Szilvia
10 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Kilépett a svájci bankár, erre elkezdték megfigyeltetni

2019.10.01. 12:03

Egyedül elvitte a balhét  a svájci megfigyeléses botrányban a Credit Cuisse operatív igazgatója, Pierre-Olivier Bouee, és végül lemondott, írja a Bloomberg. Bevallotta ugyanis, hogy megfigyeltette Iqbal Khant, a svájci óriásbank nemrég távozott vezetőjét. Ahogy azt is elmondta, hogy csak ő a felelős a a megfigyeltetésért, a vezérigazgató nem tudott róla. Urs Roehner elnök pedig még sajnálkozását fejezte ki a megfigyelésért, és azért is, mert öngyilkos lett az egyik megfigyelésre szerződött  személy. 

Az ügy megértésééhez jó tudni, hogy a Credit Suisse vezérigazgatója, Tidjane Thiam és az említett Iqbal Khan jóban voltak korábban, Khan gyorsan emelkedett a bank ranglétráján, emellett Thiammal közvetlen szomszédok is voltak Herrlibergben. 

Herrliberg a Zürichi-tó partján fekszik, nem messze Zürichtől. 

Thiam egyik januári buliján viszont összevesztek, egyszerre személyes és szakmai összetűzésbe is keveredve a beszámolók szerint. Júliusban ezért Khan kilépett és rivális UBS-hez szerződött. Erre viszont a mostani fejlemények szerint Pierre-Olivier Bouee operatív igazgató saját elhatározásából utasította a bank biztonsági szolgálatát, hogy figyeljék meg Khant. A nyomozás eredménye szerint kizárólag a bank érdekeinek védelmében, nehogy Khan más alkalmazottakat is átcsábítson a UBS-hez, áll a Credit Suisse közleményéhez csatolt mellékletben.  

Szeptember 4-17 közt figyelték meg Khant, de az utolsó nap Khan észrevette, hogy követik, és lebuktatta a magánnyomozót. Amikor Khan panaszt tett és a lebukott magánnyomzó az újságok címlapjára került, az őt megbízó, a megfigyelésre szerződött középső szereplő, csak T.-ként megjelölt személy öngyilkos lett, akkor robbant ki igazán a botrány. Az utóbbi halálának körülményeit külön vizsgálja még a svájci ügyészség.  

Khanról a megfigyelés alatt egyébként nem derült ki semmilyen illegális tevékenység, az a gyanú sem bizonyult igaznak, hogy más alkalmazottakat akart volna átcsábítani az új munkahelyére. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport