Átadták az M44-es 62 kilométeres szakaszát

71339044 1311092669063871 5744090910937841664 o
2019.10.03. 08:13

Nettó 145 milliárd forintos költséggel megépült az M44-es gyorsforgalmi út Kondoros és Tiszakürt közötti szakasza, amelyet a szerdai átadási ünnepséget követően helyeznek forgalomba. A most átadott 62 kilométer hosszúsági útszakasz révén 25 perccel rövidül meg Békéscsaba és Budapest között a gépjármű-közlekedés. 2002 óta nem készült el egyszerre ilyen hosszban gyorsforgalmi útszakasz Magyarországon, írta az MTI.

A 62 kilométeres szakasz kivitelezési munkálatait három részben végezték el a Duna Aszfalt, a Hódút, az Euroaszfalt, a Swietelsky, a Solt Út és az A-Híd konzorciumai. Az óránként 110 kilométeres sebességre kialakított útszakaszon 46 műtárgy épült, köztük 20 aluljáró, 13 felüljáró, 7 vadátjáró és 6 ökológiai átjáró, Kunszentmártonban pedig a Hármas-Körös felett egy 450 méter hosszúságú új híd is.

Az új úton négy külön szintű csomópont is épült Kunszentmártonnál, Szarvasnál, Kardosnál és Kondorosnál. Már épül a Kondoros és Békéscsaba közötti szakasz, illetve folytatódik a beruházás Tiszakürt után Kecskemét felé.

(Borítókép: NIF Zrt.)