Idei rekord: mélyponton a forintárfolyam

2019.08.22. 12:05 Módosítva: 2019.08.22. 20:23

Elég keveset ér a magyar forint pillanatnyilag az euróhoz képest, fél 12 körül 328 forintnál is többe került egy euró, írja a Portfolio.hu

Ez idei rekord, és a lap szerint ismét belátható közelségbe került a tavaly nyáron látott 330 feletti euróárfolyam. Az euró csütörtökön 327,03 forint és 328,54 forint között mozgott, este negyed nyolckor pedig 328,38 forinton állt. A gyenge forint egyszerűen megfogalmazva azoknak nem jó, akik forintban kapják a jövedelmüket. 

A kormány és az MNB egyébként finoman szólva sem bánja a gyenge forintot. Emlékezetes volt például Varga Mihály nyár eleji interjúja, amikor szóba került, hogy mit tanácsol a vakációzni vágyó magyaroknak, mikor vegyenek eurót, a nyár eleji, még csak 325 forintos euróárfolyam mellett. A pénzügyminiszter frappánsan kivágta magát:

Izgalmas egy külföldi kirándulás, de egyáltalán nem baj, ha honfitársaink itthon töltik a szabadságukat, itthon pihennek és költenek. Annyi szép és érdekes látnivaló van Magyarországon

mondta. Pár héttel később azonban azt is elmondta, hogy ő nem tervezné a végtelenségig „ócsítani” a forintot, ez szerinte hosszú távon nem lesz tartható.