak, így átlagosan 40 százalékkal több embert érnek el ugyanannyi munkaóra alatt, mint a másik két szolgáltatásban dolgozók. Jelenleg a nappali ellátás az akadályozottaknak nagyon kis részét, mindössze 35 ezer főt ér el, viszont 11 milliárd forint többletköltséggel, azaz a jelenlegi kiadás megduplázásával el lehetne érni a jelenlegi igényeknek megfelelő kapacitásszintet, akkor is, ha azoknak, akik munkába tudnának állni, csak az 10 százaléka tudna elhelyezkedni és mindenki csak félállásban.

A házi segítségnyújtás a mikrocenzus adatok alapján 105 ezer főt ért el 2016-ban, ez 39 milliárd forintba került. A házi segítségnyújtás esetén a minimális bővítéshez 20-30 ezerrel több embert kellene elérnie a szolgáltatásnak. Egy középszintű szolgáltatás-bővítést, ami kielégíti a jelenlegi igényeket is, maximum évi 50 milliárdos többletkiadással el lehetne érni.

Nem csak költség, hasznot is hoz

A kutatók nem csak a kiadási oldalt nézték meg, azt is figyelembe vették, amennyi bevétel beérkezne az államkasszába azután, hogy a jelenlegi otthonápolók belépnének a munkaerőpiacra, és adóznának a jövedelmük után.

Kérdés, hogy közülük mennyien tudnának elhelyezkedni. Ha például mindössze 10 százaléka helyezkedne el és mindannyian csak félállásban tudnának dolgozni, akkor 1,3 milliárd bevételhez jutna az állam, ha mindenki teljes állásban helyezkedne el, az viszont már 26,3 milliárd adóbevételt jelentene. “Érdemes figyelembe venni, hogy a teljes állás és félállás közti döntés szorosan összefügghet a szolgáltatás intenzitásával” – írja a Budapest Intézet tanulmánya, arra utalva, hogy megfelelő színvonalú állami szerepvállalás mellett valószínűleg inkább teljes állásban helyezkednének el az érintettek.

Untitled-1
Kép: Budapest Intézet

Lyukas vödörbe lepátolni a vizet

A tanulmány műhelyvitáján mindenki hálásan megköszönte a közgazdászok munkáját, mégis elég komoly kritikákat kapott a bővítésről szóló koncepció.

Több ellátószervezeti dolgozó, intézményi vezető jelezte, hogy milyen régóta vártak egy ilyen dokumentumra, “amiben vannak számok, nem csak mindenféle elméletek és magasröptű gondolatok”. Volt, aki szerint különösen jó pillanatban jött ez a tervezet, mert az unió részéről egyre nagyobb nyomás lesz a magyar kormányon, hogy bővítse a szociális ellátórendszert, ugyanis Orbán Viktor is aláírta a Szociális Európáról szóló koncepciót.

Csordás Anett, a Lépjünk, hogy léphessenek! civil szervezet vezetője, akinek nagy szerepe volt az ápolási díj 100 ezer forintra emelésében is, szintén megköszönte a munkát, de jelezte, hogy szerinte nem kellene foglalkozni azzal, amikor a döntéshozók azt kérdezik a civilektől, hogy mennyibe kerülne a bővítés az államnak. “Legyen evidencia, hogy ha van egy beteg állampolgár, akkor az állam lássa el” – mondta.

De a legfontosabb, rendre előkerülő kritika az volt, hogy a jelenlegi ellátási színvonal semmit sem ér, és a kiterjesztésével csak egy rosszul működő rendszert betonozna be az állam, miközben inkább el kéne már végleg engedni ezt az omladozó állami struktúrát, és radikálisabb változtatásokat követelni.

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karáról meghívott szakértők szerint a kutatás arra jó, hogy lássuk, mi hiányzik a jelenlegi struktúrából, de szerintük

Ebben az anyagban autista, ADHD-s gyerekek, fiatalok nem jelennek meg, mert jelenleg őket nem szolgálja ki az ellátórendszer, első lépés az lehetne, hogy a célcsoportot bővíteni kellene, a szolgáltatásokat sokszínűbbé kellene tenni.

Sándor Anikó es Szauer Csilla kutatók elmondták, hogy az intézményi szemlélet helyett a személyi asszisztencia felől kéne megközelíteni a reformokat. Jelenleg az intézményeket fenntartók kapják a pénzt, pedig jobb lenne, ha az érintettek kapnák, amiből aztán eldönthetnék hogy melyik szolgáltatást vásárolják meg, ez a fogyatékossággal élők kiszolgáltatottságát jelentősen csökkenthetné.

Többen attól tartottak, hogy ha a lobbit, illetve a szakmapolitikai egyeztetéseket ez a fajta bővítés határozza meg, akkor sokan jó szándékból ugyan, de egy rossz rendszer fenntartásáért küzdenének, ami a rászorulók igényét nem lesz képes megfelelően kielégíteni, bármennyit is költenek rá. "Lyukas vödörbe lapátolnánk a vizet."

A TASZ moderátora, Boros Ilona jelezte ezen a ponton, hogy ők kérték így a kutatást, azonban leszögezte, hogy nem zárkóznak el a szemléletváltástól,

csak egyszerűen annyira égető a probléma, tömegek maradnak ellátás nélkül, vagy elégtelen ellátással, HOGY először tüzet kell oltani, építkezni utána tudnak.

Több szociálpolitikus is elmondta, hogy ha pár éven belül nem lesz költségvetési ráfordítás a jelenlegi struktúrában, akkor teljesen összeomlik a rendszer, el fog tűnni a szociális munkaerő, és nem maradnak olyan emberek sem, akik egy radikálisabb szociálpolitikai reform után ápolnák a rászorulókat.

A Budapest Intézet teljes tanulmánya itt érhető el.