Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Csányi Sándor kórháza veheti meg a honvédelmi tárca egykori épületét

2019.09.19. 10:29

Nemrég derült ki, hogy árverésre bocsájtja az állam azt a Királyhágó utcai épületet, amelyet jelenleg is a Csányi Sándor-féle Budai Egészségközpont Kft. bérel, az épület régebben a honvédelmi tárca tulajdonában volt. Bár a XII. kerületi önkormányzatnak elővételi joga van az épületre, az sejthető volt, hogy nem ők csapnak le az négymilliárd forintért árverésre bocsájtott ingatlanra.

Adta magát, hogy az épületet az azt 15 éve bérlő Budai Egészségközpont vegye meg, a Központban az OTP-vezér milliárdos Csányi Sándornak évek óta közvetve többségi tulajdona van. Varga Péter Pál, a Budai Egészségközpont alapítója és jelenlegi főigazgatója megerősítette a Népszavának, hogy valóban érdeklődnek az épület után. Az újság értesülései szerint a licitre jelentkezőknek egymilliárd forint letéttel kellett megerősíteniük a vételi szándékukat.

Varga Péter Pál azt is elmondta a lapnak, hogy ha ők nyernek, akkor nagyszabású beruházások jöhetnek, a tervek szerint az Országos Gerincgyógyászati Központ jelenlegi épülete mellé egy új önálló szárnyat építenek, a tervezett új részlegben egy helyre kerül a műtőblokk, az intenzív osztály és bővül a magánbetegek részlege is.