Enikő, Melitta
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Sziget maradhatunk az eurótengerben

euro sziget magyarorszag forint
2019.09.03. 07:03

Nem kizárt, hogy amikor 2023-ban tervezi majd a horvátországi nyaralást, már nem kell azzal foglalkoznia, hogy hol váltják legjobban a kunát, mert addigra – legalábbis a horvát kormány reményei és céljai szerint – déli szomszédunknál is bevezetik az eurót. Ezt annyira komolyan gondolja a horvát kormány, hogy már kérte is az Európai Bizottságtól, hogy jövőre beléphessen az euró előszobájaként számontartott ERM II. rendszerbe, amiben legalább két évet kell eltölteni azelőtt, hogy egy ország eldobhassa a saját valutáját.

Ha ez megtörténne, akkor öt éven belül a legkeletibb szlovák határátkelőtől, Zemplénagárdtól a legkeletibb horvát határállomásig, Udvarig olyan országba utazhatnának be a magyarok, ahol euróval fizetnek. Sőt, már Románia is bejelentette, hogy 2024-re bevezetné az eurót, úgyhogy pár éven belül Magyarország – kis túlzással – egy furcsa kis sziget lesz az eurótengerben.

Rendszeresen jön ilyenkor a mutogatás, hogy na tessék, a románok meg a horvátok lehagynak minket, és fölmerül a kérdés: nálunk mikor lesz euró? Erre senki nem tudja a választ, hiszen nagyrészt a kormány akaratától függ, a jelenlegi magyar kormány pedig nem akarja bevezetni az eurót. Pedig, ha nagyon akarná, valószínűleg meg tudná tenni pár éven belül.

De akkor mégis miért nem akarja? Milyen előnye és milyen hátránya lenne az euró bevezetésének? Ezt igyekszünk Cikkünkben összeszedni.

Remek ötletnek tűnt

Az euróra annak kitalálásakor az európai integráció csúcsaként tekintettek, hiszen mi más hozná össze annyira Európa országait, mint a közös pénznem. A szimbolikus jellegen kívül a közös pénzt használók gazdaságait is jobban összehangolja, mint bármilyen kereskedelmi egyezmény. Ahogy az Európai Bizottság tavaly pontokba szedte, a közös pénznem számos előnnyel jár az azt bevezető országoknak:

  • Az euró bevezetése letörte az Európa számos országára jellemző hatalmas inflációt, és az egész eurózónának viszonylagos árstabilitást biztosít, ami minden vásárlónak fontos, hiszen a vásárlóereje nem csökken jelentősen.
  • Közös valutával könnyebb összehasonlítani az árakat az azt használó különböző országokban, így átláthatóvá és versengővé teszi a közös piacot.
  • Ha nem jelent külön költséget, hogy állandóan valutát kell váltani, az olcsóbbá teszi az utazást az eurózónán belül.
  • Az átváltás adminisztratív és konkrét pénzbeli költsége az utazás mellett a határon átnyúló kereskedelmet is élénkíti, hiszen ezzel a vámok és ellenőrzések után az utolsó akadály is elhárul a nemzetközi kereskedelem előtt.
  • Ráadásul az unión kívüli országokkal is megélénkül a kereskedelem, hiszen egy kereskedő egyszerre egy sor országot el tud érni a termékével.
  • Végül pedig az euró bevezetése a pénzügyi piacok integrációjának is nagy lökést adott, mert az emberek és áruk után a befektetők pénze is úgy szeli át a határokat, mintha azok ott se lennének, a befektetőknek nem kell az árfolyamkockázat, az eltérő monetáris kondíciók és egyebek miatt aggódniuk.

És bár az európai integráció a válság után, a brexit küszöbén, az erősödő euroszkeptikus pártokkal és egyebekkel finoman szólva nem halad olyan simán, ahogy azt mindenki gondolta a 90-es években, amikor megálmodták, megtervezték és bevezették az eurót, az EU-nak továbbra is az a hivatalos politikája, hogy mindenki, aki az unió tagja, előbb-utóbb az eurózóna tagja is lesz.

Ezt Magyarország is vállalta a belépéskor, akárcsak a velünk együtt 2004-ben csatlakozó országok – ezek közül Csehországon, Lengyelországon és Magyarországon kívül mostanra minden állam tagja lett azóta az euróövezetnek. Horvátországgal és Romániával pedig már a 2007-ben csatlakozók nagy része is teljesítené kötelességét.

Magyarországon is nagy volt az euróoptimizmus, a 2000-es évek közepétől gyakorlatilag állandóan úgy beszéltek az euró bevezetéséről a kormányok, mint ami pár év múlva meg is valósul (ami részben hozzájárult ahhoz, hogy mindenki olyan lelkesen vette föl a devizahiteleket, mondván: ha belépünk az eurózónába, akkor már nem lesz olyan kockázatos a devizahitelezés.)

A 2008-as válság, főleg annak 2010 utáni európai felvonásai után viszont eléggé megromlott az euró imázsa, hiszen kiderült, hogy pró lista ide, hurráoptimizmus oda, az euróövezet bizony nem volt tökéletesen tervezett rendszer. Éppen ezért a magyar kormány már messze nem lelkesedik úgy az euró bevezetéséért.

Sokan ráfáztak

Még a legnagyobb eurooptimizmus közepette is volt vita a közgazdászok között arról, hogy igazából jó ötlet-e ugyanazt a pénznemet bevezetni Spanyolországtól Finnországig, mert az EU különböző országainak túlzottan eltérő a gazdasági összetételük, a társadalmi, kulturális és nyelvi különbségekről nem is beszélve, ami szét fogja feszíteni az eurózóna kereteit. A válság nagyjából igazat is adott ezeknek a hangoknak, mert bár az euró bevezetésével rengeteg pénz áramlott Görögországba, Olaszországba és Spanyolországba, a válság idején ez a pénz le is lépett, és csak az adósság maradt utána.

Az euró bevezetésének egyik hatása az volt, hogy gyakorlatilag megszűnt a különbség az eurót használó országok államkötvényeinek kockázati besorolásában. Korábban a német államkötvénynél kockázatosabb, de jobban fizető befektetés volt egy görög vagy spanyol állampapír, az eurózónában viszont eltűntek a különbségek, rengeteg tőke áramlott a déli országokba, ahol az állam és a polgárok eladósodásán keresztül pörgette a növekedést. A befektetők részben azt is hitték, hogy bár ennek ellenkezőjét kommunikálta nagyon sokszor az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank, a nyugati gazdagabb államok és bankjaik jót állnak majd a déliek hiteleiért.

Nem így lett, így amikor a válságban kipukkadt a hitelezési és ingatlanlufi, ami például a görög és spanyol gazdaságot hajtotta, az mély és hosszan tartó válságba taszította a déli országokat. Ráadásul amikor jött a segítség mentőcsomagok formájában, az euróövezet szigorú szabályai miatt csak komoly megszorításokkal lehetett teljesíteni a hitelezők feltételeit.

Ha egy ország nagyon eladósodott, de van saját valutája, akkor megteheti, hogy leértékeli a pénzét, így a saját pénzéből kevesebbet kell költenie, hogy ugyanannyit visszafizessen. Az euróövezetben viszont erre nem volt lehetőség, a hitelező trojka (az IMF, az Európai Bizottság és Európai Központi Bank) pedig nagyon szigorú költségvetési megszorításokat követelt meg az eladósodott államoktól.

Mindez Olaszországban és Görögországban politikai válságokhoz is vezetett,

az olasz kormányt egy ideig egy választói legitimitás nélküli szakértő kormány vezette, Görögországban pedig a megszorítások ellen kampányoló Sziriza kormányra kerülve egyszerűen elvesztette a nyugati hitelezőkkel folytatott harcot, és bár teljesen másra esküdött fel, végül megadta magát, és végigvitte az előírt megszorításokat. Nem csoda, hogy ezekben az országokban nem túl népszerű az euró, sőt, Görögországban a válság alatt sok közgazdász támogatta az ötletet, hogy az ország egyszerűen lépjen ki az eurózónából.

Mindezek miatt a válság után megerősödő populista erők eléggé euróellenes álláspontot képviselnek szerte Európában. A maastrichti kritériumok pedig nagyban lecsökkentik a kormányok gazdaságpolitikai mozgásterét, hiszen ELJÁRÁS indul azokkal az országokkal szemben, amelyek mondjuk szociális vagy gazdaságfejlesztési programokat akarnának finanszírozni úgy, hogy kicsit elengedik a költségvetési hiányt.

Emiatt legutóbb a populista Öt Csillag és a szélsőjobboldali Liga vezette olasz kormánynak volt komolyabb összezörrenése az Európai Bizottsággal, amely nem fogadta el az olasz költségvetést, és túlzottdeficit-eljárással fenyegette meg a kormányt, amely adócsökkentést, a nyugdíjkorhatás lecsökkentését és egyéb szociális programokat ígért.

Az olasz és görög példákat látva nem csoda, hogy a Fidesz-kormány nem nagy rajongója az euró bevezetésének. A politikai autonómiájára nagyon érzékeny, azt féltve őrző, az európai elitekkel és intézményekkel látványosan szembehelyezkedő Orbán jelen helyzetben valószínűleg inkább fenyegetést, a nyugati befolyásolás eszközét látja az euróban, mint fontos politikai célt vagy a fejlődés mércéjét.

Emellett valamennyi gazdaságpolitikai érv is szól amellett, hogy a kormány ne vezesse be az eurót. Ahogy Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója az Indexnek elmondta, szólhat a forint megtartása mellett az, hogy a saját valuta leértékelésével rövid távon lehet javítani a magyar export versenyképességén, bár hosszú távon ez nem jelent nagy versenyelőnyt. Mindenesetre 2010 óta a forint 26 százalékkal gyengült az euróhoz képest, míg mondjuk a horvát kuna csak 2,7 százalékkal. 

Az is érv lehet a saját valuta mellett, hogy ha az állam forintban adósodik el, akkor az inflációval szépen lassan csökken az adóssága. Hogy ezzel mennyire számol a magyar kormány, azt nem tudni, mindenesetre régóta kimondott célja, hogy a magyar állam forintban és belföldön adósodjon el. 

Nincs messze, de eltoltuk

Pedig ha nagyon akarná, akkor a kormány pár éven belül talán megkezdhetné az euró bevezetésének folyamatát, vagyis beléphetne a korábban már emlegetett ERM II rendszerbe, vagyis az európai árfolyam-mechanizmusba, amelyben egyéb feltételek mellett annak kell megfelelni, hogy az ország valutájának árfolyamát az euróval szemben bizonyos kereteken belül kell tartani.

Ahogy azt tavaly májusban az Európai Bizottság megírta, az öt feltételből, amelyet teljesíteni kell az euró bevezetéséhez, egyelőre kettőnek felelünk meg, de a másik háromnál sem állunk nagyon messze a kívánalmaktól. Az alábbi táblázatban, amelyet még tavaly készítettünk, zölddel jeleztük azokat a kritériumokat, amelyeket már teljesített Magyarország.

A stabil árfolyam kritériumának gyakorlatilag megfelelünk, ha a kormány részt venne a mechanizmusban, ami a forint árfolyamának kilengését méri az euróhoz képest. A többi feltételben sem állunk rosszul, sőt, javuló tendenciát mutatunk. A GDP-arányos államadósság 2019 első negyedévében például már 68,3 százalék volt, igaz, a maastrichti kritériumoknak való megfelelést az év végén mérik.

Az egyetlen kritérium, amiben távolodunk a megvalósítástól, az az árstabilitás, Magyarországon ugyanis az elmúlt években nőtt az infláció, júniusban az Eurostat adatai szerint 3,4 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban, miközben több országban, így Görögországban, Dániában és Cipruson 0,5 százalék körüli vagy alatti a pénzromlás.

Viszont mindez a magyar kormány és nemzeti bank nézőpontjából nagyjából mindegy,

mert ahogy az ország közeledett a maastrichti kritériumok teljesítéséhez, újabb célok eléréséhez kötötték az euró bevezetését, olyanokhoz, amelyeknek a teljesítésére még tényleg évekre, ha nem évtizedekre vagyunk.

A Magyar Nemzeti Bank 2017-ben adott ki egy tanulmányt, amelyet a bank alelnöke, Nagy Márton és ügyvezető igazgatója, Virág Barnabás jegyez. Ebben azt írják: ahhoz, hogy egy ország sikeresen tudjon belépni az eurózónákba, nem elég a maastrichti kritériumoknak megfelelni, hanem valóban jelentősen fel kell zárkózni az eurózóna gazdagabb országaihoz. Ezért az MNB azt javasolja, hogy Magyarország akkor kezdje meg a belépési folyamatot, ha

  • az egy főre eső GDP és a bérszínvonal eléri az uniós átlag 90 százalékát (2018 végén az előbbiben 70 százaléknál, utóbbinál 65 százaléknál vagyunk);
  • csökken a magyar gazdaság dualitása, vagyis a kis- és középvállalkozások legalább fele olyan hatékonyan termelnek majd, mint a nagyvállalatok;
  • a munkanélküliségi ráta 4 százalék, a foglalkoztatottsági ráta pedig 65 százalék körül van (ez már meg is van, 2019 nyarán előbbi már csak 3,3 százalékos, utóbbi pedig 70 százalékos volt);

Ezek mellett Nagy Mártonék még olyan mércéket is javasoltak, mint hogy a gazdasági és pénzügyi ciklusoknak (elsősorban a hitelciklusnak) az eurózónával harmonizáltan kell mozogniuk, a bankrendszer mérlegfőösszegének pedig az eurózóna 250 százalékos GDP-arányos mérlegfőösszegét kellene megközelítenie.

Mindennek a fenti rossz tapasztalatok miatt amúgy van értelme, hiszen ha valamit megmutatott a válság, akkor az az, hogy a közös valuta a fejlettségi különbségeket nem szünteti meg, sőt, a különbségeket csak kiélezi, ha a gazdaság helyzete rosszra fordul.

Az MNB álláspontját pedig a kormány is átvette: 2017-ben a mostanra Pénzügyminisztériumra visszakeresztelt Nemzetgazdasági Minisztérium is azt a választ adta az euró bevezetését firtató kérdésekre, hogy „az euróövezet elmúlt években felszínre került nehézségei, belső problémái nyomán az euróövezetnek is meg kell még újulnia, stabilizálódnia, és egyben vissza kell szereznie korábbi vonzerejét”.

Az euró bevezetése akkor válhat időszerűvé, ha Magyarország gazdasági fejlettsége megközelíti az euróövezet országainak az átlagát, tehát a tényleges konvergencia létrejön.

Ezekre az érvekre hivatkozva Magyarországnak jelenleg nincs is céldátuma az euró bevezetésére, ahogy azt Orbán Viktor is mondta idén januárban.

Nem mintha ez nagyon számítana makrogazdasági kérdésekben (igaz, politikai szempontból nagyon is számít), de az euró bevezetése a magyar választópolgárok között sem népszerű. Egy nemrég készült közvélemény-kutatás szerint csak a magyarok 38 százaléka támogatja, hogy Magyarország elhagyja a forintot az euróért, 49 százalék az euró bevezetése ellen van.

Ezzel persze nincsenek egyedül a magyarok, a horvátok többsége se szeretné emlékbe elrakni a kunát, egy nagyjából a magyar felméréssel egy időben készült kutatás szerint a válaszadók 53,4 százaléka elutasítja az euró bevezetését.

Persze az is érthető, hogy ennek ellenére a horvát kormány miért vinné be az országot az eurózónába. Gyurcsik Attila szerint ennek a horvát gazdaság szerkezetéhez van köze: Horvátország szinte teljesen a turizmustól függ, ez az egyetlen versenyképes szektora, ez pedig alapvetően euróban működik. Valószínűleg nem véletlen, hogy a kuna és az euró árfolyama ennyire szorosan együtt mozog. A horvát gazdaság ráadásul nem teljesített túl jól az elmúlt időben, nyolc évig tartó recesszió után csak két évvel ezelőtt indult be a növekedés, így nem csoda, hogy a horvát kormány elhagyná a kunát az euróövezet fentebb már ecsetelt ígéreteiért. 

Feledy Botond, a Centre for Euro-Atlantic Integration and Democracy (CEID) kutatója szerint politikai okai is vannak annak, hogy a horvát kormány jóval több hajlandóságot mutat elkötelezni magát az euró mellett, mint mondjuk a magyar. A liberális Andrej Plenković vezette, Európa-barát horvát kormány érezheti úgy, hogy ha biztosítani akarja országa európai integrációját, ahhoz megéri föláldozni a saját valutát, mert míg egy majdani euroszkeptikus kormány elállhat az euró bevezetésének tervétől, az eurózónából már sokkal nehezebb kirángatni az országot. És ahogy például Szlovákia példája mutatja, az eurózónán belül még a populistább hajlamú politikusok is elkötelezettek maradnak az európai integráció mélyítése mellett. 

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)