Friderika
3 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Takarékok végjátéka: két hónap maradt a mindent lezáró einstandig

D MTZ20120112006
2019.08.26. 07:30 Módosítva: 2019.09.03. 10:57
A takarékszövetkezeti szektor hazai felszámolása bonyolult történet, a közvélemény nagy része nem érti, és hiába rengeteg a károsult, igazán belpolitikai visszhangja sem lesz. De azért rögzítsük: volt egy hazai szektor, a lokális pénzügyi intézményekből álló takarékszövetkezetek, amelyben rengeteg vidéki kisembernek volt tulajdona. 2019 novemberétől egy jogilag kellően körülbástyázott folyamat végén, csak egyetlen, csókosok birtokolta kereskedelmi bank és egy új, „egyesült” szövetkezet marad ebből az egészből.

Einstand. A mostanában színházi produkcióban is rendkívül sikeres Pál utcai fiúkból ismerjük a kifejezést: abban a sztoriban a vad és erős Pásztor testvérek annyira félelmetesek, hogy a Pál utcai fiúk hiába vannak többen a Múzeumkertben, mégis amikor a Pásztorok einstandolják az üveggolyóikat, ki-ki habitusa mentén, de szinte önként átadja azokat.

És bár a történet végén az agresszoroknak vissza kell szolgáltatniuk a gyengébbtől elvett üveggolyókat, ez a gesztus már nem old meg semmit, nem támasztja fel Nemecsek Ernőt.

Október 31. után már semmi és senki nem fogja feltámasztani Magyarországon a takarékszövetkezeti gondolatot sem.

Hamm, megette

Hat és fél év. Ennyi kellett Magyarországon ahhoz, hogy egy egészen vészjósló folyamat végén, az egykoron 120 intézményből és közel 100 ezer kistulajdonosból álló pénzügyi szektort, vagyis a takarékszövetkezeteket teljesen felszámolja a rendszer.

  • Egyfelől a megdöbbentő eseménysor végtelenül egyszerű és ijesztő: a vidéki embereket amúgy általában támogató politikai rendszer elérte, hogy a kisebb településeket kiszolgáló, szövetkezeti formában működő szektorból semmi ne maradjon, csak egy csókosok irányította, amúgy ezer sebből vérző Takarékbank Zrt. nevű kereskedelmi bank és egy új, „egyesült” szövetkezet.
  • Másfelől természetesen tényleg nagyon összetett is az eseménysor, mert rengeteg szereplő, törvény, egyesülés és ukáz mentén valójában a törvények betűje szerint jogszerűen, a résztvevők által „önként” elfogadott döntésekkel számolta fel a rendszert azt a szektort, amely régebben valóban ezer sebből vérzett, és egyfajta időzített bombaként ketyegett.

Így forgatták, úgy forgatták, végül pedig kiforgatták

A történet hosszú és nagyon bonyolult. Senkitől, gyakorlatilag még az érintettektől sem elvárható, hogy mindazt, ami ebben a hat és fél évben történt, megértsék, felfogják. Aki pedig nem volt érintett, attól még kevésbé reális elvárás, hogy kövesse az eseménysort. Egy-két korábbi mozzanatot és a végjátékot talán azért így is érdemes legalább nagy vonalakban bemutatni.

takarékszövetkezeti integrációnak nevezett hosszú folyamat

az egyszerű szövetkezeti tagok szempontjából valójában annyit jelentett, hogy őket szép lassan, messze a reális érték alatt kiforgatták a vagyonukból.

Október 31. lesz e folyamat végpontja, amikor a még megmaradt 11 takarékszövetkezetbe összeterelt takarékszövetkezeti tagok véglegesen elvesztik befolyásukat és tulajdonukat. A vagyonmérlegek alapján több mint 60 milliárd forintos értékről van szó.

A kezdetektől a végső beolvasztásig

A hosszú folyamat valaha a 2013. évi CXXXV törvény megalkotásával kezdődött. Azok a változó aktorok, akik ebben a folyamatban állami segédlettel részt vettek, nagyjából a következő fő lépéseket vezényelték le:

  • Különböző, változatos manőverekkel a kis takarékszövetkezeteket egyesülésekbe kényszerítették.
  • A leggyatrább szövetkezeteket kiszórták a rendszerből, az állam pedig adott egy rakat pénzt a szektor biztonsági céljaira.
  • Közben igyekeztek nagyon megerősíteni a szektor ernyőbankjaként működő Takarékbankot. Ebben segítettek az adófizetők, illetve kényszerűen segítettek az egyedi szövetkezetek is.

A még megmaradt takarékokat október végével beolvasztják a Takarékbank Zrt.-be. A tagokat július elején szigorúan titkos dokumentumokkal tájékoztatták a tervezett egyesülés részleteiről, amelyeket a megfelelő szövetkezeti testületek is üdvözöltek. Ezekből a dokumentumokból derült ki, hogy a tagoknak milyen lehetőségeik maradtak.

Hiszen, mint eddig is mindig, a takarékszövetkezetek tulajdonosaitól soha, senki, semmit nem vesz el, mindenkinek vannak opciói, nyilatkozhat, választhat.

Csak ugye van olyan választás is, hogy szétnézel a belvárosban, és kitalálod, hogy a 2000 forintodért mit szeretnél ebédelni, van kínai, hamburger, közért és pizza is.

És van olyan választás is, hogy Ön még öt percig dönthet, hogy mit kér a 2000 forintért: egy darab zsemlét, vagy két darab almát, esetleg valamit, amire azt írjuk, hogy kétezer forint, de nem ígérhetünk semmit arról, hogy ezt majd mire lehet használni? Aki nem válaszol, az a zsemlét kapja.

Van rajta sapka, nincs rajta sapka

Képzeljünk el egy mezei szövetkezeti tulajdonost, akinek van valamelyik még létező takarékszövetkezetben 30 ezer forint névértékű tulajdona, vagyis részjegye. Ez a tag nagyjából vagy azt választhatja, hogy becseréli a részjegyeit egy tízmillió forintos Takarékbank-részvényre, vagy azt, hogy megkapja a részjegye névértékét.

Látni fogjuk, egyik rosszabb választás, mint a másik.

Ha a Takarékbank-részvényt választja, akkor odaadhatja a 30 ezer forintnyi részjegyét valamilyen beváltási aránnyal (mondjuk, dupla értéken), és még 9,94 millió forint különbözetet be is kell fizetnie a Takarék-papírért, ha pedig a részjegy névértékének összegét választja, akkor az emberünk kap 30 ezer forintot, de lemond arról a felárról, amennyivel ezek a részjegyek valójában többet érnek, mint a névérték.

Ez mindenhol különböző, de a névértéken történő kifizetés mindenhol messze valós érték alatt van. Végül olyan cserét is választhat, hogy egy most elinduló, bizonytalan, új takarékszövetkezetbe, a Takarék Egyesült Szövetkezetbe fektet.

Aki nem vesz részt

Mindegyik választás kényszerű és előnytelen. Aki úgy nyilatkozik, hogy nem vesz részt a nagy végső egyesülésben, vagy nem felel meg a részvétel szigorú feltételrendszerének, esetleg nem is nyilatkozik, ők a részjegyük névértékét kapják meg. Vagyis a zsemlét.

E megoldás korrektségének érzékeltetésére álljon itt egy tőzsdei példa! Az OTP részvényeinek névértéke 100 forint, de a tőzsdén ma 12 ezer forinton forog a papír.

Ha egy felülről diktált szabállyal minden részvényes úgy nyilatkozna, hogy

köszönöm szépen, én szívesen átadom a névértéken, vagyis 100 forintért a papírokat,

akkor azért minden hozzáértő érezné, hogy itt valami nagyon nem volt kóser.

Bár százszoros különbség a takarékoknál nincsen, de az egy részjegyre jutó vagyonérték valójában mindegyik takaréknál többszöröse a névértéknek, a jobbaknál a saját tőke értéke több mint harmincszorosa a részjegytőkének.

Ez a felár, vagy más néven ázsió, árkülönbözet e megoldásnál kényszerűen gazdát cserél, a szerencséseknél landol.

Akik részt vesznek

Adódik tehát a másik ötlet, valamiképpen érdemes részt venni az egyesülésben, átadni a szövetkezeti részjegyünket és részesedést kérni a Takarékbankban. Ez a verzió lesz a két alma a kétezer forintért.

Ez a megoldás ugyanis szintén bántóan előnytelen a tagoknak, de még nagyon szigorú feltételrendszere is van.

Egy szakértő cég, a BDO Corporate Finance Kft. végzett értékeléseket, majd ez alapján készültek el a meghatározott bizonyos cserearányok, amelyek egyáltalán nem előnyösek a jelenlegi szövetkezeti tagoknak, és most nagyon finoman fogalmaztunk. Ráadásul a részjegyek névértékét a törvény 10 ezer forintban maximálta, viszont a Takarékbank részvények névértéke 10 millió forint.

Azt hallottuk egyébként, hogy az egész dicstelen folyamaton más tanácsadók, még big four tagok is dolgoztak.

Vagyis itt jön elő az előbb már említett pótbefizetéses helyzet. Az a részjegyes, akinek a részjegye névértéke szorozva a cserearánnyal nem éri el a 10 millió forintot, csak úgy válhat részvényessé, ha készpénzben és előre befizeti a különbözetet. Akinek volt három tízezer forintos részjegye és a meghatározott cserearány esetében ezeket kétszeres szorzóval fogadja el a rendszer, odaadja a három részjegyet és fizet még 9,94 millió forintot, és máris tulajdonos lehet a Takarékbankban.

Mivel nagyon kevés részjegyesnek van nagyobb névértékű részjegycsomagja,

ez a pótbefizetés jellemzően 9-9,5 millió forint befizetését igényelné a kistelepüléseken gazdálkodó takarékszövetkezetek tagjaitól.

Aligha kell ecsetelnünk, hogy ez nem reális, ilyen áldozatra nagyon kevesen lesznek hajlandóak, ráadásul úgy, hogy elég bizonytalan célra fizetnék be a tetemes összeget.

További opciók

Ha pedig valakinek még ez sem lenne elegendő visszatartó erő az egyesülésben való részvételtől, akkor még az így megszerzett részvényei névértékének 10 százalékát, azaz legalább 1 millió forintot be kell fizetnie egy újonnan alapított üres, vagyonnal nem rendelkező szövetkezetbe,a Takarék Egyesült Szövetkezetbe. Biztosan lesz, aki ezt választja, mert ez legalább zsákbamacska, itt csak nem tudja a tag, hogy mit kap, de legalább nem világít, hogy máris rosszul jár.

Ezenfelül a részvények elvileg el is adhatók, de a részletek ismertetése nélkül ez sem jogilag, sem piaci megfontolásból nem valódi opció. 

Mit tehetnek a tagok?

A fenti lehetőségek után azt alighanem mindenki érzi, hogy az mégsem lehet, hogy Magyarországon embereknek van valamilyen tulajdonuk, és azt így el lehet venni.

Maradjunk még a kétezer forintos, ebédes példánál! Ha iszonyatos árat kérnek a kajáért a Forma–1-es futamon, és 2000 forintért valóban csak egy zsemle és két alma választható, akkor legalább olyan opció is van, hogy nem veszek semmit, koplalok a futam alatt, aztán majd éjjel otthon jól bevacsorázom.

Ám itt ilyen opció azért nem lesz, mert az egyesülések, beolvadások nyilván átmennek a rendszeren, ahogy eddig is átment minden önkorlátozó, előnytelen változtatás.

Vagyis a tulajdonok az egyedi szövetkezetekben megszűnnek, valamit választani kell.

A reális választás viszont tényleg csak arról szól, hogy melyik eljárásban járjak rosszul? Az tényleg mindenkinek a szabad döntése, hogy egy zsemlét vagy két almát, esetleg valami bizonytalant kap a két darab ezreséért, de ha minden opció bukás, akkor ennek a választásnak aligha örül bárki is.

Érdemes végelszámolásra játszani?

Maradnak persze a mindenféle jogi utak.

Ahogy eddig is, úgy vélhetően a jövőben is, minden előnytelen és önsorsrontó alku végigmegy majd a szövetkezetek megfelelő testületein, mert azok már rég meg vannak tisztítva, sokszor olyan dolgozók az illetékesek, akik a munkahelyük megtartására optimalizálnak, és nem a tagok vagyoni helyzetére.

A tagok legalább 10 százaléka maga is kezdeményezhet küldöttgyűlést, javasolhat akár végelszámolást is az egyesülés helyett.

A végelszámolás talán valós alternatíva, mivel ebben az esetben a tagoknak elvileg a valós vagyonhányad juthat, de az eljárás nehézkes, összetett lehet, az sem egy leányálom.

Minden tagnak törvény adta joga, hogy bíróság előtt megtámadja a szövetkezetének társasági határozatait, mind az igazgatóságét, mind a felügyelőbizottságét, mind a küldöttgyűlését.

Amíg ilyen eljárás van folyamatban az egyesülés elvileg nem tud megtörténni. A keresetek azonban csak jogszabály- vagy alapszabálysértés esetén lehetnek sikeresek, de évek óta annyi jogász dolgozik ezen a konstrukción, hogy a formai szabályosság biztosan megvan, előbb-utóbb vélhetően ezek a hazai jogi utak is elbuknak.

Károkozás miatt esetleg egyedileg is perelhetők az igazgatóságok, felügyelőbizottságok tagjai, a könyvvizsgálók és nem utolsósorban a pénzügyi szakértő is. Hosszú idő alatt ebből elképzelhető lehet valamilyen megtérülés.

A szövetkezeti gondolat vége

A szövetkezeti gondolat mindenesetre október végén alighanem végleg odalesz, létrejön egy teljesen másként működő kereskedelmi bank és egy ma még bizonytalan új szervezet. A kereskedelmi bank, ha racionális, már a szinergiákra, a megtérülésre fog összpontosítani, ez más logika, ebben nem lehet helye a gazdaságtalan helyi egységeknek.

Ez nem értékítélet, mert bár a kistelepülések megtartó ereje miatt természetesen lokálisan fontos a helyi szolgáltató, a helyismeret, a munkahely, de abban is lehet igazság, hogy Magyarországon nincsen szükség annyi kistelepülési fiókra, lehet, hogy a szektor valóban kiskirályokat, kockázatokat termelt.

Lehet, de ettől még erre a folyamatra senki nem lehet büszke.

  • Azok sem, akik állami aktorként a szükséges jogszabályok előkészítésében segédkeztek;
  • azok sem, akik megszavazták ezeket a jogszabályokat;
  • azok sem, akik cinikusan levezényelték az egyes lépéseket, akik melegítették a békát;
  • és persze azok sem, akik végül végső haszonhúzóként hazaviszik maguknak ezt a szektort.

(Borítókép: Egy ügyfél érkezik a Takarékbank ideiglenes székházába a budapesti Margit Házban a II. kerületi Tölgyfa utcában 2012. január 12-én. Fotó: Máthé Zoltán/MTI)