Csányi: Nagyobb volt az MNB felelőssége a devizahitelek elterjedésében, mint Király Júlia mondja

Király Júlia, a jegybank egykori alelnöke személyes visszaemlékezést írt a gazdasági válság időszakáról, érintve a devizahitelezés kérdését is. A tornádó oldalszele című könyvéről a gazdasági rovat Hol a pénz? podcastjában is beszélgettünk vele. Könyve, úgy tűnik, felkavarta az állóvizet, és újra fellángolt a vita: ki is volt felelős a magyar devizahiteles katasztrófáért?

A felelősök keresése indokolt, a devizahitelezés elterjedése a kétezres években elképesztő károkat okozott, évekig az egyik legfontosabb probléma volt Magyarországon. Több kormányzati beavatkozást is magával hozott, a végtörlesztéstől kezdve az Eszközkezelő létrehozásán át egészen a forintosításig, az egész ország fizette a bajba jutott adósok mentési költségeit.

Végül a károkon sokat enyhítettek azóta a piaci folyamatok, a gazdaság kivergődött a válságból, és nőttek az ingatlanárak is, a probléma azonban teljesen még mindig nem tűnt el: a mai napig tömegek úsznak az adósságban, állnak a kilakoltatás szélén, sokan vesztették el így az otthonukat. Legfeljebb a banki statisztikákban már kevésbé látszanak ezek az emberek, miután a bankok eladták az állomány egy részét különböző követeléskezelő cégeknek.

Sokan benne voltak

Annak idején a felelősök keresésének kérdésével mi is sokat foglalkoztunk, hosszú cikkekben véve sorra az érintetteket: ki mit tehetett volna azért, hogy másképp alakuljanak a dolgok Magyarországon, ne adósodjon el frankban ennyi ember Magyarországon? Akkori megállapításaink röviden így foglalhatóak össze:

Intézmény	Amit tehetett volna	Amiért nem tett semmit
Kormány	jogszabályi korlátozások bevezetése	1. kockázatok rossz felmérése 2. politikai okokból nem hallgatott a szakértőkre
Bankok	1. devizahitelek drágítása 2. szigorú hitelbírálat	1. profitelvárások teljesítése 2. ügyfelek elveszítésének megelőzése
MNB	banki tartalékráta megemelése	1. nem a hitelezés  lassítására való  2. könnyen megkerülhető
PSZÁF	banki tőkekövetelmények növelése	1. csak 2008-tól kapott erre lehetőséget  2. a Pénzügyminisztériumból diktáltak
Lakosság	körültekintő, óvatos eladósodás	1. rövid távon sokkal többet  akart vásárolni 2. kockázatok rossz felmérése

Vagyis sokan, sokféle módon hozták össze közösen, hogy végül ilyen széles körben elterjedt a devizahitelezés, és bár többen tettek kisebb lépéseket, hogy gátat szabjanak a dolognak, ezek az intézkedések önmagukban nem voltak elegendőek. A folyamatokra visszaemlékezve ennyi év távlatából viszont érthető módon az egyes érintettek mind másképp emlékeznek saját szerepükre.

A másik többet tehetett volna

A 2007-től 2013-ig MNB-alelnök Király Júlia például interjúnkban is elmondta, számára személyes szakmai tragédia, hogy mint döntéshozó lassítani sem tudta ezt a folyamatot, nemhogy megállítani.

Eszközeink nem voltak, csak a szóbeli intervenció.

A bankok viszont többet tehettek volna. Elmesélte, hogy Csányi Sándort, az OTP vezérét is nemrég egy interjúban kellett emlékeztetnie arra, hogy nemhogy figyelmeztették őket a devizahitelezés veszélyeire, hanem többször próbálták kicsit határozottabban is rávenni, hogy akkor legalább euróhitelek legyenek, ne a jenhitel meg a svájcifrank-hitel.

Túl sok fül nem volt, ami meghallgatta volna az intelmeket, így száguldottunk bele kétszázzal a betonfalba.

Az interjú után Csányi védelmében Bánfi Tamás, a Monetáris Tanács egykori tagja jelentkezett véleménycikkel az Index Pénz beszél blogján. Szerinte a devizaalapú hitelezés elterjedésének az alapvető oka – több más ki nem zárható okkal együtt – az MNB kamatpolitikája. Szerinte ha az MNB-ben előre látták a rendkívüli mértékű árfolyamkockázatot – amelynek közvetlen következménye lett a devizahitelek tömeges bebukása –, akkor bármilyen áron kötelességük lett volna beavatkozni, akár korlátozott lehetőségükkel önállóan, de a felügyelettel és a Pénzügyminisztériummal együtt a megfelelő eszközök is rendelkezésükre álltak.

Kíváncsiak voltunk az ügyben a sokat emlegetett Csányi Sándor véleményére is, aki most meg is szólalt lapunknak. Az OTP vezére közölte: „Nem állt szándékában reagálni Király Júlia visszaemlékezéseire, de miután többször, több helyen előkerült bennük a neve, vagy félreérthetetlenül körülírásra került a személye a devizahitelezés elterjedésében való szerepvállalása, néhány részletet mégis szeretne kommentálni.”

És nem csak azért, mert a szabályozó és felügyeleti szervek kezében nyilvánvaló eszközök voltak bármilyen piaci folyamat fékezésére vagy serkentésére, és ezekkel mégsem éltek.

Ennél egyértelműbb és nagyobb hatású mulasztás, hogy a korabeli monetáris politika a régióhoz képest kiugróan magasan tartotta az alapkamatot, ezáltal mesterségesen erősen tartotta a forintot – írta Csányi.

Felidézte, hogy 2002 és 2008 között a hazai reálkamat 3% volt (8,5% alapkamat 5,5% infláció mellett), miközben a cseh reálkamat 0,2%, a szlovák reálkamat pedig 0,4% volt. A lengyel reálkamat Magyarországhoz hasonló, 3,3% volt, de a nominális szintek itt is alacsonyabbak voltak (5,6% alapkamat – 2,4% infláció), és nem véletlen, hogy Magyarország mellett Lengyelországban alakult ki számottevő devizaalapú lakossági hitelezés.

„A magas hazai kamatszint a reálgazdaságra is negatív hatással volt. Agrár- és élelmiszeripari vállalkozóként a saját bőrömön is tapasztaltam, hogy a mesterségesen erős forint milyen nagy mértékben hátráltatta az exportot, és hogy milyen nehéz volt ellenállni az alacsony importáraknak” – írta reakciójában az OTP-vezér.

Csányi: Aki mást állít, rosszul emlékszik

Király Júlia több fórumon többször külön kitért az OTP Bank Világhitel konstrukciójára, amire Csányi annak idején biztonságos termékként hivatkozott. Csányi Sándor szerint Király Júlia utólag ezeket a hivatkozásokat tévesen az ő a devizahitelezést bátorító magatartása bizonyítékaként emlegeti.

„A tények kedvéért szeretném felidézni, hogy ez a hitel, amely 2007 ősze és 2008 ősze között volt elérhető az OTP Bank ügyfelei számára (Privátbanki ügyfeleinknek 2009 tavaszáig), és az adott időszakban általunk folyósított összes jelzáloghitel kevesebb mint 20 %-át tette ki, kimondottan alkalmas volt arra, hogy ügyfeleink saját belátásuk szerint, rugalmasan kezeljék az árfolyamkockázatot. A Világhitel lényege az volt, hogy négy devizanem (svájci frank, japán jen, euró, magyar forint) között váltogathatták, akár havonta az aktuális devizanemet, ha úgy ítélték meg, hogy kedvezőbb áttérni például svájci frankról forintra vagy japán jenről euróra” – írta.

Csányi szerint az OTP Bank akkori hozzáállására még jellemzőbb, hogy jóval a Világhitel előtt bevezették a választható árfolyamgarancia intézményét. Ennek keretében az OTP Bank átvállalta az ügyféltől annak kockázatát, hogy a devizaárfolyam drasztikus mértékben, kedvezőtlen irányba mozdul el. „Ezt a szolgáltatást tízezres nagyságrendben vették igénybe ügyfeleink, és ők ennek köszönhetően mentesültek is a sokkszerű árfolyamemelkedések hatásától. Az OTP Bank a szolgáltatás díjából fedezeti ügyleteket kötött a nemzetközi devizapiacon, így kezelve a garanciából adódóan keletkezett saját árfolyamkockázatát” – írta. Hozzáfűzte:

Továbbra is fenntartom, hogy az OTP Banknak nem volt érdeke a devizahitelezés elterjedése. Csak a fenntarthatatlan mértékű piacvesztés hatására, lényegesen a többi nagybank után léptünk be erre a piacra, és számos eszközzel igyekeztünk tompítani a devizahitelek piaci és egyéni hatásait. Aki mást állít, rosszul emlékszik.

(Borítókép: Csányi Sándor. Fotó: Huszti István / Index)