Kabaréba illően titkolja a kormány, hány vendégmunkás van Magyarországon

2019.09.17. 23:35

Bár a jobbikos Jakab Péter töretlenül próbálkozik azzal, hogy kiderítse, a bevándorlásellenes propaganda ellenére hány vendégmunkás dolgozik Magyarországon, és közülük mennyien érkeztek harmadik országból, a kormány az ellenzéki politikus harmadik próbálkozása után sem hajlandó elárulni a pontos számot. Kabaréba illő levelezésüket a 444 cikke alapján tálaljuk.

A jobbikos politikus július 22-én küldte el először a vendégmunkások számára vonatkozó kérdéseit Varga Mihály pénzügyminiszternek. "Két év alatt megnégyszereződött az EU-n kívülről érkezett, Magyarországon legálisan munkát vállaló emberek száma. Az idei keret 57 ezres, kétezerrel magasabb, mint a 2018-as adat. Ez a szám feltehetően magasabb, hiszen nincs benne a 37 hiányszakmában elhelyezkedő külföldi munkavállaló, akik külön engedély nélkül is dolgozhatnak" – írta levelében.

Két héttel később a pénzügyminiszter helyett és nevében államtitkára, Bodó Sándor küldött Jakab konkrét kérdésére ("Pontosan hány vendégmunkás dolgozik Magyarországon?") egyáltalán nem konkrét választ. "A kormány továbbra is a magyar emberek foglalkoztatását és képzését tekinti elsődleges feladatának. (...) A hazai munkaerőpiacot kvóta védi, amit a hazai vállalkozások nem használnak ki."

Jakab nem adta fel, néhány nappal később újra elküldte Varga Mihályéknak a korábban feltett kérdéseket, és a levele címével ("Miért titkolja a Pénzügyminisztérium, hány vendégmunkás dolgozik ma Magyarországon?") jelezte elégedetlenségét. Varga helyett újra Bodó válaszolt, aki két héttel később csupán annyit írt, hogy az előző válaszát "változatlanul fenntartja", illetve nem kívánja azt bármivel is kiegészíteni.

A jobbikus politikus szeptember másodikán próbálkozott legközelebb, újabb levele címében ("Érti egyáltalán, hogy mit kérdeztem?") és tartalmában ekkor már meg sem próbálva elrejteni indulatait:

Látva azt, hogy most már másfél hónapja nem sikerült tényszerűen, számokkal alátámasztott módon válaszolnia arra a kérdésre, hogy a bevándorlásellenes kormánypropaganda ellenére hány vendégmunkás dolgozik hazánkban, tisztelettel kérdezem Miniszter Urat: érti egyáltalán, hogy mit kérdeztem?

Várom érdemi válaszát!

A Pénzügyminisztérium nem jött zavarba: Bodó Sándor helyett ezúttal Tállai András államtitkár állt csatasorba, aki "Varga Mihály miniszter úr nevében és megbízásából" csak annyit írt, hogy a korábbi választ "változatlanul fenntartják".

Korábban az Index is megírta, az Eurostat adatai szerint 2015 és 2017 között Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben – 113 százalékkal – az Európai Unión kívülről érkezőknek adott tartózkodási engedélyek száma.