Harminc százalékkal drágult a lakásépítés az elmúlt két évben

2019.07.03. 09:34

Átlagosan 30 százalékkal drágult a lakásépítés az elmúlt két és fél évben – mondta a Világgazdaságnak nyilatkozva Koji László, az ÉVOSZ elnöke. 

Koji kedden a köztévén beszélt a témáról, ahol elmondta, hogy a kivitelezéseket a szakemberhiány és az árviták lassítják, miközben majdnem ötször annyi lakás épül most, mint öt éve. Az építési vállalkozók jelenleg 35-40 ezer kivitelezésen dolgoznak, miközben az építkezések egyharmada nemcsak hogy nem fejeződik be, de el sem kezdődik a tervezett időpontban, és extrém határidő-hosszabbításokra is akad példa.

A Budapesti Lakácpiaci Riport alapján már több a késve átadott projekt, mint az időben: 6424 lakást adtak át időben, több mint 12 ezret pedig késve. Utóbbiak közül 2800-at is meghaladta az egy évnél többet csúszó lakásátadások száma. 

Az elmúlt két és fél évben bekövetkezett 30 százalék körüli áremelkedés olyan extrém, hogy ezzel még az előrelátóan szerződő generálkivitelezők és vevők sem számoltak. Ezért van jogalap a szerződésekben szereplő árak egyeztetésére, ám az árviták is az  új házak átadásának késését eredményezik. Eközben a projektek befejezése a kivitelezők elemi érdeke, hiszen a csúszásért 5-10 százalékos kötbér terheli őket. 

Koji szerint ugyanakkor aki időben szerződik, az továbbra is talál jó minőségben dolgozó kivitelezőt, de ha rövid határidővel keres, akkor nagy eséllyel fut bele kóklerekbe.