Sámuel, Hajna
18 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Rengeteg az új lakás, viszont 20 százalékkal drágultak is

2019.07.16. 08:37

Július első közepén 46 százalékkal több újlakás-hirdetésből válogathattak a vevők, mint egy évvel korábban, írja elemzésében az Ingatlan.com. Az új lakások pedig drágábbak lettek. 

Budapesten 19 százalékos, a megyeszékhelyeken és a megyei jogú városokban pedig 20 százalékos drágulás történt a kínálati árak alapján.

Az első negyedévben országos átlagban 3,7 megépült új lakás jutott tízezer lakosra, ennél jobb eredményt csak Győr-Moson-Sopron, Pest, Veszprém és Fejér megye, valamint Budapest ért el. Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: „Kiugró emelkedés látható a községekben, ahol július közepére egy év alatt 146 százalékkal közel 500-ra nőtt az újlakás-hirdetések száma.”

„Júniusban országszerte megtorpanás volt érezhető az új építésű lakások iránti érdeklődésekben, de júliusban véget ért a kivárás, ami az állami támogatások kibővítéséhez volt köthető. Érdekes fejlemény, hogy az idei második negyedévben a vidéki újlakás-piaci kereslet folyamatosan elszakadt a budapestitől, tehát az utóbbi pár hónapban a fővároson kívül jobban élénkült a kereslet az új lakások iránt” – fogalmazott Balogh László.