Kövér: Az abortusz több magyart vett el, mint a két világháború, 1956 és Trianon

DSC 3942
2019.09.05. 16:49 Módosítva: 2019.09.05. 19:17

„Mi volt a cél azzal, hogy engem is felkértek megszólalónak? Netán fel akarják izgatni a balliberális sajtót?” – ezzel kezdte Kövér László a beszédét a magyar kormány által szervezett III. Budapesti Demográfiai Csúcson csütörtökön, a Várkert Bazárban. Az Országgyűlés elnöke elárulta, hogy amikor ezt a kérdést feltette a rendezvény szervezőinek, akkor azt a választ kapta, hogy egy meditatív előadást várnak tőle, ezért szívesen elfogadta a meghívást.

„a gondolkodás a balliberális polgártársainknak sem árt” – tette hozzá, majd Jézus Krisztustól olvasott fel egy idézetet.

„Minden ország, amely magával meghasonlik, elpusztul. Egy város vagy háznép sem állhat meg, amely meghasonlik magával”, idézte Máté evangéliumát. Kövér szerint a magyar nyelvben a meghasonlik ige nagyon árnyalt tartalommal bír, és a demográfiai adatok „könyörtelen pontossággal közlik”, hogy a meghasonlás fenyegeti az ezeréves államisággal rendelkező Magyarországot. „Nem a bölcsők, hanem a koporsók országa, háza leszünk. A lélekszám apad, és ezzel erőtlenedik az európai néplélek is, mely nem lesz képes magát fenntartani” – mondta.

„Hazánk az egyetlen ország, ahol lassan négy évtizede, 1981 óta kevesebben születnek, mint ahányan meghalnak. Ez összefügg azzal, hogy '56-ban hazánk volt az első és akkor egyetlen ország, ami szembe szállt a kommunista hatalommal”, mondta, majd a kommunisták nagy bűnének nevezte meg, hogy 1956-ban lehetővé tették az abortuszt Magyarországon: „Micsoda cinizmus hölgyeim és uraim! A totális elnyomás egyetlen szabadságot engedett meg, a kollektív öngyilkosság szabadságát.”

Kövér ezután elmondta, hogy 1956 és 2017 között 6 millió legális abortuszt végeztek az országban, ez pedig nagyobb szám, mint

  • Magyarország első és második világháborús életvesztesége,
  • a trianoni békediktátum után elcsatolt 3 millió magyar
  • és az '56 novemberében, a levert forradalom után elmenekülő 200 ezer magyar

lélekszáma együttvéve.

A halál kultúrája

A házelnök egy újabb keresztény idézetet is felolvasott, ezúttal a pápától. Persze nem a mostanitól, hanem 1995-ből, II. János Páltól, a családokról szóló enciklikájából: „Mindenkinek rá kell döbbennie arra, hogy jó és a rossz, a halál és az élet, a halál kultúrája és élet kultúrája közötti döntő küzdelem előtt állunk.”

Az Országgyűlés elnöke szerint már láthatjuk, hogy elkezdődött Európában a döntő összecsapás.

A küzdelem a szemünk előtt zajlik. Drámaivá akkor válik, ha alul maradunk benne. A meghasonlás elkerülése érdekében mindannyiunknak, tudósoknak, politikusoknak el kell döntenünk, hogy hova állunk. Az élet vagy a halál kultúrájának oldalára? Építők vagy rombolók leszünk?

A rombolók célja szerinte a természetes közösségek megszüntetése, mert akkor eltűnik a közjó, és ha a közjó eltűnik, akkor nem lesz közérdek, se közbiztonság, se közerkölcs, akkor pedig korlátozhatatlanná válik a magánakarat. Ez pedig „a nácizmushoz és a kommunizmushoz hasonló tragédia lenne, az emberi felszabadítás újabb korszaka, amely végül totális diktatúrává válik”.

DSC 3941
Fotó: Bődey János

Facebook, melegek, feministák

Kövér szerint ebbe az irányba mutat a világ egyik leghatalmasabb, legnagyobb vagyonú emberének szlogenje, a „Future is private” is. Kövér László nem nevezte meg, de ezt a Facebook vezérigazgatójától, Mark Zuckerbergtől idézte. „Vissza kell állítani a megbomlott egyensúlyt egyén és közösség, hit és ráció, jog és kötelezettség között”, hogy meg tudjuk különböztetni a dolgokat, igazat a hamistól, a szépet a rúttól, jót a gonosztól, mondta a házelnök.

Ehhez pedig morális alapok is kellenek az állami intézkedéseken túl. Utóbbiakat egyébként eredményesnek nevezte, Kövér szerint a kormány intézkedéseinek eredményei biztatóak, az 1,25-ös termékenységi rátát sikerült 1,4 fölé vinni, és 2010 óta nőtt a házasságok száma, kevesebb lett az abortusz és válás.

De a morális alapok nélkül ez kevés, az kell, hogy „a normalitáshoz ragaszkodó, ma még meglévő többség hajlandó legyen életformájának védelmére azokkal a támadásokkal szemben, amik a tömegkommunikáció, a tudatipar, a nemzetközi szervezetek, az úgynevezett NGO-k és a tudomány korrumpált tagjai révén érik”, akik „a halál kultúráját szolgálják, akik a természetes nemi különbségeket relativizálják, akik azt hirdetik hogy homoszexuális irányultság megváltoztathatatlan”. De szerinte azok is a halál kultúráját terjesztik, akik férfiben és nőben nem az egymást kiegészítő társakat, hanem az egymással rivalizáló csoportokat látják.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2015 és 2017 után csütörtökön harmadik alkalommal szervezett nemzetközi tanácskozást a demográfiai folyamatokról. Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök és Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter is beszélt.

(Borítókép: Bődey János / Index)