Privát iskolára 300 milliót, ovisoknak labdára 1 milliárd pluszt ad a kormány
További Gazdaság cikkek
- Teljesen visszaszorulhat a hagyományos dohányzás, elfoglalja a helyét egy új biznisz
- Megállíthatatlanul drágulnak az albérletek, így emésztik fel a fizetéseket
- Nagy Márton hatalmas változásokat jelentett be, ez a SZÉP-kártyákat is érinti
- A kormány és a területi képviselő folyamatosan nyomon követi a Dunaferr-ügyet
- A kormánynak lépnie kell, óriási kihívást kapott Magyarország
Elfogadta az országgyűlés a 2020-as költségvetési törvényt, ez fogja meghatározni, hogy mire mennyit költ az ország a következő évben. Már az eredeti költségvetési terv is jól tükrözi, hogy mik éppen a népszerű témák kormánykörökben – soha ennyi pénzt nem költöttünk még például honvédelemre, jól futottak a "nemzeti" és a "keresztény" címkével ellátott tételek is – , de a végső verzió az eredetihez képest még módosult, a pontosítások mellett bekerült pár új elem is, és ami jól mutatja mi is rezonál manapság a Fidesz politikájával.
Magyarország 2020. évi költségvetése az államháztartás központi alrendszerének hiányát 367,01 milliárd forintban állapítja meg, kiadási főösszegét 21 792,993 milliárd forintban, bevételi főösszegét 21 425,983 milliárd forintban rögzíti a büdzséhez benyújtott összegző módosító javaslat alapján. A költségvetési javaslathoz 786 érvényes ellenzéki módosító indítvány érkezett, a szakbizottság, illetve a parlament ezek egyikét sem támogatta, a fideszes javaslatok természetesen átmentek, ezekből válogattunk.
Nemzeti összetartozás, +100 millió forint
Még mindig slágertéma a nemzeti összetartozás, így nem csoda, hogy 100 millióval megtolták a Magyarország Barátai Alapítvány eredeti 100 milliós támogatását. A határon túli magyar szervezeteket tömörítő alapítvány fenntart egy magyar és egy német nyelvű weboldalt, ahol a kormányközeli médiánál jóval szolidabb hangvételben tájékoztatnak a magyar közélet eseményeiről, valamint van Instagram- és Facebook-oldaluk is, ahol tájképekkel, illetve vargabélessel reklámozzák a magyar kultúrát.
Debreceni BMW gyár +8698 millió forint
Bár a német autóipar háza tájáról ellentmondásos hírek érkeznek, sőt egyes pletykák szerint nem csak a Mercedes, de a BMW asztalán is ott van a kelet-európai stratégiájuk újragondolása, mégis a kormány nagy reményeket fűz a BMW debreceni 320 milliárd forintos beruházásához. "A módosító javaslat a debreceni autóipari központ kialakításához biztosít 8698,5 millió forint forrást. A központban komplex oktatási fejlesztés keretében helyet kap a szakképzés infrastrukturális fejlesztése, a német iskola kialakítása, valamint a Debreceni Egyetem infrastrukturális és humánerőforrás fejlesztése" – olvasható a módosító javaslatban.
Ovis labdaprogram +1000 millió forint
Lehet, befektetésnek szánja a kormány a magyar futball jövőjébe azt a 1 milliárd forintot, amit a ovis labdaprogram címszó alatt toldottak bele a 2020-as költségvetésbe "A módosító javaslat 1000,0 millió forint forrást biztosít az ovis labdaprogramra, melynek keretében hazánk összes óvodája, az óvodai feladatellátási helyeket is beleértve, sportszercsomagot kap. A program lehetővé teszi az óvodás korú gyermekek óvodai sportolását, hozzájárul általános mozgáskoordinációs képességfejlesztésük magas szintű megvalósításához" – írja a javaslatcsomag.
Szerbiai birkózóakadémia +740 millió forint
Németh Szilárd már tavasszal elmondta, hogy fontos a határon túli magyar területeken is a birkózás népszerűsítése, ezzel összhangban be is jelentették, hogy 963 millió forintból birkózóakadémiát épít a magyar kormány a Vajdaságban. A módosító javaslat most megtoldotta a Vajdasági Birkózó Akadémia büdzséjét még 740 millióval. "A Kormány döntött a Vajdasági Birkózó Akadémia létrehozásáról Magyarkanizsán, hogy a vajdasági birkózó egyesületekben fellelhető tehetséges, 14-20 éves versenyzők számára nemzetközi szintű edzési feltételeket, szakmai munkát, tanulási és továbbtanulási lehetőségeket biztosítson és a tehetséges gyerekekből kiemelkedő tehetségű versenyzőket, bajnokokat nevelhessen" – szól az indoklás.
A Hell energiaitalgyár privát iskolája +300 millió forint
Eddig sem szűkmarkúskodott a kormány, ha az olcsó energiaitallal hódító Hell támogatásáról volt szót, 7 milliárd forinttal támogatták a cég szikszói dobozgyárát, most az általános tiltakozás ellenére megépülni látszó miskolci beruházások egy érdekes elemét támogatja meg 300 millióval a kormány: az Avalon International School-t. A módosító javaslat az indoklásban szűkszavúan csak annyit ír, hogy "a módosító javaslat célja a 2019 szeptemberében induló miskolci Avalon Nemzetközi Iskola Alapítvány támogatására 300,0 millió forint forrás biztosítása." A 2019. szeptemberében induló létesítményről azonban a hírekben azt olvasni, hogy egy angol nyelvű magániskola lesz óvodával, ahol 3 és 15 éves kor között részesülhetnek az arra érdemesek gyerekei cambridge-i színvonalú oktatásban.
Budapesti Operettszínház +415 millió forint
Kapott némi többletet az Operettszínház is, kellhet is a pluszforrás, ugyanis – ha minden a tervek szerint megy – közeleg a Trianon-musical bemutatója. A színház működési költségére előirányzott 1847 millió forint működési költséget 50, a 177 millió fejlesztési költséget 355 millió forinttal bővíti. "A módosító javaslat célja a Budapesti Operettszínház magasabb színvonalú működéséhez, az új produkciók létrehozásához szükséges 1850,0 millió forint forrás biztosítása" – olvasható a módosítás indoklása.