Friderika
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Fel kell készülni, hogy drágább lesz a sertéshús

2019.08.26. 09:07

Jelentősen emelkedett a sertéshús termelői ára, soha nem vett még külföldről ilyen drágán sertést a magyar húsipar, ez pedig idővel a kiskereskedelmi árakban is érződni fog – írja a 24.hu. A portál Raskó György agrárvállalkozóra hivatkozva azt írja, hogy kilónként 600 forintért vásárolják a feldolgozók az importsertéshúst, egy év alatt 30 százalékkal nőtt az ár, ez pedig rövid időn belül 

5-8 százalékos emelkedéshez vezethet a sertéshús bolti árában. 

A drasztikus drágulást Éder Tamás, a Bonafarm-csoport PR és vállalati kapcsolatok igazgató és a Magyar Hússzövetség elnöke is megerősítette. Raskó és Éder abban is egyetértenek, hogy az áremelkedés leginkább annak tudható be, hogy Kínában a sertéspestis miatt gyakorlatilag összeomlott a sertéságazat. Az ázsiai ország a világ legnagyobb disznóhústermelője és -fogyasztója, a pestis előtt a világ sertésállományának fele innen származott, és a fogyasztás majdnem feléért is Kína volt felelős. A járvány miatt viszont 30-40 százalékkal csökkenhet egy éven belül a sertéshús-előállítás az országban, ami világszinten a termelés 15-20 százalékos visszaesését jelenti. 

A kínai termelés kiesése azzal jár, hogy 40 százalékkal több sertéshúst importálnak az EU-ból, ami miatt jelentősen megdrágult itt a hús. A Kínába tartó magyar exportot ez nem dobja meg, amiatt ugyanis, hogy itthon már vaddisznókban megtalálták a vírust, Kína nem vásárol tőlünk. Az árak emelkedését viszont a vágóhidak és húsipari cégek megérzik, az élősertés ára 35 százalékkal drágult január óta Éder szerint. 

A fogyasztói árakban ez eddig nem annyira érezhető, a karaj ára 10, a combé 15 százalékkal emelkedett az év eleje óta, a feldolgozott termékek ára pedig ennél is kevesebbel. Idővel viszont várhatóan a cégek nem nyelik le tovább a megemelkedett költségeket, és azok egy részét a fogyasztókkal fizettetik majd ki. Éder Tamás azt nem tudta megmondani, hogy mikortól és mennyivel emelkedhet a rántott húsnak való, de a folyamat elkerülhetetlennek látszik. Az áremelkedés ráadásul tartós is lehet, mert a sertéspestis globális hatása még egy ideig érződni fog. Ez azt jelenti, hogy még évekig drága maradhat a sertéshús.