Rábólintott a GVH az Emag és az Extreme Digital egyesülésére

2019.10.17. 15:29

Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az emag.hu online áruházat működtető Dante International Kft. és az edigital.hu online áruházat, valamint országszerte 16 boltot üzemeltető Extreme Digital Zrt. egyesülését – közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.

Az indokolás szerint a lépés nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt a műszaki termékek piacán, ugyanis azon belül az online és a hagyományos bolti kereskedelmi szegmensekben az érintett cégek együttes részesedése nem éri el a 20 százalékot, ezért negatív hatásokkal, mint például az áremelkedés, nem kell számolni.

A GVH vizsgálatában megállapította, hogy a műszaki cikkeknél az online és a hagyományos bolti kereskedelmi szegmensek egységes piacot alkotnak. Ezt támasztja alá, hogy az online és offline módon is kereskedő szereplők jellemzően országosan egységes árakat, feltételeket alkalmaznak, illetve, hogy a magyar fogyasztók kiemelt jelentőséget tulajdonítanak az online boltok fizikai megjelenésének.

Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy az összefonódásnak várhatóan akkor sem lennének káros hatásai, ha a vizsgálat csak az online műszakicikk-kiskereskedelemre lenne szűkítve, így valószínűsíthetően nem emelkednek majd az árak. Ezt támasztja alá a piaci árak átláthatósága, az online vásárlók árérzékenysége, a megmaradó versenytársak által támasztott versenynyomás és a piac támadhatósága is.

A GVH nem tartotta reálisnak azt a piaci szereplők által felvetett aggályt sem, hogy a nagyobb beszerzési volumenre építve az egyesülő vállalat ki tudná szorítani a versenytársait alacsony áraival, mert nem kerül erőfölényes pozícióba a beszállítókkal szemben, emellett a jelenlévő versenytársak piaci potenciálja és a piacra lépés lehetősége is akadályozná ezt.