Gál
10 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Kína megmakacsolja magát a kereskedelmi tárgyalások újranyitása előtt

2019.10.07. 15:30

Kínai tisztségviselők egyre kevésbé hajlandóak tárgyalni a Donald Trump által szorgalmazott átfogó kereskedelmi megállapodásról – értesült a Bloomberg kevesebb mint egy héttel a két ország között kezdődő kétnapos washingtoni tanácskozása előtt.

A Bloomberg vasárnap közzétett beszámolója szerint jelentősen csökkent azoknak a témáknak a száma, amelyekről a kínai fél tárgyalni akar.

Liu Ho miniszterelnök-helyettes, kínai főtárgyaló az utóbbi hetekben Pekingbe ellátogató amerikai küldöttségek tagjainak elmondta, hogy a Washingtonban tartandó egyeztetésekre olyan javaslattal érkezik majd, amely nem tartalmaz kötelezettségvállalást a kínai iparpolitikának vagy a állami szubvenciók gyakorlatának megváltoztatására. Pedig ez a két téma a Trump-kormányzat fő követelései közé tartozik.

Elemzők szerint ez a helyzet Kína tárgyalási pozíciójának erősödését tükrözi, miközben a Trump-kormányzat az elnök elleni alkotmányos vádeljáráshoz szükséges vizsgálattal néz szembe, ráadásul a gazdasági növekedés lassulásáért a vállalatok az elnök által kirobbantott kereskedelmi háborúkat teszik felelőssé. A hírre csökkentek az amerikai határidős tőzsdeindexek, erősödött a jen, a kínai jüan pedig gyengült.

A Fehér Házhoz közel álló forrásaitól azonban a Bloomberg úgy tudja, hogy a vizsgálat elindítása nem befolyásolja a Kínával való kereskedelmi tárgyalásokat. Donald Trump elnök továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy a kereskedelmi vitákat átfogóan rendező megállapodást akar elérni, és csak olyan egyezményt hajlandó elfogadni, amely teljes mértékben eleget tesz az amerikai követeléseknek.

Ugyanakkor a májusi szakítás után, a nyáron tartott egyeztetéseken alapvetően arról volt szó, hogy miként vegyék fel újra a tárgyalások fonalát és kerüljék el a vámháború további elmélyülését. Sokkal inkább egy korlátozott egyezség megvalósításának menetrendjéről egyeztettek, semmint a vitás kérdések lényegéről. Egy három szakaszból álló folyamatra összpontosították a figyelmet, amelynek első lépéseként Kína nagy tételben vásárolna amerikai agrártermékeket és energiahordozókat, második elemként életbe léptetné a szellemi tulajdonjogok védelmét célzó vállalásait, végül pedig az Egyesült Államok részben visszavonná a kínai árukra kivetett pótvámokat.

Egy esetleges korlátozott egyezség megkötése utat nyitna egy szélesebb körű tárgyalássorozat megindítására jövőre. De ez a terv kútba esik, ha Kína kitart amellett, hogy egyáltalán nem hajlandó iparpolitikájáról tárgyalni a Bloomberg szerint. Az elemzésben azt írják, mindig is soványak voltak a remények arra, hogy Peking beleegyezne gazdasági modelljének feladásába cserébe az Egyesült Államokkal való kereskedelmi megállapodásért.