Valter
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Két hét sem kell, és Irán átlépi a megengedett uránmennyiséget

2019.06.17. 12:03

Irán bejelentette, hogy 10 napon belül át fogja lépni a nemzetközi atomalkuban megszabott mennyiséget alacsony dúsítású uránból, írja a Reuters. Teherán szerint az európai országoknak még megvan rá a lehetőségük, hogy megmentsék az atomalkut, azonban ha nem lépnek, akkor készek átlépni a 300 kilogrammos küszöböt.

Az amúgy is terhelt kapcsolat az Egyesült Államok és Irán között tovább romlott, amikor Amerika azzal vádolta meg a perzsa országot, hogy ők a felelősek a két olajtanker megtámadásáértIrán ENSZ-küldöttsége határozottan elutasította a vádakat. Szaúd-Arábia – Irán regionális politikai ellenlábasa – közölte, hogy egyetért az amerikai gyanúsítással. "Nincs okunk kételkedni, Irán már sokszor tett hasonlót" - mondta a CNN amerikai hírtévének a sivatagi királyság külügyminisztere.

A feszültség az Irán elleni amerikai kezdeményezésre elfogadott szankciókkal nőtt meg a térségben – miután Donald Trump tavaly májusban felmondta az Iránnal kötött, az EU, Oroszország, Kína és az Egyesült Államok által, még Barack Obama idején aláírt atomalkut, amelyben Irán vállalta, hogy atomlétesítményeibe engedi a nyugati ellenőröket, bizonyítandó, hogy polgári atomprogramja nem fedez katonai célokat.

A Washington által felmondott atomalku után szankciókat vezettek be, nullára csökkentve Irán Egyesült Államokba irányuló olajexportját. Idén májusban Irán közölte az egyezményt továbbra is érvényesnek tekintő EU-s, orosz és kínai féllel, hogy a továbbiakban nem teljesítik a megállapodás bizonyos pontjait.