Még el sem kezdték építeni a balatoni bicikliutat, pedig már készen kellene lennie

2019.08.05. 12:02 Módosítva: 2019.08.05. 13:12

Még el sem kezdték építeni a Budapestet Balatonnal összekötő bicikliutat, aminek az ígéretek szerint már készen kéne lennie – írja a G7.

A portál megkérdezte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési (NIF) Zrt.-t, hogyan áll a projekt, mivel Révész Máriusz két évvel ezelőtt az Indexnek azt mondta, hogy reményei szerint 2019-re meglesz az út. A NIF azt mondta nekünk, hogy a munkák a Budapest–Etyek-szakasz fejlesztésével indulnak, és az építési engedélyhez nem kötött, „forgalomtechnikai beavatkozásokkal érintett” útrészeket a közbeszerzést elnyerő Strabag Általános Építő Kft. építheti meg. A munkaterületet augusztusban adják át, és 5,6 kilométeren elkezdik az aszfaltburkolat helyreállítását, illetve a táblák kihelyezését és a burkolati jelek festését.

Ráadásul a Budapest–Balaton-bicikliút nem végig új nyomvonalon halad majd:

a kerékpárút-építést részben úgy kell érteni, hogy a meglévő utakra festik fel a biciklisávot, és/vagy teszik ki az út szélére a kerékpárút jelzőtáblát.

A 108 kilométerből csak ott épül új nyomvonal, ahol jelenleg nincs aszfaltozott út. Ezek jellemzően olyan falvak közötti részek, ahol a mezőgazdasági gépekkel együtt lesz majd használható az út. A felfestés már augusztusban megkezdődik, ám az első szakasz építési engedélyköteles részei még nem tartanak itt, nem zárultak le az előkészítési munkák és a közbeszerzések. Saját kérdés alapján úgy tudjuk a Budapest–Etyek-szakasz kivitelezésére már folyamatban van a közbeszerzés, októberben elkezdhetik építeni.

A NIF nem válaszolt arra a kérdésre, mi mikorra tervezik az egyes szakaszok átadását. Az Index két újságírója nemrég megpróbálkozott a Balatonra letekeréssel, az a kollégánk, aki az új bicikliút tervezett nyomvonalán haladt, alaposan megjárta