Vendel
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Már 400 betöltetlen háziorvosi praxis van az országban

2019.10.09. 09:52

Az Mfor költségvetési zárszámadásokból összegyűjtötte, hogyan változott 2010 óta a betöltetlen háziorvosi praxisok száma az országban.

Az eredmény szerint míg 2010-ben még csak 176 betöltetlen praxis volt Magyarországon, addig tavaly már 402. 

A betöltetlen állások számának növekedésével párhuzamosan szaporodnak a tartósan betöltetlen praxisok is, 2018-ban már 284 ilyen volt. Jelenleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legrosszabb a helyzet, a NEAK aktuális adatbázisa szerint (ami összesen 399 betöltetlen helyről számol be) ott 52 üres praxis van. 

Ráadásul a szakma durván elöregszik, így nem lehet biztató fejleményekre számítani a következő években sem. A zárszámadás vonatkozó fejezeti melléklete szerint a háziorvosok átlagéletkora tavaly tovább emelkedett, az már 58,2 év volt, miközben 2012-ben (ebből az évből találtunk először ilyen adatot a dokumentumban) még 55 évről számolt be a NEAK. A legtöbb háziorvos 64 éves volt tavaly, 2015-ben ez a szám még 61 volt. A kormány egy ideje többféleképpen próbálja vonzóvá tenni a pályát a fiatal orvosok körében, például pályázati lehetőségekkel támogatják a praxisjogvásárlást, de a jelek szerint ezek az ösztönzők eddig nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. 

A zárszámadás szerint a területre fordított összeg közben némileg nőtt, nominálisan és még GDP-arányosan is. A háziorvosi és gyermekorvosi szolgáltatásokra 2011-ben 90,3 milliárd forint jutott, tavaly viszont több mint 150 milliárd forint. Idén 153 milliárd, jövőre 173 milliárd van betervezve ugyanerre a célra.