Pest megyébe és a Dunántúlra költöznek a legtöbben

2019.09.26. 12:32

Pest megyébe és a Dunántúl nagyobb városainak agglomerációjába költöztek legtöbben az elmúlt időben – derült ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb felméréséből. 

A vándorlási különbözet (egy adott terület esetében az el- és odavándorlók aránya, 1000 lakosra vetítve) tavaly Pest megyében volt a legmagasabb, 13,2 ezrelék , ami azt jelenti, hogy nagymértékben nőtt a beköltözők és az ideiglenes lakosok száma a megyében. Leginkább azért költöznek sokan Pest megyébe, mert közel vannak a budapesti munkahelyek, viszont még mindig jóval alacsonyabbak az ingatlanárak, mint a fővárosban. 

Emiatt amúgy egyre kiterjedtebb a budapesti agglomeráció, az M3-as és más fő útvonalak mentén már a megye határán is túlnyúlik. Éppen ezért Fejér megye lakossága is egyre nő. A falusi csok program pedig valószínűleg tovább hajtja majd ezt a folyamatot, mert a főváros környékén is benn van a programban több település. 

Budapestről amúgy inkább elköltöznek az emberek, 

a főváros vándorlási mérlege tavaly már harmadik éve volt negatív. Innen is Pest megyébe költöznek a legtöbben, ahogy valószínűleg az alacsony megtartóképességű keleti és északi megyékből is. Igaz, a keletről ide költözőknek fel kell készülniük arra, hogy ha nem is fővárosi árakon, de drágábban kapnak hasonló paraméterekkel rendelkező lakást a budapesti agglomerációban, mint az ország keleti felén. 

Hasonló folyamat játszódik le a nyugat-magyarországi városok körül is: Székesfehérvár, Veszprém, Tatabánya és Győr mind sok, jó minőségű munkahelyet kínálnak, ezért sokan költöznek a városok körüli kisebb településekre.