Új eljárás a milliárdos orgoványi takarékmutyiban

D  US20140707005
2019.06.27. 15:15
Megismételt eljárást rendelt el másodfokon a Kecskeméti Törvényszék az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet egyik ügyvezető igazgatója és munkatársai elleni ügyben, amelyben a vádlottakat csaknem 9 milliárd forint vagyoni hátrány okozásával vádolják.

Az orgoványi takarék a pár évvel ezelőtti takarékszövetkezeti csődhullám és balhésorozat  egyik legfurcsább cége volt. Az ügyvezető igazgató 2006-tól olyan hitelezési mechanizmust alakított ki és követett, amely sem a belső szabályzatoknak, sem a jogszabályoknak nem felelt meg.

Ezzel okozott csaknem 9 milliárd forint vagyoni hátrányt a takarékszövetkezetnek, amelynek működési engedélyét a Magyar Nemzeti Bank a visszásságok feltárása után, 2014-ben visszavonta és kezdeményezte a takarékszövetkezet felszámolását.

Voltak segítői

A vádlottat a visszaélésekben két férfi és egy nő segítette a takarékszövetkezetnél végzett munkájuk során. A Törvényszék sajtóosztálya csütörtökön, az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta, az első fokon eljáró Kecskeméti járásbíróság 2018. június 12-én bizonyítottság hiányában felmentette ugyan a vádlottakat, a törvényszék azonban hatályon kívül helyezte az ítéletet, mert a járásbíróság téves indokok alapján nem vette figyelembe a titkos adatszerzés eredményét.

A másodfokú végzéssel szemben a főügyészség, a vádlottak és a védők is fellebbezést nyújtottak be, amelyről a Szegedi Ítélőtábla dönt majd - tették hozzá.  A Bács-Kiskun megyei Orgovány neve előbb az első világháború után vált hírhedtté, amikor a fehérterror alatt Héjjas Iván különítményesei gyilkoltak a közeli erdőben. A nagyközség öt éve a település fontosságához képest megdöbbentően nagy és éppen ezért komoly balhét is generáló botrányba keveredett.

Soltvadkert közel volt

Orgovány szempontjából sajnos volt egy közeli minta, egy másik Bács-Kiskun megyei takarék, a soltvadkerti is bedőlt és hamarosan kiderült, hogy a két takarék furcsa ügyletekbe is keveredett közösen, például volt egy Air-Control elnevezésű cégük (rajtuk kívül még a tiszaföldvári takarék volt benne a buliban). A céget egy Seychelle-szigeteki cég alapította, de volt később panamai tulajdonosa is. Hogy mi volt a célja ennek a bevételt nem termelő, de sok befektetést felemésztő kalandnak. máig nem tudni.

A különböző bedőlt takarékok rémes ügyei (dőlt be körmendi, gönci, soltvadkerti, székesfehérvári, orgoványi, hevesi) egyszerre voltak hasonlóak, de olykor nagyon is különbözőek. Kiderült, hogy voltak olyan vállalkozói körök, amelyek az ország legkülönbözőbb részein telepedtek le a takarékokra, volt, ahol egy-egy kiskirály teljhatalomra tett szerte és senki nem kontrollálta a felelőtlen döntéseit, mások illegális ügyletekre használták a takarékszövetkezeteket, mert mindig lehetett abban bízni, hogy itt gyengébb az ellenőrzés, a mindenkori felügyelet, illetve a NAV is inkább a nagy bankoknál kezdi a lekérdezéseket.

Belső és külső bűnözői körök

A csődbe jutott szövetkezeteket, sokszor azok vezetőinek közreműködésével néhol igazi gengszterek fosztogatták. ha nem is maszkban, fegyverrel, de kamu hitelkérelmekkel. Gondolhatnánk, hogy ezeket a köröket a csődök után feltárták, elkapták, de valójában nem igazán. Sokan a legújabb rendszerben is megtalálták a helyüket és az uniós források lehívásánál bukkantak fel. Tanulság nincs, jöhet a megismételt eljárás.

(Borítókép: Ügyfelek várakoznak az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet kecskeméti fiókja előtt 2014. július 7-én, miután a Magyar Nemzeti Bank visszavonta a pénzintézet engedélyét. Korábban a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta az integrációs rendszerből a takarékszövetkezetet. / MTI Fotó: Ujvári Sándor)