Donald Trump és Hszi Csin-ping Iowában találkozhatnak

2019.11.03. 08:12
Van rá esély, hogy megállapodást kötnek, amely mérsékli a kereskedelmi háború negatív hatásait.

Donald Trump amerikai elnök Iowába, az elsősorban mezőgazdasági területként ismert közép-nyugati államba invitálja kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, azzal a céllal, hogy írjanak alá egy érdemi kereskedelmi megállapodást - írja a Reuters

A közel 16 hónapja tartó kereskedelmi háború elsősorban a Trump híveinek tartott farmereket sújtja különösen a korábban a kínai piacra termelő szójabab-termesztőket. Iowa ezért is lenne emblematikus választás, hiszen ennek az államnak a kukorica, a búza és az állattenyésztés mellett éppen a szója a legfőbb mezőgazdasági terméke.

Korábban úgy volt, hogy a két politikus Santiago de Chilében találkozhat az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködési Csúcstalálkozón, de a házigazda végül lemondta a november közepére tervezett fórumot.

Trump most amerikai újságíróknak azt mondta, hogy jobban szeretne az Egyesült Államokban találkozni a kínai elnökkel, így került szóba iowa és az elnök szerint ez a megoldás tetszik Hszinek is.

A Reuters emlékeztet rá, hogy Donald Trump nagyon kedveli Iowát, ahol 2016-ban győzött, mégpedig olyan arányban, ami Ronald Reagan 1980-as győzelme óta nem sikerült republikánus elnökjelöltnek. Érdekesség, hogy Hszi Csin-ping is már 1985-ben is járt Iowában, ahol találkozott például azzal a Terry Branstad akkori kormányzóval, aki ma az Egyesült Államok pekingi nagykövete.

Trump az elmúlt két évben 28 milliárd dolláros támogatással igyekezett ellensúlyozni a mezőgazdasági termelőknek okozott károkat, és emiatt továbbra is népszerűnek mondható a farmerek körében. Ugyanakkor a Reuters rámutat, hogy egy 1115 gazdálkodó megkérdezésével végrehajtott kutatás szerint az elnök támogatottsága a nyár végére a korábbi 79 százalékról, 71 százalékra olvadt.