Vendel
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Érthetetlen, hogy miért költünk ennyi adófizetői pénzt a csodakötvényre

5K8A5736
2019.10.09. 13:10
Az MNB alelnöke immár azt fontolgatja, hogy kihagyja a bankokat a lakossági állampapírok forgalmazásából. Arról azonban mintha vita sem lenne, hogy egyáltalán miért költünk ilyen rettentő sok adófizetői pénzt egy vélhetően erősen félreárazott lakossági papír kamataira. Pedig egyre feltűnőbbek az anomáliák.

Gyakran írtunk már a MÁP Plusz 5 éves csodakötvényről, amely 4,95 százalékos átlagos kamatot hoz a lakossági befektetőknek. A magánügyfelek ráadásul gyakorlatilag bármikor vissza is adhatják a papírokat az államnak.

Nem csoda, hogy óriási az értékesítési siker, a kötvényt viszi a lakosság, mint a cukrot, sok módos ember különleges konstrukciókkal, bankhitelekből is vett ilyen papírokat. Az Index.hu is írt erről a jelenségről, cikkünk után sok további érdekes részletet ismerhettünk meg. Az ÁKK, illetve Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke is érzékelte az anomáliákat.

Fontos változások

Az ÁKK közzétette, hogy 2019. október 14-től a forgalmazók lakossági állampapírt nem fogadhatnak el fedezetként semmilyen hitel-, kölcsön- vagy egyéb ügylethez (pl. lombardhitel, derivatív ügyletek) mögé. Az indoklás szerint a magyar állam mint kibocsátó szándéka, hogy

a lakosságnak szánt állampapírok kizárólag a tényleges megtakarítással rendelkező magánszemélyek számára biztosítsák a kiemelkedő kamatozást.

Na de az, hogy egy állampapír nem lehet banki fedezet? Érezhető, hogy itt is valami unortodoxia jött a képbe.

Nagy Márton is többször fellépett:

  • Már korábban is megkérte a bankvezetőket, hogy fogják vissza a furcsa értékesítési gyakorlatokat.
  • Jelezte, hogy várhatóan nemcsak szóbeli kérések, de akár törvény is kezelheti azt, hogy a magyar lakossági állampapírok hogyan használhatók a hitelek fedezetéül.
  • Sőt, az alelnök legutóbb a Portfolio.hu-n már arról is írt, hogy a banki forgalmazásnak olyan nagy az állami és a lakossági költsége, hogy érdemes megfontolni, hogy csak kincstári forgalmazásban lehessen lakossági állampapírt venni.

Bántó a jövedelemtranszfer

Arról közben kevesebb szó esik, hogy miközben a gazdagok nyerészkedése vagy a forgalmazás banki költségei csak egy-egy aspektus, vagy másképpen fogalmazva, a bankok és módos ügyfeleik éhsége csak egy természetes tünet, addig a termék alapkonstrukciói viszont érthetetlen társadalmi költséggel járnak. 

A legtöbb érintett boldog a jó kamattal, nemcsak a megtakarítók, de a forgalmazó bankok és az állam is elégedett, aki pedig a révészt fizeti, vagyis az adófizetők nem nagyon gondolnak bele a terheikbe.

Ám egy pillanatra mi mégis tegyük ezt, hiszen a nem megtakarító adófizetőktől a gazdagabb, nagyobb megtakarításokkal rendelkező megtakarítók felé erőteljes jövedelemtranszfer valósul meg.

Egy kissé populista, de valós képpel: amikor a napi egy üveg borát megvásárló hajléktalan jövedéki adót és áfát fizet a bor megvásárlásánál, akkor – bár aligha gondol bele – azokat a gazdag privátbanki ügyfeleket is finanszírozza, akik tőkeáttétellel, még hitelből is vesznek maguknak szuperkötvényt. A szakemberektől hallott történetek rendkívül abszurdak.

  • Volt olyan magyar bank, ahol a bankvezetők 0,45 százalékos kamattal kaptak volna belső hitelt, amelyet 4,95 százalékos államkötvénybe helyeztek volna el. Az ügyből botrány lett és a tulajdonos ezt az ügyletet leállította, mert a vezetők annyira mohók voltak, hogy még a bank forrásköltségét sem fizették volna meg.
  • Egy másik banknál egyetlen hónap alatt 50-60 milliárd forinttal nőtt, a gyaníthatóan „konstrukciókkal megsegített” VIP-ügyfeles MÁP Plusz állomány.
  • Ma a magyar állam 200 bázisponttal drágábban kap hitelt tőlünk, állampolgároktól, mint ahogyan egy magyar magánszemély kap lakáshitelt a hazai bankoktól. Az integrátoroldalak szerint egy 5 éves, 10 millió forintos lakáshitel kamata 3 százalékon már elérhető, pedig higgyük el, a magyar ember rosszabb adós, mint a magyar állam.
  • Akadt olyan cég, amelyik MNB-s kötvénykibocsátására jelentkezett, hiszen most nyitott a lehetőség. Ám mivel a szükséges beruházási cél még nem azonnal esedékes, a cég azt tervezi, hogy a kötvénykibocsátással megszerzendő pénzt kölcsönadja a magánszemély tulajdonosainak. Ők majd lakossági papírt vesznek ebből, így, ahogy ők fogalmaznak: kitermelik a kötvény kamatfizetését, de valójában learbitrálják a rendszert, hiszen érdemes 4 százalékos kuponnal kötvényt kibocsátani, ha 5 százalékkal helyezhető el a pénz. 

Ez a kamat tényleg magas

Ezek ellen a jelenségek ellen érdemes fellépni, de mindig felmerül a kérdés, hogy mi a jobb: a piaci reakciókat pofozgatni vagy eleve piaci lépéseket tenni?

Természetesen azok, akik kialakították ezt a rendszert, nem buta emberek, arról is elmerengünk majd ebben a cikkben, hogy vajon mire számítanak, ami ilyen drága papírt indokolt. De előbb nézzük meg a MÁP Plusz adósságfinanszírozási veszteségét.

Cikkünk írása idején a magyar állampapírpiacon kettős kamatrendszer alakult ki, a lakosság 4,95 (kerekítve 5) százalékon adhat kölcsön az államnak, az intézmények viszont csak körülbelül 1 százalékon, legalábbis ekkora az ötéves magyar államkötvény referenciahozama. Ha ebből a két számból indulunk ki, akkor azt mondhatnánk, hogy a magyar állam 400 bázisponttal drágábban finanszírozza magát a MÁP Plusszal, mint azt a „nagyker piacról" tehetné. Ez 2000 milliárd forintra vetítve 80 milliárd forint veszteség lenne.

Ne így számoljunk!

Természetesen ez így nem feltétlenül igaz, hiszen ha az állam hirtelen 2000 milliárd forintot le szeretne nyomni a piac torkán, akkor a kereslet és a kínálat szabályai alapján biztosan megemelkedne a referenciahozam, de aligha túlzó feltételezés, hogy erre a 2000 milliárd forintra 2-2,5 százalékos kamat mellett lenne kereslet. Gondoljunk bele, hogy a magyar állam jó adós, és ma egy hasonló német kötvény mínuszos kamattal forog.

Természetesen a pótlólagos intézményi értékesítés az egész piacot átárazná, de az biztosan nem túlzó feltételezés, hogy évente 40-60 milliárd forinttal több kamatot fizetünk, mint az indokolt. A devizafinanszírozástól most nagyon ódzkodunk, de a magyar állam eurókötvényt is biztosan ki tudna bocsátani, vélhetően 50-100 bázispontos kamaton, vagyis, ha vállalnánk részlegesen devizaadósságot is, a kamatelőny évi 80-90 milliárd forint is lehetne, természetesen itt az árfolyammal is kell foglalkozni, erről később.

Harc a készpénz ellen

De akkor az MNB és az ÁKK szakemberei miért szeretik mégis ezt az egészet? Az egyik ismert érv szerint a termék segítheti a pénzügyi tudatosságot, előcsalogathatja a párnacihából a magyar lakosság kezében levő 5000 milliárd forint készpénzt.

Ez természetesen valóban pozitív cél, a lakosság szempontjából azért, mert még az alacsony kamatkörnyezetben is jobban járunk, ha fialtatjuk a pénzünket. Az állam szempontjából pedig azért, mert a transzparencia segít a feketegazdaság, a korrupció, az átláthatatlanság elleni harcban.

Halkan azért meg lehet jegyezni, hogy adófizetőként annak is drukkolhatunk, hogy minél több polgártársunk tartson jó sok készpénzt otthon, mert ez az állam szempontjából nulla forrásköltségű finanszírozású elem. Ha a magyarok nem 5000 milliárd forint készpénz tartásával, hanem 5000 milliárd forint MÁP Plusz tartásával finanszírozzák a magyar államot, annak évente 150 milliárd forint a pótlólagos kamatköltsége. (Az már egy másik kérdés, hogy a magyar készpénz nem is jött elő a párnákból, továbbra is nő az állomány, csak talán már kisebb ütemben.)

Az önfinanszírozás

De ha nem a készpénz elleni harc miatt kell a MÁP Plusz, akkor miért? Az önfinanszírozási program régóta ismert, az állam azt szeretné, hogy ne a baj esetén gyorsan távozó, lelketlen külföldi intézmények finanszírozzák Magyarországot, hanem a „mieink”, a szórt kezek, vagyis a magyar lakosság felé adósodjon el az állam.

Ebben van valami, de azért hozzáfűzhetjük, hogy békeidőben a külföld olcsóbb lenne, ha pedig baj van, azért a magyar lakosság is elszaladhat (nem fizikailag, de devizavásárlással). A kérdés inkább az, hogy mekkora felárat indokol az önfinanszírozás, illetve hogy mennyire jelent biztonságot a lakosság.

Az mindenképpen szempont, hogy ha beüt a córesz, vagyis elszáll a kamatszint, vagy nagyon meggyengül a forint, akkor a MÁP Plusz nem jelent akkora biztonságot, mert a lakosság könnyedén (veszteség nélkül vagy minimális, 0,25 százalékos veszteséggel) visszaválthatja a papírokat.

Forintgyengítés, infláció?

Olykor persze felmerülhet az is, hogy azért van szüksége Magyarországnak nagymértékű lakossági forintfinanszírozásra, mert a vezetőink, bár nem mondják, de valójában a forint gyengítését vagy az infláció eleresztését tervezgetik.

Előbbi természetesen élő tapasztalat, hiszen a forint folyamatos gyengülése tény. A forint éves 2-4 százalékos gyengítése talán valóban segíti a versenyképességünk fenntartását, és akkor gyengíteni a forintot, amikor csökken a magyar államadósság, jön be az uniós forrás, voltaképpen hungarikum.

Az elinflálás talán kevésbé veszély, mert bár csábító lehet egy mínuszos költségvetésű, eladósodott államnak, de a mostani magyar állam esetében, ahol sok az inflációkövető állampapír, és a MÁP Plusz lecserélhető, ez nem tűnne vonzó lépésnek.

Miért nem hosszítunk?

Következzen most egy szakmaibb pont! A magyar államadósság-finanszírozás egyik kulcskérdése az átlagos hátralevő futamidő, a duration. Minél hosszabbak a papírok, minél tovább látunk előre, annál nyugodtabb a helyzet. A MÁP Plusz 5 éves papír, de valójában visszaváltható, a szakemberek nézhetnek rá 5 éves kötvényként is, de látra szóló betétként is. Ha nyugi van, 5 éves papírként fog viselkedni, ha baj lesz, annak mértékétől függően egyre inkább betétként.

Amikor világszerte ennyire alacsonyak a kamatok, talán bátrabban lehetne hosszú papírokat eladni, mert ha sikerül egy 10-15 éves papírt eladni 1-2 százalékon, akkor azt a finanszírozást már begyűjtötte az állam, és akkor őt már csak korlátozottan érdekli, hogy a másodpiacon milyen áron forognak ezek a későbbiekben, hiszen ezekre nem kell visszaváltási garanciát vállalni.

Maradhat-e kettős kamatrendszer?

A lakossági állampapírokat, a MÁP Pluszt és a Prémium papírokat csak a lakosság, a magánszemélyek vehetik, vannak emellett az intézmények számára is megvehető magyar állampapírok. A pénzügyi rendszer működtetői olyan rezsimet alakítottak ki, ahol nem lehet tudni, hogy hol van a kettős kamatrendszerben a valódi 5 éves egyensúlyi kamatszint.

Ahol ajándékot osztanak, oda zsákkal érdemes menni. A magyar megtakarító jól jár, ha vesz a felülárazott termékből, a magyar megtakarító vagy a magyar bank attól még nem erkölcstelen, ha maga is zsákkal indul a Mikulás-ünnepségre (ebből most vegyük ki az említett, önmagukat hitelező bankárokat). A piacot nem lehet állandóan hatalmi szóval, kérésekkel irányítani, a piac szeret piacként működni.

És ha ez a termék, ez a természetes reakció. Talán jobb lenne, ha nem ez lenne a termék, és talán általában a külföldi finanszírozástól sem kell annyira félni. Legfeljebb akkor, ha a forintárfolyamban ellentétesek az érdekek. Ha mi kimondatlanul is gyengíteni szeretnénk, az nem jó a külföldinek, mert ha ő bejön a forintpiacra, onnantól a forint erejében lesz érdekelt. Természetesen nem az a baj, hogy gazdag magyar emberek sokat keresnek, az a baj, hogy ezt kockázatmentesen, arbitrázzsal, az adófizetők rovására tehetik.

(Borítókép: Németh Sz. Péter / Index)