Emília
13 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Miért nem drágulnak a drogok?

GettyImages-805212194
2019.06.19. 09:32 Módosítva: 2019.06.19. 11:06

A világért se feltételeznénk olvasóinkról, hogy illegális üzelmekbe bonyolódnának, de ha valamelyikük mégis vásárolt kisebb-nagyobb rendszerességgel valamilyen kábítószert az elmúlt évtizedekben, annak feltűnhetett egy különös körülmény:

a drogokra mintha alig hatna az infláció.

Miközben a 2004 óta kumulált infláció majdnem elérte a 70 százalékot, a kábítószerekhez bizonyos szempontból hasonló alkohol és szeszes ital kategória pedig 144 százalékkal drágult, a legnépszerűbb drogok árának alakulása így néz ki:

Az itt bemutatott árak a Drog Fókuszpont felmérésén, azon belül vásárlók saját bevallásán alapulnak. Minél nagyobb a minta, annál valószínűbb, hogy az itt jelzett átlagok jól közelítik a valóságot - a kevésbé népszerű szereknél látható kilengésekben benne lehet az is, hogy egy adott évben nagyon kevés volt a válaszadó (pl. a crack ára, amire rendre 10 alatti megkérdezett válaszából következtetnek, gyanúsan ugrál).

A drogfajták többségénél azonban nagyobb minták alapján azt látjuk, hogy az utcai ár más termékekhez viszonyítva rendkívül stabil. Sőt, anekdotikus bizonyítékok alapján az itt bemutatott időtávnál hosszabb intervallumban is keveset mozdult, egy gramm fűhöz a 90-es években is nagyjából 2000 forintért lehetett hozzájutni Magyarországon.

Mint látható, országos átlagban ez 2004-ben is nagyjából így volt (és már ekkoriban sem volt ritka, hogy 2500-ért adták, Budapesten legalábbis, erre popkulturális emlékekből is következtethetünk). Manapság már inkább egy kicsivel 2500 forint felett kell fizetni érte, ami 20 százalékos áremelkedésnek felel meg, de ha például a – többé-kevésbé helyettesítő terméknek tekinthető – alkohol drágulásával hasonlítjuk össze, akkor elhanyagolhatóan kicsinek tűnik ez a változás. 

És még ennél is kisebbnek tűnik akkor, ha az átlagfizetésekhez mérjük az árakat. 2 gramm fű ára a bruttó átlagfizetés 2,7 százaléka volt 2004-ben, 2017-re ez az arány 1,7 százalékra módosult. Vagyis egy átlagos fogyasztó bőven elbírna még egy nagyobb emelést, és akkor sem kellene arányosan többet áldoznia erre a célra a keresetéből, mint tette ezt régebben.

Feketepiac =/= legális piac

Az árak mégsem emelkedtek jelentősen. 

Miért van ez?

A válasz a feketepiac működése körül keresendő. Általánosságban igaz, hogy egy feketepiaci termék árában relatíve kis szerepet játszik a gyártási költség. Sokkal többet nyom a latba az, hogy az előállítója és terjesztői mekkora kockázatot vállalnak a tevékenységükkel, hogy mennyire bonyolult és költséges maga a terjesztés folyamata. Mindemellett kis szereplőként, transzparens árupiac és iparági érdekképviseletek nélkül az árak emelését nehéz elkezdeni; ha előbb mozdul valaki, mint a piac átlaga, akkor elveszítheti a vevőkörét, azt viszont sosem tudhatja senki biztosra, kinél mennyit emelkedtek a kiskereskedelmi árak.

Csinos haszon, nagyobbacska kockázattal

Vegyük például a marihuánát, ami különböző változatokban az egyik legelterjedtebb drog. Mivel már több országban legális, a neten számos termesztési útmutatót és hozzá tartozó költségkalkulációt lehet találni. Ezek alapján számolva legfeljebb 500 dolláros (140 ezer forintos) befektetéssel ki lehet alakítani egy 10 növényből álló ültetvényt, amely ha minden jól megy, legalább 1 kiló marihuánát terem néhány hónap alatt. (A valóságban persze ez a ritkább felállás, a hazai drogpiacot főleg balkáni nagykutyák uralják, a pár tucat növényes ültetvénnyel dolgozó kishalak egy kisebb szeleten osztoznak.)

A fű nagykereskedelmi ára Magyarországon kilónként kb. 800 ezer - 1 millió forint az ENSZ adatbázisa szerint (nyilván a beltéren, lámpával termesztett, magasabb minőségű drágább). Ez azt jelenti, hogy a példánkban szereplő hobbikertész a lámpázás havi több ezer forintos energiaköltségét hozzáadva is elképesztően nagy, több száz százalékos hozamra tehet szert. Vagyis akár kistermelőként könnyen milliókat lehet összeszedni évente nem túl nehéz munkával, adómentesen, még úgy is, ha valaki a nagykereskedőknek a fenti árnál olcsóbban szállít.

Azonban mindig ott van a kockázat, hogy ha Magyarországon ezzel valaki lebukik, az nagy eséllyel letöltendő börtönre, de legalábbis több éves jogi procedúrára és priuszra számíthat, nyilván ezt kompenzálja a legális piacokon nehezen elérhető magas profit. A profitráta kiskereskedői szinten már alacsonyabb, de még mindig jelentékeny szinte bármilyen legális kereskedelmi tevékenységhez viszonyítva: ha valaki megvesz egy kilót 1 millió forintért, majd száz grammonként 1800-2000, vagy grammonként 2500 forintos áron továbbpasszolja, akkor 200-250 százalékos haszonkulccsal dolgozik.

A kockázat tehát elég magasra van beárazva, az üzlet során leginkább ezt fizetik meg a vásárlók, és nem mondjuk a hatóanyag-tartalmat. Mivel feketepiaci termékről van szó, a vevő gyakran nem is lehet biztos abban, milyen minőséget kap a pénzéért, és ha nem jót, akkor nem tud hol reklamálni, miközben maga a beszerzés is kellemetlen élmény lehet. De mindez alig gyakorol hatást az árazásra.

Az éves adatokból pedig tudjuk, hogy az ár kevéssé változik még annak ellenére is, hogy időközben a pénz romlik. Mit jelent ez?

  • egyre kisebb energiabefektetéssel megoldható munka a terjesztés?
  • egyre kisebb a kockázat?
  • valami más kompenzálja az inflálódás miatt kieső bevételt?
  • vagy egyre rosszabb üzlet dílernek lenni?

Elrejthet a technológia

A terjesztés egyszerűsödése egy létező opció, ugyanis az internet és előbb a mobil, majd az okostelefonok elterjedése egy csomó mindenben könnyítette az elosztók dolgát. A darkweben otthonosan mozgó profik minimális kockázattal rendelhetnek akár nagy mennyiségben bármilyen kábítószert, bitcoinnal fizetve gyakorlatilag visszakövethetetlen a tranzakció (éppen ez a felhasználás az egyik aggály, ami a kriptovalutákkal kapcsolatban fel szokott merülni).

Az utóbbi pár évben elterjedt titkosított üzenetküldő appokkal pedig ki lehet küszöbölni, hogy a kommunikáció a vásárlókkal visszakövethető legyen, ha valaki csak annyit betart, hogy Signalon vagy Telegramon intézi az üzletet, annak már arra sem kell ügyelnie, hogy kódnyelvet használjon. Ugyanezért feleslegessé vált a sok különböző - és gyakran cserélgetett - feltöltőkártyás telefon használata is, amit a nehezebb lekövethetőség miatt alkalmaztak sokan.

Aki lebukik, nem sok jóra számíthat

Ez már átvezet a következő fontos szemponthoz, a kockázat és a biztonság kérdéséhez. A 2013-ban életbe lépett új Büntető törvénykönyv pontosabban szabályozza a kábítószerrel való visszaélés különféle módjainak büntethetőségét (korábban egy tényállásban szereplő többféle cselekményt külön tényállásokba bontottak szét), és tartalmaz néhány szigorítást a témakörön belül, de ezek elsősorban azokat érintik a korábbinál hátrányosabban, akik fogyasztóként buknak le. Míg az előző Btk.-ben a fogyasztás csak más “elkövetési magatartások” keretében volt kezelhető,

2013-tól már önállóan is büntethetővé vált, és az elterelés igénybevételének lehetősége is szűkült.

Mind a fogyasztással, mind az előállítással vagy árulással lebukók számára rossz hír, hogy korábban ha valaki a kábítószerfüggőnek vallotta magát, az lehetőséget adott enyhébb büntetések kiszabására, de ez is megszűnt 2013-tól. Szigorítottak abban is, hogy a jelentős vagy különösen jelentős (utóbbi a kategóriát a 2012-es Btk. vezette be) mennyiségként meghatározott mértékű kábítószerrel való visszaélés minősített eset lett, súlyosabb büntetést helyezett kilátásba.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a bűncselekményt jelentős mennyiségű droggal (legalább a csekély mennyiségként meghatározott érték hússzorosa hatóanyag-tartalomban) vagy bűnszövetségben követik el, akkor a büntetés öttől húsz évig, vagy akár életfogytig tartó börtön lehet. Ha valaki hivatásszerűen foglalkozik drogárulással, mindkét kategóriába könnyen beleeshet.

Még mindig a fogyasztókat vegzálják

A kockázat értékeléséhez azt is meg kell nézni, mennyire hatékonyan végzi a munkáját a rendőrség; hiába elrettentőek a büntetési tételek, ha alig kapnak el valakit.

Amit előzetesen biztosan tudtunk, az annyi, hogy a 4/2014-es ORFK utasításban célul tűzték ki, hogy

  • országos viszonylatban a terjesztői típusú magatartások miatt indított eljárások aránya 2015. év végéig haladja meg a 15 százalékos
  • 2020-ig pedig haladja meg a 25 százalékos részarányt.

Ez logikusan azt jelentené, hogy ez a szám 2014-ben még a 15 százalékot sem érte el, vagyis a rendőrség az esetek túlnyomó részében egyszerű fogyasztók vegzálására fordította az energiáját. 2020 már egészen közel van, ezért megkérdeztük az ORFK-tól azt is, hogy összesítésben hogyan állnak a 25 százalékos céllal. A rendőrségtől egy kicsit furcsa választ kaptunk, amelyet az alábbi táblázatban foglaltunk össze:

   2014. 2015. 2016. 2017. 2018.
Visszaélés kábítószerrel - fogyasztói magatartás 4 989 4 436 4 570 5 076 4 155
Visszaélés kábítószerrel - terjesztői magatartás 313 272 216 289 205
Új pszichoaktív anyaggal visszaélés - terjesztői magatartás 696 702 776 618 697
Új pszichoaktív anyaggal visszaélés + kábítószer terjesztői magatartások összesen 1 009 974 992 907 902
Új pszichoaktív anyaggal visszaélés + kábítószer terjesztői magatartások %-os aránya a fogyasztói magatartásokhoz képest 20,20% 22,00% 21,70% 17,90% 21,70%

Ami elsőre feltűnik, hogy az ORFK táblázatában nem szerepel olyan sor, amelyben az új pszichoaktív anyaggal való visszaélések közül a fogyasztói magatartást mutatná – ennek egészen prózai oka van, ez ugyanis nem számít bűncselekménynek, ellentétben a sima kábítószerek fogyasztásával. Így viszont egy kissé torz képet ad a statisztika, hiszen míg a fogyasztásnál csak a hagyományos kábítószereket nézik, a terjesztésnél már mind a két típust, vagyis ha arányt számolunk, akkor kétféle kategória összegét fogjuk osztani egyféle kategóriával. (Arról már nem is beszélve, hogy a százalékot nem a cselekmények összessége, hanem csak a fogyasztói magatartások arányában adták meg, ami így természetesen magasabb lett.)

Az is érdekes, hogy a táblázat szerint már 2014-ben is 20 százalék felett volt ez a szám, ha viszont így volt, miért tűztek ki 15 százalékos célt ugyanebben az évben 2015-re?

Tovább árnyalhatná a képet, ha részletesebb adatokat kaptunk volna a terjesztői magatartások megoszlásáról. Ezek közé tartozik ugyanis például az "átadás" és a "kínálás" is, amelyek nem valódi kereskedői tevékenységeket takarnak, hanem olyasmiket, mint egy spangli továbbadása, aminek szankcionálása tényleg maximum a mutatókat javítja fel, de nem jelenti azt, hogy a valódi dílereket nagyobb arányban kapná el a rendőrség. 

Mivel a fenti tájékoztatást nem találtuk egészen kielégítőnek, magunk is kibányásztunk a belügyi statisztikákból néhány adatot, amelyek furcsamód némileg más képet adnak ki. A Belügyminisztérium nyilvánosan elérhető adatai szerint 2013 és 2018 között országosan közel 37 ezer kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt regisztráltak a rendőrök, 2017-ig fokozatos növekedés, majd hirtelen visszaesés volt tapasztalható. 

Ha a dizájnerdrogokkal való visszaéléseket ki is vesszük a pakliból, a kereskedelmen kapottak aránya minden évben 10 százalék környékén marad. 

Külön megnéztük a tavalyi számokat a legnépszerűbb drogokra vonatkozóan. Ezek alapján a 2018-ban a legnépszerűbb kábítószerek közül egyiknél sem sikerült elérni, hogy a kereskedelemért elkapott emberek aránya feljöjjön 25 százalékra, de még a 15 százalékot sem sikerül hozni. (Az ORFK válaszlevelével ellentétben mi a szokványos módon számoltunk százalékot, vagyis a teljes esetszámmal osztottunk.) 

A grafikon alapján az egyetlen drog, aminél teljesült a célkitűzés 2018-ban, a heroin volt, ennél azonban rendkívül alacsony az esetszám, így messzemenő következtetéseket nem vonnánk le belőle. A 2013-2018-as időszakot drogfajtákra bontva vizsgálva az is látszik, hogy a legtöbb regisztrált bűncselekmény (több mint 15 ezer) egy olyan szerrel, a marihuánával - annak is a fogyasztóival - volt kapcsolatos, amit egy csomó országban már legalizáltak, dekriminalizáltak, vagy orvosi használatra engedélyeztek. 

Az mondjuk továbbra is kérdés, mi okozza a markáns eltérést az ORFK által szolgáltatott adatok, és a nyilvános belügyi statisztikák között, de összhatásában nem tűnik úgy, hogy egyre nagyobb karhatalmi szigorral csapnának le a drogot árulókra. 

Könnyű csempészélet az EU-ban

Azokra sem leselkedik fokozódó veszély, akik a bizonyos fajta drogok utaztatásában vesznek részt, Magyarország EU-tagsága ugyanis csökkentette a csempészet kockázatát azoknak a feketepiaci termékeknek az esetében, amelyeket az unión belül állítanak elő és fogyasztanak el. A legnépszerűbb kábítószerek között vannak is ilyenek: bár a fű nagy részét a balkánról, a kokaint a tengeren túlról, az ópiumot/heroint főként Afganisztánból, a dizájnerdrogokat pedig Kínából hozzák be, a hagyományos szintetikus partidrogok (amfetamin, metamfetamin) többsége európai droglaborokból származik.

Mivel a speed és az ecstasy-tabletták jó része Hollandiából jön, autóval nagyjából akadálytalanul haladhat át a határokon, többnyire még ellenőrzéstől sem kell tartaniuk a csempészeknek. Kivétel persze, ha előzőleg valami mással magukra irányították a gyanút

A kockázat tehát nem úgy tűnik, mintha nőne, az egyetlen negatívum a terjesztők szempontjából, hogy ha viszont valaki mégis lebukik, az 2013. óta nagyobb eséllyel szívja meg nagyon.

Annyival növeli a vevőkört, amennyivel akarja

Az utolsó tényező, ami kompenzálhatja a dílereket azért, hogy manapság kevesebbet ér 2500 forint, mint tíz éve, az a piac növekedése. Ha régebben valaki átlagosan mondjuk 50 egységnyi drogot adott el egy héten, de manapság már különösebb plusz erőfeszítés nélkül 100-at tud, akkor hiába esik a profitráta, végső soron a pénzénél van. Mivel a kiterjedt kábítószerpiac 1990-es évekbeli kialakulásához képest a fogyasztók száma megtöbbszöröződött, nagyon is lehetséges, hogy leginkább ez áll az árak szolid növekedése mögött.

Még manapság sincs arról szó, hogy ha valaki bővítené akarná a vevőkörét, akkor erre ne lenne lehetősége, ugyanis a magyar drogpiac keresleti; többen vannak azok, akik venni akarnak, mint akik venni tudnak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Kazinczy utca sütőporárusai, akik a kereslet és a kínálat közötti rést használják ki a turisták megtévesztésére - mondta kérdésünkre Dávid Ferenc, a Kék Pont Alapítvány koordinátora.

Szerinte az árak alakulásában az is közrejátszik, hogy a terjesztőknek egyszerűbb minél több mindent ugyanakkora egységáron adni, meg is figyelhető egy olyan tendencia, hogy minden 2500 forint felé konvergál, például az amfetamin grammja is 3 ezer forint környékéről ment lejjebb ennyire. A deviancia-szociológus végzettségű Dávid azt mondta, a kis léptékű terjesztőknél sokszor nem is a profit a fő motiváció. Ők inkább egy kiemelt társaságbeli szerep a jutalmuk azért cserébe, hogy ők intézik egy kör beszerzését, anyagi haszonként pedig megelégszenek annyival, hogy a saját fogyasztásukat fedezik az ügylettel.

Ugyanakkor a Kék Pont munkatársa szerint az is látszik, hogy a presztízsértékkel bíró, fizetőképes körökben divatos kokainnál sokkal kevésbé kötöttek az árak. A Drog Fókuszpont adatai szerint a kokain átlagára is nagyjából hasonló ívet futott be, mint például a fűé, itt viszont nagyobb a szórás, a felső határ gyakorlatilag a csillagos ég, és nyilván a kapható minőség is szélesebb spektrumon mozog.

Még mindig jó üzlet 

Szóval rosszabb üzlet ma drogot árulni, mint a kilencvenes években? Az egy egységre jutó nettó hasznot nézve biztosan, sőt, a büntetési tételek szigorodása miatt mondhatjuk azt is, hogy a kockázat növekedését nem kompenzálta igazán a mérsékelt áremelés.

De közben ott van az is, hogy aki ügyes és megfelelően óvatos, annak manapság egy rakás technikája lehet arra, hogy minimalizálja a lebukás esélyét, egyszerűsítse a biznisz lebonyolítását. És a statisztikákból is az olvasható ki, hogy a célkitűzések ellenére a rendőrségnek egyelőre nem sikerül nagyobb arányban a dílerekre koncentrálnia. A potenciális vevőkör szélesedése miatt pedig a ha kisebb is a haszon, több tranzakción könnyen bejöhet a korábbinak reálértéken megfelelő összeg. 

(Borítókép: Salwan Georges /The Washington Post /  Getty Images Hungary.