A piac tisztességtelen befolyásolásáról írta szakdolgozatát Mészáros Lőrinc lánya

2019.08.05. 06:48

A verseny érdemi befolyásolására alkalmas tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat – ez Mészáros Lőrinc lányának, Mészáros Beatrix szakdolgozatának a címe, amit tavaly adott le a Debreceni Egyetemen, jogi diplomáját az év elején szerezte meg.

24.hu megszerezte és részletesen ismertette a diplomamunkát, emlékeztetve arra: a 35 éves Mészáros Beatrix már rendelkezett a Budapesti Gazdasági Főiskola export-import menedzsment szakirányú diplomájával, és volt egy oklevele a milánói Szent Szív Katolikus Egyetem kommunikáció szakáról is, de jogi diplomát is szerzett, többek között fent jelzett szakdolgozatának köszönhetően is.

A diplomamunka nagy részben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ügyeit tekinti át, és közben méltatja is a hivatal szerepét. Az összefoglaló egyik tételmondata szerint

a Gazdasági Versenyhivatal a gazdasági versenyt oly módon óvja, hogy nem engedi tisztességtelenül befolyásolni a fogyasztói döntés mechanizmusát. A tisztességtelen befolyás kihat vagy kihathat a fogyasztóknak a versenytársak, illetve a termékek közötti választásának a folyamatára és ezáltal a verseny alakulására

– írja Mészáros Beatrix, aki egy 2008-as GVH-vizsgálatról is hosszan ír. Történt ugyanis, hogy a GVH akkor a LIDL ellen vizsgálódott, mert az üzletlánc egyik reklámújságjában egy képkockán szerepelt a 3,5 százalékos Meggle és a 2,8 százalékos Pilos tej akciós értékesítését, de elhallgatta, hogy az üzletek felében kizárólag egyiket, az üzletek másik felében pedig csak a másikat árusították.

A dolgozatban külön fejezetek foglalkoznak az országos médiaszolgáltatást végző médiaszolgáltatón keresztül megvalósuló kereskedelmi gyakorlattal, valamint az országos lapok kereskedelmi gyakorlatával, de ezek is évtizedes ügyeket mutatnak be.

Mészáros Beatrix üzleti jelentőségéről és céljairól már többször is írtunk, de beszámoltunk arról is, Mészáron Lőrinc idősebb lánya csaknem lepipálta a fénysebességet is.