Felfüggesztették az Ott-One tőzsdei céget, a T-Systems felé vezetnek a szálak

2019.07.15. 05:15
Újabb informatikai üzlet várható a hazai tőzsdén. A hétfői kereskedés előtt felfüggesztették az Ott-One Nyrt. IT-cég tőzsdei kereskedését, a pletykák szerint a társaság valamiképpen azzal a T-Systemsszel lép kapcsolatba, amelyik a szintén tőzsdei 4iG felé tart.

Kevésbé ismert cég a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Ott-One Nyrt. A társaságnak eddig hányatott sorsa volt, de aki most elolvassa a cég jelentését, immár modern, izgalmas tevékenységekről és rendkívül sokrétű nemzetközi kapcsolatokról olvashat. Itt lehet elolvasni a cég éves beszámolóját.

Természetesen ha gyorsan felfelé törekvő tőzsdei cégről van szó, mindig felmerül, hogy mennyire vannak felhabosítva, felturbósítva az eredmények, a nemzetközi kapcsolatok, ezt a kérdést a G7 is részletes cikkben boncolgatta.

A meghaladott múlt

A társaság és a Budapesti Értéktőzsde honlapjáról kiderül, hogy az Ott-One legnagyobb tulajdonosa az iSRV Zrt., de elég vegyes a részvényesi kör, mert ennek a társaságnak is csak 10 százalékos tulajdonrésze van a cégben, ez a két cég, vagyis az iSRV és az Ott-One sokféle formációban, konzorciumban végez modern informatikai fejlesztéseket.

Valaha ennek a cégnek a jogelődje a 2010-ben tőzsdére lépő Hybridbox Nyrt. nevű társaság volt. Ez a cég nagy merészen valamifajta Netflix-jellegű, igen költséges B2C (vagyis a végfogyasztókat elérő) streamingszolgáltatást tervezett a kis magyar piacon, de beletörött a bicskája a projektbe. A tervek túl nagyszabásúak voltak, ráadásul zavaros entitások is felbukkantak a cég körül.

A cég nevet változtatott (Fuso Nyrt.-re), de az újabb próbálkozás sem volt sikeres, az egykoron 500 forintos részvény megállíthatatlanul ment lefelé, 2014–2015 körül már csak 3-4 forintot ért.

Az új időszámítás

Ekkor indult a mai, a már eredményesebb történet. A cég Ott-One néven teljesen új menedzsmenttel és tartalommal vágott bele az új időszámításba. Azóta a társaság alapvetően négy területtel foglalkozik, ezek a videostreaming, a biztonság, az e-sport, illetve az e-oktatás. Azóta a társaság gyakran jelent be méretes szerződéseket. Az első nagyobb munka az volt, amikor a Telenornak szállítottak, egy MyTV nevű fejlesztésben vehettek részt.

A cég oldaláról az is kiderül, hogy dolgoznak a TV2-nek (a Spíler-csatornák videostramingjével), a Columbia Picturesnek több kelet-európai országban is beszállítói, nemrég pedig egy horvát partnerrel egy 700 millió forintos együttműködést jelenthettek be (valami olyasmi rendszerről van szó, mint a Google Drive).

Távoli dealek

A társaság leginkább élő videójelekkel foglalkozik, mobiloperátoroknak, tévétársaságoknak szállít, de olyan izgalmas projektekben is részt vesz például, mint egy argentin onkológiai központ és a földrész más kórházainak összekapcsolása. Ennek lényege, hogy különböző műtéti eljárások, diagnóziskészítések követhetők úgy a távolból, hogy mindenféle kameraállásokból látható a beavatkozás. A fejlesztés nagy előnye, hogy a földrész legfontosabb szakmai központjába nem feltétlenül kell elszállítani a betegeket, sokszor lehetőség van távkonzultációra, távdiagnosztikára.

Dél-Amerikában amúgy is sikeres a NATO-beszállítói jogosítványokat is elnyert társaság, a kolumbiai hadseregnek például vénaszkennert és olyan szoftvert fejlesztettek, amellyel a drónok a levegőből automatikusan tudják azonosítani a kokacserjéket.

Oktatás, blockchain

A cég további szolgáltatási területei között van az e-oktatás: az Ott-One egy e-oktatási motort fejlesztett ki, amelyen eléggé különböző edukációs megoldások is könnyen fejleszthetők. De vannak a biometrikus azonosításhoz és a blockchainhez kapcsolódó fejlesztések is. Mindezekhez a cég nemrég tőkét emelt és ebből 800 saját szervert vásárolt.

Egy szó, mint száz, a cég eléggé innovatív üzletekben van benne, és már a pénzügyi eredmények is javulnak, 2018-ban 1,7, 2017-ben 1,2 milliárd forint volt a forgalma, amihez a z elmúlt két évben 100, majd 200 millió forint profit is párosult.

Természetesen a nemzetközi IT-piacon egy nagyjából 5 millió eurós cég nem számít túl nagynak, de most izgalmas bejelentés várható. A BÉT honlapján kiderül, hogy a tőzsde vezetése felfüggesztette a céget a hétfői kereskedési napra. A pletykák szerint ez a társaság is a T-Systemsszel lép valamiképpen szövetségre.

Tőzsdei fogadtatás

Természetesen egy ilyen pletykát még meg kell erősíteni, ahogyan az is kérdés lehet, hogy amennyiben az Ott-One a T-Systems vezetésével állapodott meg, akkor az mennyire lesz az új, a 4iG-s tulajdonos szája íze szerint, de könnyen lehet, hogy a hétfői bejelentés alapvetően változtatja meg a cég életét.

Az pedig már a befektetők döntése lesz, hogy a bejelentést miképpen árazzák. A részvény amúgy az említett 3-4 forintos mélypont után egészen 300 forintig drágult, de az utóbbi hetekben csak 200-210 forint körül kereskedtek a részvénnyel.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után tudtunk beszélni a T-Systsems képviselőjével, aki cáfolta, hogy őket érintő bejelentés érkezne.