Ilona
15 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Szíjj Lászlóé lett a Közgép

2019.07.23. 12:15

Szíjj László, a Duna Aszfalt tulajdonosa viszi az egykori Simicska-birodalom legnagyobb cégét, a Közgép Építő Zrt.-t, az ügyletre a GVH is áldását adta – írja az Mfor.

Korábban azt lehetett sejteni, hogy Duna Aszfalt tulajdonába kerül majd a Közgép, mivel a cégbíróságon elérhető iratok szerint a tavaly október 31-én tartott rendkívüli közgyűlésen Nyerges Zsolt és felesége bejelentették, hogy eladták összesen 30 százaléknyi részvénycsomagjukat a Duna Aszfalt Kft.-nek. 

Most azonban kiderült, hogy a végső tulajdonos végül Mészáros Lőrinc üzlettársa, Szíjj László lesz közvetlenül. A Gazdasági Versenyhivatalnál július 17-én jelentették be az üzletember és a Közgép összefonódását, a hivatal pedig nagyon gyorsan, mindössze 5 nap - 3 munkanap - alatt eldöntötte, hogy nincs szükség külön vizsgálat elindítására, nem áll fenn erre okot adó körülmény.

Szíjj László tehát egyedüli, közvetlen irányítást szerez a Közgép felett.

A csúcson 112 milliárdos bevételű Közgép durva zuhanórepülést mutatott be a G-nap után, tavalyi évre vonatkozó beszámolójából kiderül, hogy 1,09 milliárd forint árbevételt ért el összesen a cég, de volt még 3 milliárd forintnyi egyéb bevétele. 2017-ben az árbevétel és az egyéb bevétel összege még több mint 6,8 milliárd forint volt – ekkor azonban nem fizetett osztalékot a cég, szemben 2018-cal. A kiegészítő mellékletben az áll, hogy a legutóbbi jóváhagyásra javasolt osztalékösszeg 8,09 milliárd forint, és mindössze 30,3 millió forintot helyeznek a cég eredménytartalékába. Ezzel majdnem teljesen kiürül a Közgép eredménytartaléka, amelyben az elmúlt pár évben 8 milliárd forint feletti összeg gyűlt fel.