A munkaerőhiány és az árviták miatt csúszik az új lakások átadása

2019.07.02. 12:39

Az M1 reggeli műsorának vendége volt az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke. Koji László arról beszélt, hogy sok esetben sajnos 

egyre később adják át az új építésű lakásokat, a csúszások elsődleges oka pedig az, hogy nincs elegendő szakmunkás az ütemtervek betartásához. 

Koji szerint probléma az is, hogy a sokáig épülő, nagy létesítményeknél hosszú az átfutási idő és a 2017 környékén kötött szerződésekben még nem lehetett számolni az elmúlt két év árváltozásaival. Ez az építkezések lelassulásához, megrekedéséhez vezet, emiatt pedig gyakran árvita alakul ki a megrendelők és a kivitelezők között.

A szakszervezeti vezető szerint az épületátadások elmaradása esetén a vállalkozási szerződés a meghatározó, de ha a felek nem egyeztettek ezzel kapcsolatban, akkor a megrendelőt jogszabályok védik. 

Ettől függetlenül a kivitelezőnek sem érdeke a csúszás, mivel ilyen esetben késedelmi kötbért kell fizetnie, sőt egy hosszú csúszás miatt a megrendelőnek joga van felmondani a szerződést.

Koji László szerint a megrendelő és a kivitelező közötti konfliktusok rendezésére a Budapesti Békéltető Testülethez, illetve a Teljesítésigazolási Szakértői Szervhez érdemes fordulni.