Az egész EU-ban elszállnak a lakásárak, Magyarországon a legdurvább a helyzet

2019.10.07. 13:12

Jelentősen drágultak a lakások az euróövezetben és az Európai Unió egészében is a második negyedévben – számolt be az MTI. 

Az Eurostat hétfőn kiadott jelentése szerint az Európai Unió egészében és az euróövezetben egyaránt 4,2 százalékkal nőttek a lakóingatlanárak éves összehasonlításban az április-júniusi időszakban. Az első negyedévhez képest az EU-ban 1,6 százalékkal, az euróövezetben pedig 1,7 százalékkal kúsztak feljebb a lakásárak.

Az első negyedévben az Európai Unióban és az euróövezetben is 4,1 százalékkal drágultak a lakóingatlanok éves összevetésben, negyedéves összehasonlításban pedig 0,4 százalékos, illetve 0,3 százalékos emelkedést mértek.

A 28 tagú Unión belül éves összevetésben Magyarországon ugrottak meg legnagyobb mértékben, 14 százalékkal a lakóingatlanárak április-júniusban,

majd Luxembourg következik 11,4 százalékkal. A harmadik helyezett Horvátországban 10,4 százalékkal drágultak a lakóingatlanok. Csak Olaszországban csökkentek az árak, 0,2 százalékkal.

Lakásárindex az EU-ban 2019 második negyedévében. 2015=100
Lakásárindex az EU-ban 2019 második negyedévében. 2015=100

Negyedéves összehasonlításban minden országban áremelkedést mértek, a legnagyobbat Lettországban (5,6 százalék), Luxembourgban (5,1 százalék) és Cipruson (4,2 százalék). Magyarországon negyedéves szinten 1,6 százalékos volt az emelkedés üteme, jelentősen lassult az első negyedévi 5,0 százalékhoz képest. Az Eurostat csak Görögországról nem rendelkezik adatokkal.