Dániel, Daniella
17 °C
35 °C
Index - In English In English Eng

Nemcsak Paksot, a fél világot bevette az orosz atom

K EPA20181010127
2019.07.02. 10:38 Módosítva: 2019.07.02. 10:54
Az orosz állami atomcég, a Roszatom brutális dominanciára tett szert az atomerőmű-piacon: 2000 óta a világ minden negyedik reaktorát őt építették vagy építik, az exportpiacon (azaz a külföldi beruházások terén) 60 százalékos a részesedésük. Az orosz atom hódítása az ország politikai céljaitól sem független, és a politikai mellett egyesek a dolog biztonsági kockázataitól is tartanak. Ám sok jel utal arra is, hogy az oroszok ambíciói túlzottak, és a realitások jóval szerényebbek, mint ahogy azt a Roszatom előadja.

A paksi atomerőmű bővítése egyelőre nem halad valami gördülékenyen: bár a magyar állam (orosz hitelből) már kifizetett rá több mint 20 milliárd forintot, öt évvel a beruházásról szóló megállapodás után a jelek szerint az erőműnek még nincsenek készen a tervei, az építkezés lényegi része nem kezdődött el, a korábbi 2026-2027-es céldátummal szemben sajtóértesülések szerint 2032-ig is csúszhat az átadás.

Ha az ember azt gondolná, hogy mindez nem túl jó ajánlólevél a beruházás mögött álló Roszatom számára, akkor nagyot téved. Az orosz állami atomcég az utóbbi években teljesen letarolta a nemzetközi piacot:

EGYTUCATNYI ORSZÁGBAN 36 REAKTOR ÉPÍTÉSÉT TERVEZI 190 MILLIÁRD DOLLÁR ÉRTÉKBEN; EZZEL AZ ATOMREAKTOR-EXPORTPIACON 60 SZÁZALÉKOS RÉSZESEDÉSE VAN. 

A cég vezérigazgatója nemrég arról beszélt, 2030-ig meg akarják triplázni bevételeiket; az atomreaktor-export értéke néhány éven belül elérheti az évi tizen-egynéhány milliárd dollárra taksált orosz fegyverexportét. Hogy a célok mennyire reálisak, az persze nyitott kérdés. Mindenesetre a látványos orosz ambíciók kapcsán nyugati körökben már fel-felmerül, hogy biztonsági és geopolitikai veszélyekkel járhat Moszkva nyomulása. 

Fegyver, jégtörő, erőmű

Az atomexport felpörgetése Szergej Kirijenko nevéhez fűződik, aki 2005 és 2016 között volt a Roszatom vezetője (jelenleg Vlagyimir Putyin elnök kabinetfőnök-helyettese, egy rövid ideig kormányfő is volt 1998-ban). A Roszatom alatta vált független, üzleti alapon működő, az exportpiacokon nyomulni kezdő entitássá: az atomipart 2004-ben választották le az atomenergiai minisztériumról, majd 2007-ben alakították gazdasági társasággá. A formától függetlenül az állami kontroll nem változott:

A roszatom stratégiáját az orosz elnök jelöli ki, a cég vezetőjét és felügyelőbizottságát is ő nevezi ki.

Ez annak függvényében nem meglepő, hogy a Roszatom irányítja az orosz atomipar minden egyes nyúlványát, így az atomfegyver-fejlesztést, az atommeghajtású jégtörő-flotta üzemeltetését, a civil nukleáris kutatóintézeteket és az atomenergia-ipart is. A Roszatom alá több mint 300 kisebb vállalat tartozik, amelyek a teljes atomciklust lefedik, az uránbányászattól és dúsítástól az erőműépítésen át az atomhulladék-kezelésig. 

Miután Oroszország stratégiai céljait képviseli, a Roszatom külföldi tevékenysége során az állam teljes támogatását is élvezi.

  • Az egyik alapvető cél gazdasági: Oroszország a gázon, olajon és fegyvereken kívül nem igazán tud mást eladni külföldre; az atomipar a potenciális plusz pénzforrások egyike. 
  • A másik cél politikai jellegű. Ahogy a Moscow Times fogalmaz, a gázvezetékekhez hasonlóan az atomipari megrendelések Oroszországhoz kötik a megrendelőket: a külföldi erőmű-beruházások jellemzően több évtizedes üzemanyag-ellátási, képzési, karbantartási és egyéb technológiai támogatási megállapodásokkal párosulnak. 

Új megrendelők

Az oroszok legfőbb ügyfélkörét jellemzően a fejlődő, az Egyesült Államokkal nem különösebben szoros viszonyt ápoló, saját nukleáris iparral nem rendelkező államok adják. Ahogy az európai uniós atomügyi agytröszthálózat egy közelmúltbeli jelentése összefoglalja,  számukra különösen előnyös ajánlattal tudnak előállni az oroszok: 

  • A Roszatom az egyetlen atomerőmű-exportőr, amely hajlandó visszavenni és feldolgozni az elhasznált fűtőanyagot a megrendelőktől, ami megint csak fontos előny az atomhulladék feldolgozására képtelen országoknak.
  • A csomagban benne van a megrendelő ország szakembereinek kiképzése és az üzemeltetéséhez kötődő nemzetközi biztonsági szabályok betartásához szükséges infrastruktúra kiépítése.
  • Egy konkrét projekt, a törökországi Akkuyu-erőmű esetében a Roszatom nemcsak felépíti, hanem saját tulajdonában üzemelteti is a létesítményt, cserébe másfél évtizedig fix áron adhatja el az ott termelt áramot. (A jelek szerint ugyanakkor ez a modell anyagilag nem nagyon jött be az oroszoknak, legalábbis az utóbbi időben inkább távolodnak tőle.)

A Nyugat alkonya

A jó ajánlatok és a politikai hátszél az is kellett az orosz atomexport-dominanciához, hogy a nyugati atomipar összezuhanjon. Ahogy korábban részletesen is írtunk róla,  a nyugati világban már az 1980-as években elkezdett döglődni az ágazat: az 1950-es és 1970-es évek közti atomboom az 1979-es Three Mile Island-i baleset és az 1986-os csernobili katasztrófa után megtört, az anyagi források elapadtak, a nyugati atomcégek vegetáltak. Aztán amikor az ezredfordulótól kisebb atomreneszánsz kerekedett, túlvállalták magukat: hatalmas költségtúllépésekben és csúszásokba szaladtak bele, miután nem voltak felkészülve a megugró keresletre.

A reneszánsz pedig Nyugaton a fukusimai balesettel véget is ért, manapság pedig a lakossági félelmek, az elszaladó költségek és a megújuló energiaforrások áresése miatt rendkívül ritkák az új beruházások az olyan helyeken, ahol a dologba a lakosságnak és a piaci viszonyoknak is beleszólása van.

Azóta a legnagyobb amerikai atomipari cég, a Westinghouse csődöt jelentett, kis híján magával rántotta japán tulajdonosát, a japán Toshibát is. A francia Areva szintén a fizetésképtelenség szélére jutott,

végül egy átstrukturálás végén szétbontották, az utódcégek nagyrészt a 85 százalékos állami tulajdonban lévő EDF francia energiacég irányítása alá kerültek. A Westinghouse 2007 óta nem kötött megállapodást új reaktor építésére, az Areva reaktorgyártó utódcége, a Framatome egyetlen új beruházása a hányattatott sorsú, viták és pénzügyi gondok után kínai finanszírozással 2018-ban megkezdett brit Hinkley Point C atomerőmű.

A nyugati cégekhez hasonlóan a Roszatom is pénznyelő, és az esetek jó részében a Roszatom sem képes határidőre dolgozni. A különbség, hogy az orosz állam (a sok évtizedes anyagi támogatást követően az atomipart lassan eleresztő nyugati államokkal szemben) bőkezű a stratégiai céljait szolgáló céggel szemben. Más szóval az exportoffenzíva mögött jelentős állami milliárdok állnak: a Roszatom 2017-ben 68 milliárd rubel, azaz nagyjából 1,1 milliárd dollár állami támogatást kapott, szemben 5,2 milliárd dolláros 2014-es külföldi bevételeivel. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy

a Roszatom 20-50 százalékkal alá tud ígérni a nyugati vetélytársaknak.

Annyira nem kell félni

Az oroszok térnyerése kapcsán egyesek arra figyelmeztetnek, Moszkva gyakran geopolitikai zsarolóeszközként használja energiapiaci dominanciáját, ezért illene odafigyelni a Roszatom tevékenységére: Putyin a cégen keresztül a fűtőanyag árának manipulálásával, a technológiai támogatás megtagadásával vagy az üzemeltetés más módon való ellehetetlenítésével tarthatja sakkban a vevőket. 

Szakértők ugyanakkor nem nagyon tartanak ettől: a globális atomipar szabályozásában és ellenőrzésében központi szerepet játszó Nemzetközi Atomenergia-ügynökség léte és szabályrendszere nagyban csökkenti az oroszok zsarolási potenciálját, és miután manapság rivális cégek is képesek orosz reaktorokba való fűtőelemeket gyártani, a cserbenhagyás költsége is kisebb.

A már idézett EU-agytröszt-jelentés pedig azt is kiemeli, hogy ha Oroszország elkezdené szívatni klienseit, azzal saját magát lőné lábon:

az orosz atomiparnak és általában véve a gazdaságnak szüksége van az új bevételi forrásokra és ezáltal a további megrendelésekre; a zsarolás viszont elriasztaná a potenciális vásárlókat.

Az viszont tény, hogy az atomerőmű-építés olyan hosszú távú, stratégiai fontosságú kapcsolatot eredményez, amelytől ha szövetségessé nem is válik a két fél, mindenképpen együttműködést követel tőlük, ami aztán megfelelő diplomáciai aktivitás mellett más területekre is átszivárogtatható. Erre utal, hogy az atomerőmű-beruházásokkal párhuzamosan nemrég Törökország és Banglades is orosz fegyverrendszer-vásárlásokat jelentett be.

Megállapodás != beruházás

Fontosabb potenciális veszélyforrás, hogy az oroszok olyan országoknak adnak el atomlétesítményeket, amelyek nem biztos, hogy fel vannak készülve azok biztonságos működtetésére. Például az egy ideje a polgárháború és népirtás különböző stádiumaiban létező Szudánnal  és több más, fejletlen és/vagy instabil országgal (Egyiptom, Kambodzsa, Zambia, Nigéria, Bolívia stb.), továbbá az atomenergia kizárólag békés felhasználása iránt nem teljesen elkötelezett Iránnal is aláírtak megállapodásokat. 

A belbiztonsági helyzet, a technológiai fejletlenség és a szakemberhiány mellett az is kérdésessé teszi a harmadik világban tervezett beruházások bölcsességét, hogy amint az HBO Csernobilról szóló sorozata is bemutatja,

az autokratikus és/vagy gyenge politikai intézményrendszerű országokban a politika egyrészt elengedőbb a kevésbé biztonságos létesítményekkel szemben, másrészt üzemzavar vagy baleset esetén akadályozza annak kezelését.

Mindazonáltal ezen beruházások megvalósulása eleve kérdéses, miután a Roszatom által közölt számok nem fedik a teljes valóságot. A 36 reaktorból csak hét épül (kettő Fehéroroszországban, kettő Indiában, kettő Bangladesben és egy Törökországban), kettőnek az előkészületei zajlanak (Pakson és Finnországban), és tíz további blokk megépítéséről van konkrét szerződés.

A maradék esetekben (például Egyiptommal, Algériával, Dél-Afrikával vagy Szudánnal) csupán szándéknyilatkozatokat kötöttek, ami messze nem jelenti azt, hogy bármi is lesz a projektekből. Ez részben az atomexport mögött álló diplomáciai nyomulás lenyomata:

az oroszoknak gyakran sikerül rávenniük a fejlődő államokat, hogy írjanak alá egy sajtcédulát az együttműködésről, de emögött nem mindig van mélyebb elhatározás. 

Ettől még fölényben vannak

Mindezzel együtt is az a helyzet, hogy

  • a 2000 és 2016 között világszerte átadott vagy megkezdett reaktorok 26,3 százaléka a Roszatom terméke; 
  • az exportpiacon az épülő vagy bejelentett erőművek között 60 százalék az oroszok piaci részesedése. (A két szám közti nagy eltérés oka, hogy a legtöbb atomerőmű Kínában épül, ahol többségében hazai cégek a kivitelezők.)
  • Az orosz piaci részesedés az urándúsítás terén 36, a globális fűtőanyagpiacon 18 százalékos.
  • A saját atomiparral nem rendelkező országokkal megkötött államközi atomenergetikai megállapodások harmadában, az atomipari beszállítókat is megnevező (tehát konkrét bizniszről szóló) szerződések közel felében Oroszország a támogatást nyújtó fél.

A nyugati atomipar döglődésével az oroszok fő vetélytársa Kína lett.

A 2009 és 2018 között átadott új reaktorok kétharmada (59-ből 39 blokk) Kínában van; jelenleg további 15 blokk épül az országban.  A kínaiaknak is vannak exportambícióik,  bár ennek három tucat szándéknyilatkozaton (illetve az említett Hinkley Point projektben való beszállítói részvételen és az atomenergia békés célú felhasználása tekintetben szintén csak mérsékelten elkötelezett Pakisztánnal való együttműködésen) kívül egyelőre kevés kézzelfogható eredménye van, miközben az atomipar jövője belföldön is egyre kevésbé rózsás.

Ettől függetlenül Kína Oroszországhoz hasonlóan kevésbé a rövid távú profitban, inkább a hosszabb távú, gazdasági és politikai haszonban gondolkozik, így az atomipar az állam erős támogatását is élvezi. Nem véletlen, hogy a Roszatom vezetője az idézett interjúban felvetette, bizonyos helyeken Kínával közösen szeretnének majd építeni a jövőben, például Afrikában is együtt jelennének meg.

Míg a nyugati diplomaták és környezetvédők a biztonsági félelmeket hangoztatják, a kínai és orosz elképzelések arról szólnak, az atom a biztos, alacsony károsanyag-kibocsátású energiatermelés legjobb módja a fejlődő, gyakran jelentős áramhiánnyal küzdő országokban. Független szakértők szerint egyelőre sem félni, sem örülni nem kell: egy, a Reutersnek nyilatkozó koreai tanácsadó például azt mondta, Etiópia esetében például nagyjából húsz évbe telne megépíteni egy atomerőművet – a szokásos, gyakran 5-10 éves csúszások nélkül.

(Borítókép: Fehéroroszország első, épülőben levő atomerőművének egyik hűtőtornya a Minszktől mintegy 180 kilométerre, északnyugatra fekvő Osztrovec közelében 2018. október 10-én. A Roszatom orosz állami atomenergetikai társaság építi meg a létesítményt, amelynek két reaktorblokkja együtt 2400 megawatt áramot termel majd. Az első blokk átadását 2019-re, a másodikat a 2020-ra tervezik. Fotó: MTI/EPA/Wojciech Pacewicz)